A Part
The Beach (2000)

Az emberrel könnyen előfordul, hogy a nagy várakozásban már el is felejti, egészen pontosan mire is vár. 
Francoise (Virginie Ledoyen) és Richard (Leonardo Di Caprio)Rég volt, amikor a forgatás körüli tiltakozásokról olvashattunk, azóta kicsit olyan, mintha már láttuk is volna a filmet. De aztán eljön a nagy nap, és csak úgy beülsz, kicsit unott fejjel, és azt gondolod, hogy biztosan béna film lesz, vagy jó közepes, aztán elkezdődik, és van 40 másodperced, hogy leessen a tantusz, hogy "ez már az!" és az, hogy egy nagyon remek kis filmnek nézel elébe, és egy negyedóra múlva már a kedvenceidet számolgatod az ujjaidon, hogy idén akkor volt a Go, a Hatodik Érzék, és végre itt a Beach!
A hetyke cím érző, romantikus, beindult, gazdag történetet takar, amiben az a legjobb, hogy elemi élményt nyújt, tehát bőven van mit hazavinni a moziból. A legjobb rész az, amikor egy éjszakai sétára leugranak a Beach-re a fiatalok, Richard (Leonardo Di Caprio) és Francoise (Virginie Ledoyen). Akkor még nem jártak együtt, és a sétának úszás lett a vége, beúsztak egy csapat rákba, akik, ha veszélyt éreznek, izgalmukban világítanak. Vízalatti csókolózás, szex és szerelem tökéletes találkozása, közben pedig az All Saints szám, a "Pure Shores" szól, már ez megéri, pedig csak egy-két perc az egészből. 
A szépséges Virginie Ledoyen (Francoise) - most még azt hisszük, hogy csak egy lány ...
Vannak olyan filmek, ahol azt nézed, hogy mások mit csinálnak, és vannak a beindító filmek, ahol amit a főszereplők éreznek, azt érzed te is, félelmet, szerelmet, satöbbit. A Part pont ilyen film, és szinte biztos, hogy egy ideig a világ összes csaja Francoise-nak, az összes pasija pedig Richardnak érzi majd magát a kalandtól. Viszont van egy kis bibi, az elvonási tüneteket is a bőrödön érzed, amikor vége a filmnek, vagyis csak az biztos, hogy először láttad, az azonban egyáltalán nem, hogy egyben utoljára is. 
Richard a megtestesült tökéletes utazó, kellőképpen tapasztalatlan, és kellőképpen beindult. Ha megkérdik tőle az utcán, hogy akar-e inni egy kis kígyóvért, belemegy, kiissza a poharat és elborzad tőle, majd tovább áll, mintha valami Robert De Niro- képzőbe járna.  Richard úgy van vele, hogy "if it hurts then it's worth", ha árt, akkor megérte. If it hursst then it's worth - Leo (Richard) felhörpinti a kígyóvért ..
A helyszín Bangkok, de ezúttal hálistennek nem kajálja be senki a hasis-csapdát, egyszerűen egy egzotikus utazásról van szó, a Trainspottingból megkedvelt cool narráció-vonallal. Leo bevallja, hogy "ok, most végre itt vagyok, de akkor mi van?", és iszonyodik a gondolattól is, hogy ekkora utat megtegyen, és végül megintcsak egy tévéképernyő előtt találja magát. De azért rendesen megtesz mindent, amit egy turistának kel, esténként tusol, majd elteszi magát a következő szép napra. Ha valaki látott már egyetlen Magányos Bolygó epizódot is, már az elején beleszeret a filmbe, ami mellesleg az összes létező film közül legjobban hasonlít a Trainspotting-ra, akár nevezhetjük Trainspotting 2.-nek is. Pompás fényképezési stílus, amely megint felvonultat legalább egy elemet, amit a következő Danny Boyle- filmig még biztos sokszor viszont fogunk látni más filmekben, vagyis például a Harcosok Klubjának kamera stílusa mostantól kicsit régi másolatnak számít. Szóval zuhanyzás, illetve zuhanyzás kísérlet, de nem nyílik az ajtó a hotel folyosóján. Ekkor a szomszédban lakó Francoise, aki éppen a szobájába indult, segít kinyitni. Ha megnézzük ezt a jelenetet, rájövünk, hogy mégiscsak jó dolog a szerelem első látásra. De hiába volt meg az első látás, hogyan jön létre a második? Összefutnak a piacon? Vagy egy eldugott reggeliző helyen? Ezek helyett –a film megnézése után unalmasnak tűnő - verziók helyett Duffy (Robert Carlyle) gondoskodik egy újról. A súlyosan bekattant arc végig randalírozza a hotel folyosóját, és persze senki sem örül, de Leo nyitott, és ha már Carlyle bedugta a fejét az elválasztó fal felett, beszédbe elegyedik vele. Meg kell jegyezni, Leo egészen cool a szituban, mert simán megjegyzi, hogy azért agyilag nincs minden rendben Carlyle-nál. 
Lényeg, hogy egy kis ugrással máris ott tartunk, hogy Leo megkapta azt a térképet, amin rajta van az a mesés part, amiről Carlyle beszélt Leo-nak, és már úton is vannak, Leo, a lány, és a lány jelenlegi pasija. Belátjuk, hogy nem volt szép dolog tönkretenni a thaiföldi Phi Phi Leh Nemzeti Park érintetlen környezetét. De amit a vásznon láttunk, az tényleg mesés, szóval, ha kárt is okozott a forgatás, arra biztos nem panaszkodhatunk, hogy a hely elképesztő varázsa nem jött át a vásznon. 
 
 INTERCOM  

Leo egyébként elég jól feltalálja magát ...
A Beach tehát csodás, és Leo-nak is akad élmény bőven, de tulajdonképpen miféle élményekről van szó? Érdemes belegondolni, hogy mire vannak beindulva a fiatalok, hát persze, a bulizásra. De miről szól a bulizás, ha nem arról, hogy esetleg olyan dolog történhessen veled, ami a rendes napi ritmusodat követve soha nem következne be? Vagyis elébe menni az eseményeknek. De mik azok az események?
Hárman a víz alatt - Richard, Francoise és Etien ...
Van benne egy nagy adag ellenkező nem, és még? Saját élmények szerzése, amik senki másnak nincsenek a birtokában, hogy legyen valami, amiről biztosan tudod, hogy csak a tiéd. És még? Önmagad kipróbálása extrém körülmények között. Hogy lásd, hogyan állod meg a helyed, hogy megérezd a saját jelenléted világon. Nos, a Part direkt ezeket az élményeket vetíti eléd, mégpedig nem akármilyen minőségben. Danny Boyle rendező, és a film alapjául szolgáló regény szerzője, Alex Garland, (aki 1970-ben született és ez az első regénye (!), és 23 éves korában kezdte el írni 18 éves kori önmagáról, képzelettel fűszerezve, a brutálisabb jelenetek a hozzáképzelt részek), sebészi pontossággal megtalálta, hogy mi az, ami bármilyen bulizáson túltesz, hogy mi a saját-szabadság érzetének legfelsőbb foka. Jól kitalálták, és még annál is jobban működik. Már a vietnámos filmekben is megfigyelhető, hogy az "én ott voltam" saját élménye mennyire intenzíven ott van a fejekben, olyannyira, hogy néha szinte azt kérdeznénk, well, és tényleg olyan jó volt, mint mondják? A Part-ban a nagy élményt hálistennek nem öldöklés, hanem a nagy, sőt, a tökéletes bulizás jelenti, ami önmagában nagyon komoly dolog. 
Szóval, a saját élményről van szó, és ha már ennyit ismétlődik a szó, hogy "saját", elkezdhetjük sejteni, hogy a főkonfliktus is éppen a birtokláson alapul. Mielőtt Leo nekivágott az útnak, gyorsan lehúzott egy másolatot a térképről, és lepasszolta két csávónak, akik meghívták egy sörre. Miért tette ezt? Talán hálából? Vagy talán mert ha most, mielőtt esetleg kiderülhetne, hogy a part nem is létezik, (ami egyébként egy sziget), lepasszolja a térképet, nagyfiúnak érezheti magát? Könnyen lehet, mindenesetre ez a kis másolás sokba kerül neki, és az egész szigetnek. Már csak az a kérdés, hogy ha ez a másolat nem jön létre, vajon akkor is elindult volna-e az a láncreakció, ami oda vezetett, hogy …, szóval ez itt a kérdés. A válasz nyilván igen. Hiszen a Part attól volt az, ami, hogy saját tulajdon, egy kis közösség saját tulajdona, azon belül pedig mindenkinek a saját élménye. Az ilyen különleges körülmények nem tartanak örökké, és az ilyen röpke joghézagokra nem lehet hosszú távú bizniszt alapítani. Vagyis, joggal gondolhatjuk, hogy előbb vagy utóbb úgy is bekövetkezett volna a nagy változás. A filmben voltak (nagyon pici) fehér foltok, amikor például Leo bekattan, az a könyvben biztos jobban, vagy részletesebben meg van írva, de egyrészt, ha profi filmmel találkozunk, agyunkkal szívesen átugorjuk a miniatűr hibákat, másrészt a film és a regény között látatlanban is látszik a különbség, a regény kívülről írja le, mi történik, a filmben pedig annyira belülről látod, mintha te ennél Leo, vagy Francoise. És rájuk is ugyanolyan érthetetlen, komplex egészként zuhan a változás, mint ránk, szóval máris rendben van a dolog. 
A film kamera- stábjának következő megbizatása a Deepa Mehta -féle Water c. film volt, amelynek forgatását hindu tüntetők tették lehetetlenné. Jól néz ki, már csak oda kell úszni ...
George Lucas egyoldalas hirdetést jelentetett meg a Variety-ben, amiben pártját fogta a filmnek, amire az lehetett az oka, hogy  Deepa Mehta rendezett neki néhány gyermek-Indiana Jones-t, és mint kollégát megkedvelte. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez a kamera-stáb elpletykálta, hogy hogyan forgat Leonardo Di Caprio. Az info pedig a következő: az összes meredekebb jelenetet is maga csinálja meg, nem kaszkadőrök, soha nem késik, nem nyűgös, nem játssza az arcát, szakmailag pedig profi és annyira tapasztalt, mintha ötven éve filmezne. 
Mindenki ilyet kap a vállára, akit befogadnak ..
Nos, ez a mi Leonk, egy profi színész fiatalember. A Part pedig nagyon profi film, illetve nagyon különleges élmény, olyan elemi erővel hat, hogy amikor kijössz, szinte máris vissza akarsz menni, egyszerűen nem tudsz másra gondolni. És ez azért nem kis dolog. A visszaesők is bátran írjanak levelet, pl. "beach-life" subject-tel..…
-floyd-
 

oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22