A filmet videóról vetítik, de az ilyen kis költségvetésű, fiatalos filmeknek hajlamosak vagyunk elnézni a szegényebb képi minőséget is, ha a történetük megkapó- nos, esetünkben erről nincs szó. Aki látta a Született Gyilkosok (Natural Born Killers) c. 1994-es Oliver Stone-kultfilmet (aminek a történetét Quentin Tarantino-nak köszönhetjük), az a Gyilkosok után kicsit zavarban érezheti magát, mivel ugyanazt a történetet láthatta, csak kicsit más kiadásban, átültetve magyarra.
A magyar remake is rendelkezik egy szerelmespárral, Vanda és Vendel a két főszereplő, akik végig fogják gyilkolászni a filmet. Láthatóan nagy erőfeszítéseket tettek az alkotók, hogy a fiatalokat beindultaknak tüntessék fel, minden apró részlet együtt van ennek bemutatására: Vanda végigdohányozza a filmet (bár ez már a filmekben sem jelent feltétlenül jó pontot), "trendi" ruhákban mozognak, érthetetlen és kimért mondatokat mondanak, a Dunaparton szeretkeznek, és Vanda még azt is kijelenti, hogy "ő sohasem lesz jó kislány". A lakásuk úgy néz ki, ahogy a jól kereső, értelmes fiatalok lakása szokott manapság kinézni, tulajdonképpen, ha valami pozitívumot akarunk felhozni a film mellett, akkor az a Vandáék lakásának élethű berendezése.


--------------------------------------------------------------------

Amikor a film legelején ismeretlenek lelőnek kb. 5 embert egy parkban, még nem szorongunk a folytatás miatt, mivel kellőképpen leköti a figyelmünket az, hogy hogyan mutatja be a kis költségvetésű videofilm a lövéseket, illetve a találatokat, ez a jelenet a technikai esetlensége miatt nem lesz igazán riasztó, ráadásul ezután még történhet bármi fordulatos-érdekes.
A Vanda-Vendel párosról hamar kiderül, hogy semmi mást nem csinálnak, mint ismeretlen embereket ölnek meg, ismeretlen indokból, lefényképezik a hullákat, otthon nézegetik ezeket a fotókat, és Vanda jól értesült újságíróként elsőként írhatja meg újságjának ezeket a borzalmas gyilkosságokat. Azt is megtudjuk, hogy őket a gyilkosságok szexuálisan is beindítják, ami ismét egy vadonatúj elem számunkra, ilyesmit sem sokszor láttunk még filmekben.
Vendelnek van egy alkoholista mamája, akivel Vanda nagyon furcsa beszélgetéseket folytat (a lány sipító hangon durváskodik vele, míg a mama úgy tesz, mintha semmit sem értene Vanda mondataiból), és a mamának van egy szerelme, Albert, aki a film szinte teljes ideje alatt alsógatyában látható. Ők ketten teszik lehetővé, hogy a film ne csak két szereplős legyen, ráadásul Albertről idő közben kiderül, hogy mindent tud Vendelék öldökléséről, de ez nem sokat fog élénkíteni a történet menetén. Tehát a pár mászkál a városban, kiválasztják a leendő áldozatukat, aztán többféle módszert használva elteszik őket láb alól. Miért? Talán napjaink sivársága miatt, az erőszak mindennapivá válása miatt? Nem tudjuk meg soha, de valószínűleg nincs is más indok, mint hogy ez az értelmetlen öldöklés a filmvásznon egyszer már egy kultuszfilmet eredményezett, úgyhogy a magyar-verziónak is boldogulnia kell valahogy.
A Gyilkosok-at csak 16 éven felülieknek ajánlják, mi ezt a korhatárt felemelnénk 35-re, mivel ez a film azt sugallja a fiataloknak, hogy csak akkor lehetnek elismerésre méltóan "up-to-date"-ek, érdekesek és figyelemreméltóak, ha mindig hordanak maguknál egy fegyvert, és bátran elvágják bárkinek a torkát, ha arra alkalmuk nyílik. Furcsa, hogy ilyen dermesztően erőszakos filmet kell a mai fiatal magyar rendezőknek csinálni annak érdekében, hogy talán az átlagnál nagyobb mozinéző-számot mutathassanak fel, legalábbis ez az egyetlen indok, amivel magyarázni próbáljuk ennek a filmnek a születését.
A két főszereplő színésznek, Bognár Annának és Schmied Zoltánnak nagy megkönnyebbülés lehetett, hogy nem kellett bemutatniuk az öldöklések pszichológiai-érzelmi-értelmi vagy bármilyen hátterét, mert így csak teszik a dolgukat, kemény fiatalokat játszanak, akik éles mondatokat vágnak mindenkihez, érzelemmentesnek és hidegfejűnek mutatkoznak a film minden percében; körülbelül ennyi, de egy jobb történetben valószínűleg ők is jobban szerepeltek volna.
A Szindbád mozi vasárnap esti nézőközönsége meglehetősen egyszerűen viszonyult a Gyilkosokhoz, szinte szó nélkül nézte mindenki a filmet, nem nevettek, nem izgultak, mintha ott sem lettek volna, csak egy-két jelenetnél lehetett hallani az elutasítás enyhe moraját. Amúgy egyetlen néző próbált némi szint vinni az előadásba: ő meghatározott helyeken nevetett (nem volt egyetlen humor sem a filmben), meghatározott helyeken feszengett - ebből lehetett tudni, hogy személyében nem egyszerű mozinézőt, hanem egy stáb-barátot tisztelhettünk.

szólj hozzá ..! a Te véleményed ... küldd el ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek