Atlantisz - Az Elveszett Birodalom Atlantis - The Lost Empire 2001.
Az Atlantisz
leginkább egy kellemes meglepetésnek tűnhet azoknak, akik általában nem
törik magukat a rajzfilmekért - olyanoknak, akik még az Oroszlánkirályt
is csak az unokahúguk hosszas unszolására kölcsönözték ki a videotékából
-a megjelenése után két-három évvel-, és akik a heti egyszeri mozilátogatásukat
nem feltétlenül rajzolt figurák társaságában szeretnék eltölteni.
Ezeken
a nézőkön túl sokan vannak, akik kifejezetten rajzfilm/animációs film-rajongók,
nos, ők is elégedettek lehetnek a Walt Disney legújabb produkciójával,
és ne feledkezzünk el a gyerekekről sem, akik odavannak ezekért a mesékért,
és akiknek a kedvét keresi minden újonnan elkészült egész estés rajzfilm.
Az Atlantisz egy nagyon jól sikerült mozidarab, egy percig sem hagyja,
hogy az ember jól körülnézzen a moziteremben, vagy lecsekkolja a szomszédjait,
mert folyamatosan, az első perctől kezdve leköti a figyelmet, izgalomban
tart, sőt, az idő múlásával egyre inkább a hatása alá keríti a nézőjét
(ami nagyon szép teljesítmény egy rajzfilmtől…). A történet leginkább
az Ifjú Indiana Jones-filmek vonalán halad - az idő 1914, a főhősünk pedig
egy fiatal térképész-nyelvész-muzeológus, Milo. Milo egy múzeumban dolgozik,
és évek óta próbál egy expedíciót szervezni az eltűnt Atlantisz megkeresésére,
de a múzeumi főnökök hajthatatlanok, és nem adnak pénzt neki. Aztán ez
megoldódik, hirtelen egy szupercsapat áll a srác rendelkezésére, és elindul
az expedíció.
A film összes szereplője jól kidolgozott karakterrel
rendelkezik, kezdve Milo-val,
aki a szemüveges, kicsit szerencsétlen tudós-figurából a kalandok hatására
egy dörzsölt és talpraesett fiatalemberré válik. Jók a figurák, sokszínűek
és emberiek. A kapitány pont olyan kockafejű, mint amilyen az amerikai
akciófilmek tábornokai szoktak lenni, emellett van még a csapatban vicces
figura, tini szerelőlány, bombázó szőkeség, kedves sofőr, egyszóval válogatott
a társaság. Atlantisz világát az alkotók sokféle (közép-keleti, dél-amerikai,
görög…), kultúra elemeiből rakták össze, sokat támaszkodtak az Ötödik
Elem misztikájára is, és a végeredmény nagyon meggyőző lett, olyannyira,
hogy egy nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is magával ragadó mesevilág
tárult elénk. A film minden egyes figuráján más-más rajzoló dolgozott
évekig, aprólékos és kitartó munkájuknak köszönhetően nem lettek zavaró
(szögletes, vagy csak eltúlzott) mozdulatok, ami hosszabb távon lefárasztja
az ember agyát, hanem csak természetes mozgások, amiket kellemesen lehet
a szemmel követni. Tehát sok mindenben első osztályú az Atlantisz: kezdve
a történet eredetiségétől, a karakteres szereplőkön keresztül az izgalomig
és a látványig, és akkor még nem szóltunk a 2D és 3D-s effektek nagyszámú
és hatásos keveréséről. Chris
Jenkins művészeti koordinátor szerint a film kb. 80 %-án található meg
valamilyen effekt, 33 %-án pedig digitális effekt. Csupán az Atlantisz
kapuját őrző Leviathán nevű szörny alakjának kidolgozása négy évet vett
igénybe. A monstrumot digitális animáció mozgatta, több mint 100 apró
részlet mozgását kellett megalkotni az állat testén, illetve az arcán.
A profi számítógépes technika használata ez esetben nem kelt automatizált,
vagy gépies hatást, hanem egyszerűen csak jól kiegészíti a hagyományos
rajzolói adottságokat.
Az Atlantisz a maga rajzfilmes kategóriáján belül sokféle
műfajt bír ötvözni: romantikus (Milo beleszeret Kida hercegnőbe, Atlantisz
trónörökösébe), akciódús (enyhe lövöldözés, némi robbantás, miegymás…)
kalandos (Milo-nak az utolsó percig váratlan akadályok sorát kell leküzdenie
Atlantisz boldogulásának érdekében) és persze mesés is - ami egy gyerekeknek
szóló mesefilmtől lazán elvárható. Szimpatikus rajzfilm az Atlantisz,
gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes szórakozást nyújt, és miközben
jótékonyan megdolgozza a fantáziánkat, azalatt képes egy kitartó másfél
órára elröppenteni minket az óvodai/iskolai/felnőtt hétköznapjainktól.