Hoppá! Úgy tűnik,
kezd beindulni a szezon, egyetlen hét alatt két ekkora jó filmet, mint a
Süti és a Doktor Szöszi igazán nem vártunk volna, de ha már így alakult,
fogadjuk el, és törődjünk bele a sorsunkba: most egy fokkal gyakrabban kell
moziba mennünk.
A
Doktor Szöszi ideális film, a trailerét látva kicsit ódzkodunk, de aztán
persze mégis beülünk, a negyedik percben pedig már tudjuk, hogy most éppen
az egyik legjobb dolog történik velünk. Ez a legjobb menet, sokkal jobb,
mint amikor valami nagyon jót várunk, és noha jót kapunk, de nem annyira
jót. Fontos a pozitív meglepetés, és ez most megvan.
A Doktor Szöszi eléggé jól kezdődik, de még nagyobb
az öröm, amikor rájövünk, hogy a történet is mennyire tuti, tényleg le
a kalappal, a sok-sok egymástól nem igazán kontrasztosan elkülöníthető
film között ez biztos, hogy kiválik majd az eredetisége révén. A szőke
csajt dobja a pasija, mert a Harvardra készül, és ehhez a csaj -megítélése
szerint- "túl szőke". A csaj erre
viszont azt reagálja, hogy ő is felvételezik oda, hogy ha harc, akkor
tényleg legyen már harc. Ezután azt szemlélhetjük végig, hogy a Harvard
szigorú és tradicionális miliője hogyan reagálja le egy szőke nő megjelenését
a hallgatók sorában. Tökéletes történet, minden profin ki van benne élezve,
ráadásul ez most nem egy dráma, hanem egy vígjáték, tehát akármit is tanulhatunk
ebből a filmből, az már biztos, hogy azt szórakozva, nevetve fogjuk megtanulni.
Reese Witherspoon és Selma Blair a nagyszerű Kegyetlen
Játékokban együtt hatoltak be a képmezőnkbe, noha, igaz, ami igaz,
Witherspoon-t
már a Pleasantville-ben megkedveltük. A Kegyetlen Játékok után viszont
fura dolog történt, láttuk párszor Ryan Phillippe kezét szorongatni, terhesnek
lenni (nem mintha az egy rossz dolog lenne), stb., és noha ezek a dolgok
teljesen virtuálisak, ezen a szinten egy olyan benyomás alakult ki bennünk,
hogy Witherspoon egy erőszakos nőszemély, aki nem is aranyos, és minél
tovább gondoltunk rá, annál ellenszenvesebb lett.
Lehet, hogy ez az antipátia is a film malmára hajtotta nálunk a vizet,
mindenesetre a jég nagyon hamar megtört, és percek alatt ezerrel drukkoltunk
Witherspoon karakterének, Elle-nek, hogy az őt ért igazságtalanságokat
megfelelően tudja orvosolni. Ami pedig az egykori ellenszenvet illeti,
a film tizedik perce óta Witherspoon ismét kedvenc.
A Harvardon nagyon erős a tradíció, ide érkezik meg Elle
(Reese Witherspoon)
totál rózsaszín cuccokban, parányi ölebével, "Gyilkossal", hogy
beülve az első órára, kinyissa szívecske alakú jegyzetfüzetét, míg ugyanekkor
évfolyamtársai a laptopjaikat nyitogatják fel sorra. A szitu végtelenül
izgalmas, Elle sohasem volt rossz tanuló, sőt, valójában mindig is színjeles
volt, csak amolyan "Cosmo-girl" stílusú, ami a Harvardon nem
pálya. A tanárnő feltételezi, hogy már mindenki elolvasta az első ötven
oldalt, és Elle-en ezt számon is kéri, amire ő azzal az érveléssel válaszol,
hogy nem is tudta, hogy már volt feladva lecke. Egyből kizavarták
az óráról, pedig igaza volt. Annak ellenére, hogy igaza volt, mint okos
lány megértette, hogy itt nem csupán oktatás folyik, hanem verseny is.
Ja, ha ez eddig nem derült volna ki, nem arról szól a film, hogy egy buta
csaj bemegy a Harvardra,
hanem arról, hogy egy szőke csaj teszi ezt, aki rendesen, megérdemelten
nyert felvételt oda. Szóval veszi a lapot, hogy verseny van, és elindul
laptopot vásárolni. Az egyetemeken mindig egy-egy márka az egyeduralkodó,
Elle-nek viszont sikerült egy olyan (egyébként jó nagy, szív alakú és
rózsaszín) laptopot beszereznie, amely az egyetlen Apple logo-s a teremben.
A film iszonyatosan vicces, de miközben a felszínen az történik, hogy
Elle megpróbálja visszaszerezni a pasiját Selma Blair-től (aki Elle legfőbb
ellenségét, Vivient alakítja), azt a roppant izgalmas és komoly kérdést
járjuk alaposan körül, hogy mikor és hogyan vesznek komolyan egy szőke
nőt. Valamint, hogy mit jelent az, hogy "szőke nő".
Hazánkban Jáksó László rádiós-tévés személyiség révén
eléggé divatba jöttek a szőke-nős viccek (a Heti Hetes c. licenc alapján
készült tévéműsorban mindig elsüt egyet-egyet, ami a műsor üdítőbb részét
képviseli, szemben azokkal a hosszú percekkel, amikor a meghívottak saját
céljaikra használják a nyilvánosságot, mint lopott-autó apróhirdetés,
megjelent könyv reklámja, stb.). Ezek a szőke nős viccek mind azon alapulnak,
hogy a szőke nő buta, sőt, nincs is agya neki. Maguk a viccek pedig folyton
nagyon gyakorlati dolgokat tartalmaznak, amivel kapcsolatban két dolgot
is érdemes megjegyezni.
Először is nem műveltségi kérdés az, hogy például hány főt számlál Japán
lakossága, vagy ki volt a második USA elnök, vagy hogy mi az a processzor
órajel, hiszen egy-egy ilyen kérdés megválaszolása hajszíntől függetlenül
bárkinek gondot okozhat. Másrészt a gyakorlati problémák megoldása pont,
hogy nem az a terület, ahol a "szőke nők"
kudarcot vallanának, mert
ha van valami különbség a férfiak és nők problémamegoldó képessége közt,
az az lehet, hogy a férfiak úgy oldják meg, "ahogy kell" (mármint
a legjobb tudásuk szerint), amíg a nők hajlamosak egyszerűen rátekinteni
a szitura, és tapasztalataik alapján kisütni valami értelmeset. De ha
jobban megnézzük, nem is ez a kérdés, hanem az, hogy ki ez a titokzatos
"szőke nő"? Ez bizony egy mítosz, a női emancipációs jéghegy
utolsó csúcsa, egy kategória, amit a férfiak arra a célra tartanak fenn,
hogy dacolva a jogok, a kultúra és az infrastruktúra fejlődésével, a nőkre
úgy tekinthessenek, mint másodrendű lényekre, akiknek a dolguk a férfiakról,
és azok gyerekeiről való gondoskodás, kosztért, kvártélyért cserébe.
Ezt a kategóriát egyébként nemcsak a férfiak alkalmazzák,
hanem a nők is. Ezt használják arra, hogy a kihívóbban viselkedő, esetleg
szebb, vagy az oktatásban alacsonyabb színvonalon megrekedt társaikat
(akiket szuperintelligens és mega-gazdag pasijaik csak "bébinek"
vagy "babának" szólítanak) maguk közül kigolyózzák. Egy azonban
biztos, ha emberi ostobaságról kell gyűjteményt készíteni, tutira nem
a szőke nők tolonganának az élen, akikből mellesleg hajfestés révén a
legeslegtöbb van. Nagy hirtelen azok az angol férfiak jutnak eszünkbe,
akik a 20-as években csomagolóanyagként alkalmazták a múmiákat (mert olyan
sok volt belőlük), sőt, amerikai nem-társaiknak is exportáltak belőlük,
akik pedig mozdonyaikat fűtötték az "olcsó anyaggal".
Visszatérve a filmhez, a nagyon profi szórakozáson kívül egy igazán profin
megírt gondolatmenetet is ajándékba kapunk. Egyebek közt megtudjuk, hogy
ha valaki szőke nő, bármikor előfordulhat, még amikor esetleg már tudományosan
is komolyan vették, hogy egyszercsak ráfogják, mindezt csak a bombázó
teste miatt érhette el.