Kardhal
 Swordfish 2001.

A filmnek az egyik legérzékenyebb pontja John Travolta szerepeltetése, ami rosszul is elsülhetett volna. A színészt Tarantino fedezte fel a 90-es évek mozija számára, a Pulp Fiction-beli Vincent Vega szerepében Travolta egy szokatlanul sokszínű bérgyilkost formált meg, hibátlanul. Ezután már jobbnál jobb szerepajánlatok közül válogathatott, és meg sem állt a John Woo-féle Face/Off (Ál/Arc)-ig, ami végképp akciófilm-sztárrá avatta őt. A Kardhal negatív főszereplőjeként egy egészen új arccal és stílussal kellett megjelennie, mivel a rosszfiú Travoltáról már egy annyira éles kép épült be a nézők tudatába, hogy a legkisebb hasonlóság - ami a Rés A Pajzson-beli, vagy más korábbi akciófilm-karaktereire emlékeztetne minket - is tönkretehette volna a filmet. A film kivételes erénye, hogy az alkotók kikerülték ezt a veszély-forrást, Travolta visszafogott volt és csavartan elvetemült, a játéka pedig egy csak erre a filmre kifejlesztett stílust mutatott.
A film cselekménye egyszerűen kezdődik, és mindvégig jól követhető szálakon halad előre, ezzel együtt olyan csavarok fordulnak elő benne, ami miatt még a moziból kijövet is törhetjük a fejünket a dolgok valóságos állásán. A történet egy számítógépes bűncselekmény köré szerveződik, titkos állami pénzek megszerzése a cél, amihez a világ egyik legjobb hackere szükséges. John Travolta (Gabriel Shear) egy veszélyes kém, aki egy 1986-ban lezárt, titkos -Kardhal nevű- kormányművelet eredményeképp összegyűlt, mintegy 9 és fél billió dollárnyi pénzt akar megszerezni. Azt, hogy mire kívánja fordítani a pénzt, csak a film közepén tudjuk meg (tehát nem áruljuk el), mindenesetre nem válogat az eszközökben, és ártatlan emberek halála sem jelentkezik nála lelkiismereti problémaként. A film elején egy borzasztó robbanást látunk, ami egyrészt nagyon megrázó (emberek halnak meg közben), másrészt ugyancsak látványos, ahogyan a Mátrix-szerű effektekkel repülnek szanaszét a tárgyak (és persze emberek is). Annyira valóságosnak tűnik ez a felvétel, hogy szinte egyenként érezzük a testek repülését. Persze nem ettől lesz jó a film, de megnyugtatásképp közöljük, hogy a későbbiekben nem lesz gyakori a gyilkolászás. A pénz megszerzéséhez egy szuper-felkészült hackerre van szükség (Stanley Jobson), akit filmünkben a fantasztikus ausztrál színész, Hugh Jackman játszik. Jackman mindössze 33 éves, és bár már nagyon sok ausztrál filmben játszott (a Paperback Hero c. romantikus vígjátékot az HBO is vetítette néhányszor), az igazi ismertséget az X-Man, A Kívülállók c. film főszerepével szerezte meg, tavaly. Ezután láthattuk még a Csábítás Elmélete (Someone Like You) c. romantikus vígjátékban, úgyhogy a Kardhal-ban már régi ismerősként üdvözölhettük. Stanley Jobson nem úgy néz ki, mint a filmekben megszokott hackerek: életerős fiatalember, akit egy régi akciója miatt (egy illegális FBI -rendszerbe tört be) örökre eltiltottak a komputerek -és nyomógombos telefonok- használatától, és most kemény fizikai munkával keresi a kenyerét. Mikor Shear egy bombázó lány, Ginger (Halle Berry) személyében megkísérti őt az akcióra, Stanley abszolút elutasító, de aztán Ginger megtalálja a fiú egyetlen gyenge pontját, miszerint általuk vissza tudja szerezni a kislányát, akit eltiltottak tőle, és akit most az anyja egy pornókirály társaságában nevel. Tehát a zsarolás sikeres, Stanley munkába áll, és beizzítja a régen használt programozó-tudását. Stanley munkába állása kapcsán láthatunk egy nagyon gyenge és egy nagyon jó jelenetet: a hacker gyorsaságát egy eléggé extrém helyzetben tesztelik, ami percekre elveszi a kedvünket a filmtől, de később szépít a film, amikor azt mutatja be, hogyan rázódik vissza hősünk a komoly szellemi munkába, milyen jóleső érzés számára, hogy ismét a kedvenc játékaival (a számítógépes programokkal) foglalkozhat. Ez az életszerű és jó hangulatú képsor sokat hozzáad a film minőségéhez.
Jót tesz a filmnek, hogy sokféle filmműfaj keveredik benne: nemcsak akciófilm, hanem egyúttal politikai krimi is (az FBI nyomoz a Travolta-csapat után, de nem egyértelmű, hogy hol húzódik a jó oldal határa), ezenfelül "cyber-film" elemei is vannak (Stanley, a hacker munkában), és ne feledkezzünk el a Stanley-és lánya kapcsolatról sem, aminek elég sok figyelmet szentel a film.
A film alkotógárdája többnyire a reklámfilmek és videoklippek világából érkezett: a rendező, Dominic Sena olyan hírességeknek készített klipeket, mint Tina Turner vagy David Bowie, Paul Cameron, az operatőr Janet Jackson és Puff Daddy (mostanság: P. Diddy) klipjein dolgozott, a látványtervező pedig reklámfilmekkel futott be. Sena és Cameron a Tolvajtempó c. filmben dolgozott együtt legutóbb, ami a rendezőnek a második, az operatőrnek pedig az első nagyjátékfilmes munkája volt. Ez a globális reklámfilmes háttér nem rontja a Kardhal minőségét, mert az alkotók játékfilmes tapasztalatainak hiányát remekül ellensúlyozza a pontos hangulatfestő képek használata, a hatásos beállításoké és látványos megoldásoké, amelyeket a klipek és reklámok ismerete hívhatott elő. A film producerei, Joel Silver és Jonathan D.Kane igazi profik a szakmájukban: Silver többek közt a Matrix-szal aratott hatalmas sikert, Krane nevéhez pedig olyan filmek fűződnek, mint a Tábornok Lánya, vagy az Ál/Arc.
A Kardhal-nak nemcsak a címe hangzik jól (angolul és magyarul egyaránt), hanem a mögötte álló film is jó hatást gyakorol a nézőire, az egyszerű és leleményes történetet egy remekül összeválogatott színészgárda jeleníti meg, és a film egyedi stílusa is megnyerő, úgyhogy -mindent egybevéve- végül elégedetten távozhatunk a moziból.

-olasz-

szólj hozzá ..! a Te véleményed a filmről .. szavazz ..! pontozd a filmet 1 pont - nagyon-nagyon rossz film 2 pont - nagyon rossz film 3 pont - rossz film 4 pont - gyenge film 5 pont - nézhető film 6 pont - kellemes / tartalmas film 7 pont - jó film 8 pont - egészen jó film 9 pont - nagyon-nagyon jó film 10 pont - tökéletes film / fő kedvenc küldd el ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek