Mintha csak
tegnap lett volna, amikor megnéztük az "Am Pie" 1-et, a Pitét,
mert akkoriban, 99-ben még csak így gondoltunk rá, hogy "a Pite",
és nem mint Pite 1. Két év alatt jó sok minden megváltozott, jó sok víz
lefolyt a Csendes Óceánon is, de "a Pitét" azóta sem túrta ki
semmilyen más film a helyéről.
Először
is vessünk egy pillantást, mi az "a hely",
amit "a Pite" magáénak mondhat, hogy
tudjuk, miről beszélünk. '99 decemberére 101 millió dollár bevételt csinált,
ami a 11 milliós költségvetéshez képest eszeveszett sok, de még a 80 milliós
filmek is büszkék lehetnek ekkora bevételre (nem is említve, hogy erre
még rájön a külföldi, meg a videó-bevétel). Itt most a bevételt próbáljuk
meg átváltani nézőkre, és tekintsük úgy, hogy "a Pitét" bizony
jó sokan megnézték, saját akaratukból. Ezt a hatalmas néző-mennyiséget
azóta sem vette el tőle más tini-film, de mégsem ez az, ami miatt a helye
érintetlen maradt.
A hely, a pozíció, amit elfoglalt, a kultúrában, illetve azon belül is
a fejünkben van. Ide költözött be a Pite 1, hogy elfoglalja, betöltse
"a tini-film" helyét. Nem tartottuk egy jó filmnek, azt írtuk,
"A Pite igaziból nem filmélményt ad, hanem valami olyasmit, mintha
másfél órán keresztül szex-vicceket hallgattál volna". Ezzel együtt
a sikerét el lehet ismerni, megdolgozott érte.
A Pite 2. esete jóval egyszerűbb, szinte már csak
azt kell eldöntenünk, jobb, vagy rosszabb, mint az előző, és akkor máris
"mindent" elmondtunk. Hát bizony jobb.
Sikeresnek ugyanolyan sikeres, 30 millióból készült, és mostanra
olyan 144 milliót hozott a konyhára, de tényleg nem ez a lényeg. Azért
tartjuk jobbnak, mert jó. Általában a második részeket hajlamosak elhanyagolni,
mondván, hogy "úgyis megnézik". Ennek nagyon nem vagyunk a hívei.
Legnegatívabb példák a Blair Witch Project 2.
és a Taxi 2. Mindkettőt eléggé összecsapták.
A film végén azt mondod, "mi van?", és az nem jó. A Pite 2.
ezzel szemben tök normális, és ez megérdemli a díjazást. Barátainkkal
gyakran beszélünk a Moszkva Térről, és gyakran merül fel egyfajta vádként,
hogy "de nincs is abban a filmben semmi különös", amire mindig
azt érveljük, hogy de van, nagyon is. A Moszkva
Tér-ben az a különös, hogy nem csalódás, és így az emberek a mozi
után nem azt adják tovább, hogy "á, ez is szar volt", hanem
azt, hogy jó, tök jó volt, érdemes megnézni". Ezen felül, azt, amit
vállalt, azt mind teljesítette is. Nincs benne hiba, ami különösen a magyar
filmek között iszonyat ritka, és így különleges, kiemelkedő tulajdonságnak
számít. Valahol ilyen a Pite 2. is. Gyakorlatilag egy rendesen megszerkesztett
második rész.
A srácok most az első egyetemi évük után vannak,
lényegében egy évvel később, és
minden ott folytatódik, ahol abbahagytuk. Az összes szereplő megvan, és
a film során mindenki elmondja, hogy mi minden történt vele egy év alatt.
Ennek során megtanuljuk, hogy ha egy lány azt mondja, hogy 1 pasival feküdt
le, akkor az 3-at jelent, a 3-as szorzó törvénye értelmében. Ugyanígy,
ha egy pasi azt mondja, 1 csajjal feküdt le, akkor az 1/3-adot, vagyis
majdnem nullát jelent, a pasikra vonatkozó 3-as szorzó törvénye értelmében.
A folytatás nemcsak fizikailag, de érzelmileg is sikerült, tehát mindenkinek
ugyanaz a szíve is, nemcsak az esze. Akárhogyan is egyszerű filmnek tartjuk,
ez a motívum mindenképp értékes benne, mert jó dolog azt látni, hogy mi
történik egy párral egy év múlva, egy év szakítás, vagy 1 év telefonkontaktus
után. A kép pedig, amit a film fest eléggé normálisan tükrözi a valóságot,
és nem bánjuk, hogy pont egy ilyen tulajdonsággal rendelkező filmet bírnak
a fiatalok. Ezen a valóságos képen azt értjük, hogy egy-egy karakter tényleg
úgy viselkedik, ahogyan az életben az olyan arcok szoktak.
A film további előnyeként említhetjük, hogy előrelépett a fenékkel kapcsolatos
kötelező, gusztustalan poénok terén (lásd akkori cikkünk
a Cool Túra kapcsán). A Pite 1. még úttörő volt ezen a téren, mint emlékezetes,
a film végén, a feliratok alatt Jason
Biggs (James)
egy próbafülkében gusztustalan anális poénokat enged el szupermodellekkel,
amiben az a durva, hogy a filmben nem is szerepeltek, de a film kampányában
igen (akár a trailerben, akár mint a nézők szájról szájra továbbadott
"beharangozói" formájában). Akkoriban ezek a poénok elengedhetetlenek
voltak, és ez a film tényleg úttörő volt. Ebben a részben azonban a durva
anális poénok gyakorlatilag megszűntek, kihaltak, mint a dínók, és mi
nem győzünk örülni. Egyetlen egy ilyesmi van, de az is kellőképpen enyhe,
szóval le a kalappal, ez nem semmi fejlődés, igazán kellemesen csalódtunk.
Ilyen hát ez a Pite 2., a poén- és helyzetgyűjtemény, mely inspirációs
alapját képezi és fogja képezni fiatalok egymás közti érintkezésének,
és mint ilyen, a kultúra legszervesebb része. Okés film, teljesen rendben
van.