Videók 2.
 

A kórházszerűen kék kórházi folyosón egy nővér egy szintetizátort cipel, a szobában pedig, ahova az összeomlás szélén álló barátunk végül bekopog, három doki rebben szét, nyilvánvalóan valami állat-szerű kísérletet végeztek, hangszerekkel.
Aztán betessékelik a barátunkat egy nylon boxba, és elkezdődik a kísérlet. Zenélő majmok ugranak elő, emberünk csak néz, a nővér a háttérben szintetizátorozik. A Szintetizátorról jut eszünkbe, ezek nem sima majmok, amit itt látunk, az egy szintézis, majmok, emberi arccal. Majmok, az együttes tagjainak az arcával. Nagy-gyon súlyos.
A csábító, és a rokonszenves, a vonzó, az attraktív ugyanúgy felkelti a figyelmet, mint az undorító, eben a klipben bizony ezt használták ki, bár őszintén szólva utólag sem tűnik valami jó ötletnek. Könnyen lehet, hogy "rajtuk ragad" ez a majom-test, és hogy a következő évek során bárki megpillantja őket, nevetés, vagy valami még rosszabb lesz a vége. Megjegyzendő, hogy a Basement Jaxx határozottan vonzódik a majmokhoz, lásd az előző klipjükben is kiemelt szerepet kapott egy majom. A klip tényleg meglehetősen undorító, ráadásul félelem keltő is, hiszen a majmok nekilátnak szétkapni a teljes berendezést, mindenkinek menekülnie kell, stb. Egy azonban biztos, aki látta, emlékezni fog rá.

A house stlíusú (számunkra kicsit dizsis, leginkább a Modjo-ra emlékeztető) csapat elmondhatja magáról, hogy majdnem megcsinálták a zéró-klipet. Mint ismeretes, a zéró-klip a Strange Days (A Halál Napja) c. filmben szereplő fogalom, és egy olyan ember agyának a felvételeit jelenti, aki a felvétel során meghalt. Itt a szitu ennél sokkal kellemesebb, de a zéró-klip kifejezés ugyanúgy találónak tűnik. Itt az történik, hogy egy öltözködő, nyújtózkodó csajt bámulunk, ennyi.
A felvétel a lepedő alatt kezdődik, ezt zuhanyzás, arcmosás követi, széttett lábú törölközés, újságolvasás. Ekkor bugyi, harisnya, melltartó, majd később egy tűsarkú csizma és egy fekete gatyó is rákerül, de még nincs vége. Elkezd visszafelé öltözködni, és kisvártatva harisnyatartóban látjuk, meg csizmában, bugyiban és melltartóban, amiket is heveny nyújtózkodás közepette húz magára, von magára. Amennyire nehéz levenni az embernek a szemét erről a klipről, annyira találja lehangolóan üresnek az egészet, a végén még a zenét is. Mert olyan érzés, mintha valami állatfajta lennénk, amelyre ezekkel a képekkel lehet horgászni, és ez még a gondolatkísérelt szintjén sem jön be.

Sophie Muller jó kis szigorú klipet rendezett a Radiohead-nek. Az egész roppant festői, mégis, kis rosszindulattal azt is mondhatnánk, hogy olyan képeket látunk, melyek a felismerhetőség határát alulról súrolják. Náluk az egyszerűség a reklám, ezt már a tavalyi Kid A Idioteque c, számának klipje ráhangolt minket erre a stílusra. Itt most az a jellemző, hogy minden elmosódott, sőt, kettős-látás szerűen tükröződő. Általában a nagy zajos feketeségben ott homálylik Thom York, az énekes. Tényleg nagyon festői, nagyon minimál, és nagyon magával ragadó, ráadásul a zene is tök jó. A felvételt nyilván egy olcsó videó-kamerával készítették, és krómozott, hajlítható lapokat használtak, amikben tükröződött Thom York arca, és amitől a kép textúrája ilyen finom, "lágy", filmszerű lett. A felvételt egy földalatti garázsban készítették, nyilván egyetlen este leforgása alatt, de nem kell a képzeletünkre hagyatkoznunk a forgatás körülményeit illetően, hiszen a klip legvégén láthatjuk a képet nyersen, a forgatás szünetében. Szemcsés, sötét, durva kép egy sötét földalatti parkolóban, a szünet után erre jönnek majd rá a bekapcsolt fények (egy fejgép plusz a háttérben stroboszkóp lámpák), plusz a tükrözgetések. Ügyes lány ez a Sophie Muller.
folyt ...

szólj hozzá ..! a Te véleményed ... küldd el ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek