Erről a filmről mindenkinek az ugrik be először, hogy ez az első olyan egész estés mozidarab, ami 3 dimenziós formában látható, bár ennek csak annyiban van jelentősége, hogy így hamarabb tűnik fel nekünk, miszerint nem egy filmet, hanem egy videójátékot nézünk. És tényleg, a "film" annyira nem megszerkesztett, nem átgondolt és csöppet sem képszerű, és annyira csak a komputer-technikára támaszkodik, hogy a legnagyobb jóindulattal sem lehet a rendes, normális filmek közé besorolni. Ilyen értelemben a saját előzményeitől, a Kémkölykök 1-2-től is leválasztanánk, mivel azok a kissé elröppent történetük ellenére is működőképesek voltak. Ha más nem is, de voltak benne hús-vér szereplők, fordulatok, gyerekeknek szóló üzenetek, és a felnőtteknek szóló kalandok.
--------------------------------------------------------------------------------------------------

, ez a megjegyzés nem humoros, és főként nem fair a nézőkkel szemben.

Rodriguez, aki ezúttal sem adott ki a kezéből sok tennivalót a filmmel kapcsolatban (írta, rendezte, vágta, producelte, fényképezte, látványtervezte, és zenét küldött alá) láthatóan hasonlóan áll hozzá a "művéhez". Tudja jól, hogy semmilyen mércén nem csúszik át ez a komputerjátékba oltott filmkezdemény, ami sem a felnőtteknek, sem a gyerekeknek nem okoz élvezetet (vagy legalábbis filmélményt, ami miatt egyáltalán érdemes mozijegyet váltani, ahelyett, hogy otthon ülnénk a számítógép előtt), de mivel nem telik neki sokba egy ilyet elkészíteni, és annál többet tud hozni a konyhára (csak az USA-ban 111 millió dollárt), hát megcsinálja, és kész. Az esetleges szakmai és nézői kritikákat pedig kivédheti azzal, hogy egyrészt ez egy újfajta filmtípus (3D, nahát! ), másrészt pedig családi film, sőt, azon belül is egy paródia.

Mindeközben mi azt látjuk, hogy Juni az első percektől kezdve egy komputerjáték szereplőjeként halad előre, a film közepén megtalálja a nővérét, és utána együtt nyomulnak tovább a játékban, feladatokat oldanak meg, amik nem igazán érdekesek, életeket veszítenek és nyernek, mi pedig ezalatt borzasztóan unatkozunk. Mivel nem történik normális cselekmény, és nincsenek valódi karakterek, nincs mivel töltenünk a filmidőt, kivéve talán azt a néhány percet, ami alatt megszokjuk a 3D szemüveget.

Ez a Spy Kids már egyáltalán nem olyan, mint előző testvérei voltak, sőt, nem hasonlít egyetlen egy rendesen kigondolt és elkészített filmre sem. Ez csak egy amolyan iparosmunka, nulla fantáziával, relatív kevés pénzből (39 millió dollár), és negatív stílussal. Ezek után, ha tehetnénk, hosszú időre eltanácsolnánk Roberto Rodriguezt az általa művelt "filmkészítéstől".