A Másnap bizonyos tekintetben egy "tipikus művészfilm". Ezt úgy értjük, hogy ha egyik éjjel odakapcsolunk a Duna Televízióra, vagy még ha nem is tudjuk, hova, csak egyszerűen meglátunk egy részletet a képernyőn ebből a filmből, azt fogjuk érezni, hogy ez pont olyan, mint ahogyan egy művészfilmet képzelünk, illetve ahogyan egy un. "vontatott művészfilm" képe tudatunkban megjelenik. Ilyenformán tehát tipikus. Sőt, tovább megyünk, a filmnek bármelyik 10 perce tökéletesen megfelel ennek a képnek, és már csak azt kell hozzátennünk, hogy a szónak a jó értelmében. Igen, akármelyik 10 percet is válassza is ki a mozinéző, az lesz az érzése, hogy egy nagy és tartalmas vontatott művészfilmre akadt, amit (ha kedveli ezt a műfajt) feltétlenül érdemes megtekintenie.

A film úgy kezdődik, hogy Gáspár Sándor testvére, Gáspár Tibor (aki akár ikertestvére is lehetne bátyjának), egy teherautó platóján utazik, zötykölődik célja felé, ami egy tanya, amit most örökölt. Amikor leszáll a platóról, a teherautó vezető (Csuja Imre) ad neki térképet, biciklit, sőt, még egy randevút is, hogy ha akarja, visszafelé fél ötkor erre jön, és felveheti. Ebből, és abból, ahogy percekkel ezelőtt a platón zötykölődő kerékpárt a kamera szinte főszereplőként kezelte, világos lesz a számunkra, hogy álom és valóság keveredéséről lesz szó, mint ahogy ez a benyomásunk a következő két óra során megalapozottnak is fog bizonyulni.

A férfi a kerékpáron kívül rendelkezik még egy öltönnyel, egy karórával, és egy bőrtáskával is, hogy a Columbo-kabátját és a kényszeresen megkötött nyakkendőjét ne is említsük. Már csak egy polaroid kamera hiányzik, hogy a filmet magyar Mementónak becézzük. A férfi tipikus Kafka-karakter, a kisember, aki nem érti, mi minden történik körülötte, illetve a kisember, aki rendelkezik némi bűntudattal, amely révén bármilyen személyét érintő csapást végső fokon úgy vesz, hogy ha belegondol, nem is lepődik meg rajta annyira, hogy pont vele történik mindez.

Így mászkál keresztül-kasul a környéken, kezében egy fotóval, ami a házat ábrázolja, amit örökölt, és amit keres. Közben mindenféle "fura" dolgokkal találkozik. Egy dühös emberrel, aki fenyegető módon vágja a fát, és közben ordítozik (Derzsi János), állandóan be-bepöccen, alig várjuk, hogy spontán mód elaludjon. Van neki felesége is, aki egyrészt rányomul a férfira, másrészt akire a baltás férje "természetszerűen" rá fog támadni párszor. Mindenki, akivel ez a vándor férfi találkozik, meglehetősen fura, mint egy álomban (mi persze tudjuk, hogy ez az akar lenni). A cselekmény (ha ezt a vég nélküli vándorlást nevezhetjük annak) körkörösen halad előre, amin azt lehet érteni, hogy noha egyetlen centivel sem leszünk okosabbak a film előrehaladása során, mégis úgy érezzük, hogy egyre beljebb vagyunk a sűrűjében.

A filmmel van pár problémánk. Egyik az, hogy unalmas, és most nem arról beszélünk, hogy unalmas egy normális filmhez képest, hanem hogy műfaján, a vontatott művészfilm műfaján belül unalmas. A Stalker 3 óráját például kicsit sem tartjuk unalmasnak, vagy a Radírfej 90 percét. Attól, hogy egy film lassú, még korántsem unalmas. Sőt, a filmrendezők sem hülyék, pont az olyan filmeket szokták nagyon lelassítani, amik annyira izgalmasak, hogy még a teljes lelassítást is kibírják, sőt, a lassítás csak plusz feszültséget ad hozzá. Ilyen a fenti Stalker, melyet azért említünk folyton az élen, mert abban "is" "csak" azt látjuk, hogy egy-két ember egy mezőn vándorol fel-alá, körbe-körbe. Nos, lényeg az, hogy a Másnap unalmas, mert nem történik benne sok minden. A jelenetek, a furcsaságokkal, furcsa és fenyegető emberekkel, erőszakot sugallva, vagy ábrázolva gyakorlatilag mind-mind egyetlen kaptafára mennek. Azaz, amíg a film elvileg "körkörösen halad előre", nem látunk mást, csak ugyanannak a variációit, az ember megy, nem egészen érti, mi veszi körül, kicsit el is van tévedve, és érez valami bűntudatot. Ez miden. Lényegében ezt az egyetlen jelenetet látjuk sorban egymás után ismételve, egyfajta cine-tripként.

Amikor hősünk bent ül egy istenien megvilágított kocsmában, nulla díszlettel, és odamegy hozzá az egyetlen vendég, vagy amikor később ugyanez a férfi elárulja neki, hogy már nem fog odaérni fél ötre, mert már fél hat van, valami különös borzongást kellene éreznünk. Kellene, de nem érzünk. Nem érzünk semmit, mert először nekünk is el kellene tévednünk, mint ennek a vándor férfinak, számunkra azonban nagyon is kiszámítható, hogy mire megy ki a játék, így nem érzünk borzongást. Csak azt érezzük, hogy ez a két óra eléggé megviseli a szervezetünket. Hangsúlyozzuk, a lassúsággal semmi gondunk, sőt, egy-egy esős délután mi sem lehet jobb, mint egy ilyen filmet kivenni a tékából, ám azt, ha egy film (akár még oly virtuális) cselekménye ne haladjon előre, az bizony roppant kellemetlen jelenség.

Minden film olyan, mint egy önmagát kicsomagoló csomag. Van tehát valamije, amit csak jól elnyújtva ad át nekünk, mint valami sztriptíz táncosnő, és mi, nézők mindig úgy vagyunk vele, hogy rendben, legyen akármennyire sejtelmes a film, tartson akármeddig, hogy végre ad nekünk valami támpontot azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit nézünk, válassza akármilyen misztikus formáját a csomag célba juttatásának, csak könyörgünk, a csomag ne legyen üres. Kellemetlen ugyanis, amikor kiderül, hogy a nagy semmi kibontását vártuk végig türelmesen.

A Másnap, sajnos láthatóan számolt az ilyenfajta aggályokkal, és gondoskodott róla, hogy ne érezzük úgy, hogy a csomag, aminek a felbontására 120, mínusz 10 percet vártunk (megjegyzem, türelmesen, jó magaviselettel) üres. A filmnek tehát van központja, mint egy normális kakaós csigának, a csomag nem volt üres, volt mifelé haladnunk, az egyetlen baj csupán az, hogy ez a végkifejlet borzasztó mód ellenszenves nekünk, mint tartalmát, mind pedig tálalását illetően.
--------------------------------------------------------------------------------------------------

Zavarbaejtően .. nem is, hogy gyenge, hanem kifejezetten rossz ez a film. Ráadásul visszaél a lelassult művészfilmek kedvelőinek a bizalmával is, azokat döfi szíven, akik enni adnak neki. Azt a gyakorlatot pedig már régóta visszautasítjuk, hogy ha valakinek nem jut eszébe semmi, akkor töltse fel a filmjét, mint valami mocsarat erőszakkal, hátha még díjat is kap valamelyik fesztiválon, ahogyan azt a HollyWoody Történetben láttuk.