Amikor először hallottunk a produkcióról, meglepetten tettük fel a költői kérdést, hogy "na, és ki lesz a női főszereplő"? Senki, végül is az eredmény az, hogy senki, ebben a filmben hét férfi szerepel, végig, egymás mellett, mint egy hétfejű sárkány, nincsenek külön kalandok, semmi, heten, kéz-a kézben jönnek-mennek, ennyi. Természetesen, lévén Herendi Gábor nagy kedvencünk, egyből feltételeztük, hogy tudja, mit csinál, gondoltuk, neki nem lesz probléma az, ami, mondjuk majdnem minden filmnek betenné az ajtót, a nulla női főszereplő. Gondoltuk, a Remény Rabjaiban sem volt nő, és biztosan volt más film is, csak nem jut az eszünkbe (például A Tengeralattjáró).

Ehhez képest megdöbbentő látni a filmet, mert úgy tűnik, még csak nem is vették komolyan ezt a problémát. Oroszlán Szonja, az előző Herendi-film egyik női főszereplője egyetlen jelenet erejéig tűnik fel a filmben, mint Toldi Miklós macája. Ez nagyon lehangoló. Nem az a tény sújt le minket, hogy Oroszlán Szonja nem szerepel a filmben, hanem az, hogy senki sem szerepel benne, egyszerűen nincs neki női főszereplője.

A hét férfi az egész film alatt nem csinál semmit, és ami egy vígjátéknál igazán komoly gond tud lenni, nevetésre sem nagyon adnak okot. Ehelyett inkább saját maguk nevetnek saját magukon (de most komolyan, tényleg ez van). A film annyira tévéműsor színvonalú, hogy szinte azon sem lepődnénk meg, ha hangban alávágták volna a közönség nevetését.
--------------------------------------------------------------------------------------------------

Ezek után a hét férfikaraktertől, meg az egész filmtől is kicsit többet vártunk volna, kicsit több átgondoltságot. Ami az átgondoltságot illeti, annyit azért minimum elvártunk volna, hogy a film marketingjét valahogy kitalálják. Mármint azt, hogy kik fogják ezt a filmet megnézni, hiszen történelmi vígjáték, ráadásul női főszereplő nélkül, és a poénok sem működnek. Kik fogják ezt megnézni, olyan férfiak, akik ultra macsók, csak fociban és sörben gondolkodnak, és eléggé emelkedett hangulatban vannak ahhoz, hogy végigröhögjék a filmet? Miért néznék meg ilyen úriemberek ezt a filmet, mondjuk egy Irigy Hónaljmirigy-adás helyett, ami ingyen van, és mellette még a sör élvezetének is hódolhatnak?

A másik, ami a Valami Amerikánál nagyon szép volt értékesítés szempontjából, az az, hogy az a film hónapokon keresztül masszívan produkálta a nézőszámokat. Hogy miért? Mert a nézők csak jót mondtak egymásnak róla, és ez a legjobb marketing egy filmnek, mindenki tudja, illetve bocsánat: majdnem mindenki. Vajon nem lett volna okos kicsit odafigyelni arra, hogy ezzel a filmmel ne épp az ellenkezője történjen meg? De, bizonyára, nyilván. Vajon mit fognak az emberek tovább adni egymásnak, amikor megnézték? Azt, hogy közelébe nem ér a Valami Amerikának, még csak nem is civilizált film, nincsenek benne szép képek, nincs történet, nincsenek működő poénok, de azért nézd meg, mert nagyon király? Minden bizonnyal.

Végül is csak azt látjuk, hogy a hét vezér ott jön-megy a vásznon, és bután néznek ki a fejükből. Ez a film minden létező tekintetben lebecsüli a nézők intelligenciáját. Kicsit olyan érzés, mintha sörivó, böfögő, jegyvásárló hordáknak tekintenék a nézőket, akiknek minden mindegy. És amikor csak leül a film, rögtön bevetnek egy jó kis videóklipet. Legyen benne hastánc, erotika, esetleg egy híres színésznő (Fűr Anikó) énekeljen, legyen jó hangos, sok vágással, az feldobja a népet. Nyilván senki nem fogja megkérdezni, hogy hogy került bele a filmbe ez a néhány videóklip.

A film másik nagy találmánya a történelmi időutazás, amit egy az egyben az egyik Kaiser sörreklámból kölcsönöztek, annak ellenére, hogy a film támogatója a Soproni Ászok termékképviselete. Az a bizonyos Kaiser reklám úgy néz ki, hogy a középkorban a kocsmárosnő ugyanaz a csaj, mint napjainkban, és ugyanazokat a mozdulatokat is teszi kiszolgálás közben. Ebben a filmben a pincércsaj ugyanúgy szolgál fel minden "korban", szóval a Kaiser reklám ebből a szempontból evidencia.

Az egész időutazás, akármilyen jól is hangzik, úgy tűnik, csak arra volt jó, hogy a végén, egy jelenetben berakhassák az összes szponzort. A hét vezér tobzódik ezen az utolsó helyszínen, azt sem tudják, hova nyúljanak, a Boci csokit árusító gépbe döfjék bele a kardjukat, vagy egy Soproni Ászokot kérjenek a pultos nőtől. Kicsivel később pedig végiglovagolnak néhány forgalmasabb pesti úton, hogy további szponzorokat forgathassanak be, így láthatunk egy Libri könyvesboltot és egy Mol benzinkutat is (a film további támogatói). Úgy látszik, valóban szédítő lehetőségeket rejtett ez az időutazás, bár mi nem pont ilyesmire gondoltunk.

Egy erősen izzadtságszagú és bugyuta filmet köszönthetünk a Magyar Vándor személyében, amely nem úgy bugyuta, hogy súlyos poénjai vannak, és visszatartjuk a nevetést, mert színvonalon alulinak találjuk, hanem úgy, hogy rendesen ki van hagyva a nevetésnek a hely, tudjuk is, hogy most kellene nevetnünk, de igaziból nem tudunk, mert nincs min. Bugyuta és felejthető film, amely szerintünk sosem fogja elérni a Valami Amerika nézőszámát, még akkor sem, amikor már tévében is leadják.