cspv logo
cspv szám: 69 / 04 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím Latinovits Zoltán emléke cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 10 00663
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2004-11-18

Godsend - A teremtés Klinikája

Godsend 2004.

Jófiú - rossz klón kalapáccsal
A klónozás abszolút érdekes téma, és csak nagyon kevesen hihetik azt, hogy az emberiség, amikor majd képes lesz rá, nem fog élni ezzel a roppant hatékony eszközzel. Nem árt tehát felkészülni, amiben a Hollywood-i forgatókönyvírók - mint mindig - komoly szerepet játszhatnak. A sikerhez azonban az is szükséges, hogy ezek a filmek egyáltalán nézhetőek legyenek, mert különben senkihez sem fog eljutni az üzenet.

Ami a klónozást illeti, ez a génsebészet egyik legforradalmibb és legközelebbi utópiája. Igaziból már nem is túl sok választ el minket ettől, és az egyik legmasszívabb gátat a törvények, a jog és a közvélemény alkotják. De gondoljunk bele, hogy ki tudna nemet mondani a klónozásra, ha annak révén például egészséges szerveket lehetne sorzatgyártani? Persze az "egész emberek" klónozását továbbra is tilthatja a törvény, de ne feledjük, a fegyvercsempészet, a kábítószer kereskedelem is tilos, mégis virágzik. Szóval jó, ha szembenézünk ezzel a klónozással.

A filmnek nagy erénye, hogy teljesen valóságos helyzetben mutatja meg az emberi reakciókat (legalább is kezdetben). Látjuk, hogy egy házaspár, akik elveszítették a gyermeküket, micsoda őrjítő gyászban élnek, és menyire nem tudnak nemet mondani, amikor egy professzor felkeresi őket azzal, hogy vissza tudja nekik hozni a fiúkat, Adam-et. Elsőre persze nemet mondanak, hiszen tudják, hogy az a gyerek nem ugyanaz, csak tökéletes másolat. Azt is tudják, hogy ez egy "nem bevett szokás", és hogy nagy mértékben illegális, szóval nemet mondanak, de csak ideig óráig. Egy rendszer annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme, és a film remekül mutatja be ezt a leggyöngébb láncszemet, a szülői szeretetet, amely nem képes feldolgozni egy gyermek elvesztését.

Sokan talán nincsenek is tudatában, de a szeretet egy abszolút önző dolog, nos, ez a klónozás történet erre remekül rávilágít. A klón-Adam ugyanis tökéletesen ugyanaz, mint az a kisfiú, akit elveszítettek, tehát "az első Adam". A különbség csak annyi, hogy közben természetesen egy különböző személy, ami azt jelenti, hogy Adam meghalt, senki sem támaszthatja fel, maximum gyárthat helyette valaki egy ugyanolyat. Tehát amíg a gyerek örökre elveszítette a szüleit és az életét is, addig a szülők beszerezhetnek helyette egy ugyanolyat, és a hangsúly itt a "helyette" szón van. A film problémafelvetése tehát kitűnő.

Az is nagyon jó, hogy amíg más filmekben úgy klónoznak valakit, hogy a forgatókönyvírók jól "felgyorsítják" a növekedést, ami nélkül az egész sztori élvezhetetlen lenne, hiszen akkor klón és eredeti között ott lenne egy aprócska körkülönbség, ami mondjuk Swarzi esetében a Hatodik Napon c. filmben olyan 40 év lenne, tehát nemigen versenyezhetnének egymással, hogy ki az eredeti, és ki a másolat. Itt, ebben a filmben a 9 éves kissrác halálát követően 9 év múlva találkozunk ugyanazzal a kisfiúval, ami már abszolút valóságos, és mint ilyen, technikailag példa nélkül való. Ez lehetett az oka annak, hogy Rober De Niro színészóriás elvállalta ezt az amúgy eléggé gyenge filmet.

A filmben az is nagyon-nagyon szép, ahogyan a szülők mindent elkövetnek azért, hogy ugyanazt éljék meg ezzel az Adam-mel is, mint az előzővel. Különösen szép, hogy a modell-színésznő, Rebecca Romijn-Stamos számtalanszor kicsit duci, kicsit "szétesett arcú", ami a szülés-jeleneten nagyon sokat dob. A modellnő ezeknek a finoman eltalált fiziológiai változásoknak köszönhetően igazi emberként jelenik meg a vásznon, ami ritkaság - mindenki számára. És akkor ott van ez a sebezhető, hús-vér modellnő, egy esendő anyuka, aki szemmel láthatóan bármit elkövetne azért, hogy ezzel a második Adam-mel az élet ugyanolyan legyen, mint az elsővel, és ez egy drámaian szép történet. Különösen akkor, amikor látjuk, hogy ez a gyerek valahogy nagyon nem akar olyan lenni, mint az előző. Hülyén viselkedik, gonoszul néz, vigyorog, időnként meg teljesen elborul az agya.

Ezekben a jelenetekben tényleg drámai és tényleg szép az anyai küzdelem azért, hogy gyermekét tökéletesnek lássa. Azt is mondhatnánk, hogy gyönyörű: a szülők elveszítették a gyereküket, nem bírtak beletörődni, most pedig abba nem hajlandók beletörődni, hogy ez a gyermek valahogy nem tökéletes. Mindez nagyon megható történet lehetett volna - egy másik filmben, egy családi drámában, esetleg romantikus családi drámában - happy enddel. Itt és most azonban, egy thrillerben mindaz, amiről eddig beszéltünk, csak a bonyodalom bevezetése, amely után nem következik más, csak kiszámítható fordulatok, egy egészében közhelyes krimiszerűség, amiről utólag semmi jó nem jut az ember eszébe - csak a film bevezetése.

Érezhető, mennyire sokat agyaltak az alkotók azon, hogy mi legyen a thriller-vonal, a játék leginkább arra megy ki, hogy lehetőleg a film végéig ne is derüljön ki, hogy ez az új, módosított Adam, illetve a benne lakozó (örökölt, átültetett, korábbi) személyiség gonosz vagy áldozat. Szegény kisfiú-e, akit vízbefojtottak a fürdőkádban, vagy egy gonosz kiscsávó, mint a Jófiú c. filmben, aki maga az ördög. Ennek a bujtatásnak az eredménye később az az önmagában megmagyarázhatatlanul vicces jelenet, amelyben egy régi házvezetőnő arról beszél, hogy egy gyereknek a szemében ott látta a gonoszságot, és ezért elkezdte belefojtani a fürdőkádba. A következő mondatban már azt ecsetelte, hogy nem tudta megtenni, mégsem tudta vízbe fojtani a rábízott 9 éves kisfiút azért, mert szerinte gonosz volt a pillantása. Nagyon furcsa, béna jelenet ez, a film mélypontja, amin az egész fikció áll, illetve bukik.

Mi (sokkal) jobban örültünk volna egy filmnek, amiben a film elején felvetett sztorit a film elején alkalmazott valóságos stílusban vezették volna végig. Tény, hogy akkor sokkal kevesebb bevételt hozott volna, de akik látták, most ugyanolyan meghatározó élményként raktározták volna el, mint annak idején a hazánkban csak a Titanic-on bemutatott Safe c. filmet, amely egy adott témát (immun-betegségek) alaposan és szépen dolgozott fel. Ha a Godsend (végig) ilyen stílusban készült volna el, egy ilyen jó film lehetett volna, így azonban csak egy szélsebesen felejthető, közepesnél gyengébb film lett.

-zé-
2004-11-18
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15