cspv logo
cspv szám: 71 / 05 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím Kutyaszorítóban / 2 cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 09 00697
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2005-01-28

Az Utolsó Gyémántrablás

After the Sunset 2004.

Utolsó +1
Annak idején a Briliáns Csapdával kapcsolatban kifejezésre juttattuk abbéli aggályunkat, hogy talán mégsem volna jó, ha még egy rablós filmet készítenének. Később azonban jött a retro, és az Olasz Meló, és már nem lehettünk biztosak benne, hogy igazunk volt, amikor a rablós filmeket a kihalással hoztuk összefüggésbe, az Utolsó Gyémántrablás viszont, úgy tűnik, most helyére teszi ezt a kérdést.

A nagy rablós filmek a '70-es évek termékei, egyfajta James Bond-i kiválasztottsággal fűszerezve. Minden azon alapult, hogy ki a főszereplő, illetve, hogy kinél van a végső infó a riasztók működésével kapcsolatban, s így végül is a nagy balhé már csak annyit jelentett, hogy valakinek, aki pontosan ugyanúgy ismerte a biztonsági rendszert, mint annak tervezői, valahogy mégis ki kellett játszania a támadhatatlan rendszert. A '90-es évek azonban szolgált némi felvilágosodással a bűnözés terén, lásd a Scorsese-féle Nagymenők, Tarantino filmjei, a Ronin, és legesleginkább Michael Mann Heat-je (Szemtől Szemben) remekül példázzák, micsoda változáson ment keresztül a mozirajongó közönség, és így, a növekvő kihívás révén a forgatókönyvírói kultúra, illetve maguk a filmek is. E "felvilágosodás" lényege abban állt, hogy az emberek már mindenre rákérdeztek, hogy "de hát ez hogy lehet?", meg ehhez hasonlók. A '99-es Briliáns Csapda bája is már éppen abban állt, hogy nyilvánvaló volt, mennyire lehetetlen egy olyan rablást végrehajtani, mint a filmbeli, és emiatt lett az egész film egy végtelenül romantikus és kellemes alkotás. Ezzel együtt tényleg érezni lehetett, a rablós filmek, különösen a jövő rablós filmjei egyre kevésbé tartoznak majd a hihető filmek táborába.

És láss csodát, az Utolsó Gyémántrablás már abszolút ezt az utolsó utáni rablós-film generációt képezi, ez a tény pedig a film minden egyes másodpercére rányomja a bélyegét, s az így felhalmozódott sok-sok bélyeg pedig jól megpecsételi a film sorsát.

Már az első rablás is (a filmen belül) meglehetősen elhanyagolt konstrukció, úgy tűnik, az alkotók nemigen vesződhettek többet a jelenet kitalálásával, mint amennyi szellemi munkát egy vajas-kenyér megkenése igényel. Nem is mentek túl messzire. Hatalmas konvoj, hiper-szuper biztonsági intézkedések, berendezések, az egész FBI ott van, erre Pierce Brosnan egy kézi távirányítóval elkezdi mozgatni a gyémántszállító autót, pont úgy, ahogyan ezt a Világ Nem Elég-ben tette James Bond-ként, és most tegyük hozzá, hogy ez, ugye, nem az ő hibája. Ezt a távirányítós lopást mind az autóban tartózkodó egy darab ügynök, mind az odakint bámészkodó több tucat ügynök tehetetlenül nézi. Ennél azért kicsit komolyabb rablást vártunk volna egy 2000 utáni rablós filmtől - de hát hiába. Csak viszonyításképpen, ilyen rablást körülbelül egy vasárnap délutáni TV-sorozatban tudunk elképzelni.

A film innentől fogva csak még unalmasabb, ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Profi rablónk, Pierce James Bond Brosnan - aki egyénként a film egyetlen nézhető motívuma - visszavonult oda, ahol a rablók és gyilkosok szeretnének kikötni - minden film végén -, a trópusokra. Egész nap csak a napfény, a koktélok, a medence, a víz és a dögunalom. Tetejébe mindennek nemcsak mi unatkozunk, de ők is. Erről van szó, ez az elmésen kitalált sztori lényege, hogy unatkoznak. Unatkoznak, a nő (Selma Hayek) párszor levetkőzik, párszor rátekeredik kedvenc Bond Ügynökünkre, aki most, ugye, nyugdíjas napjait éli, és ezzel ki is fújt. A nő utálná, ha az ex-ügynök még egyszer ellopna valamit, az ex-ügynök folyton megígéri, hogy nem is fogja ezt tenni, mi pedig izgulhatunk - hogy vajon holnap mi lesz az ebéd a menzán, vagy hogy ma még hány centi hó esik Budapesten.

A film ezzel együtt nem kellemetlen élmény, tényleg kellemes nézni, de ezt elsősorban Pierce Brosnan-nek köszönhetjük. Ahogyan az ember agyát órákon keresztül tudja mozgatni, hogy vajon honnan ismer egy -egy színészt, ugyanígy kínál élvezetet az a tény, hogy Pierce Brosnan csak amiatt, hogy lefogyott néhány kilót, teljesen olyan, mint David Bowie, amire a hangja még külön rátesz egy lapáttal. Ilyenformán a film valamilyen szinten tényleg kellemes. Nem is említve, hogy az egész film 2 db rablásból áll, és emiatt mindaz, amit a film 90%-ban látunk, elvileg a nagy vihar előtti csend, ami tényleg képes némi izgalmat hozzáadni az uncsi napfényes jelenetekhez.

Ezzel párhuzamosan Brosnan karaktere heveny barátkozásba bonyolódik a film második férfi főszereplőjét alakító Woody Harrelson karakterével. Ez elvileg egy vicces vonal, valamennyire le is köti a figyelmünket, de hogy a végére ezt a haverságot milyen otrombán hazavágják egy gyengének sem nevezhető befejezés kedvéért, arról jobb nem is beszélni. A Woody Harrelson - Pierce Brosnan párost négyesre egészíti ki Selma Hayek és a helyi rendőrnő, aki fekete. Négyesben randiznak, négyesben bulizgatnak, ezzel élesztgetik fel lankadó figyelmünket. A film szó szerint azzal kecsegtet, hogy valamiféle barátság van kialakulóban, és hogy valamiféle romantikus vígjáték részesei lehetünk. Mindez azonban csak szemfényvesztés, és a film végére az összes ilyen vágyálmunk csúfosan semmivé is foszlik, mintha mi sem történt volna, mintha csak magunktól találtuk volna ki az egész barátság- és szerelem vonalat.

A film igaziból nem csalódás, ha arra gondolunk, hogy már '99-ben megmondtuk, hogy a rablós filmek műfajának annyi. Ha így vesszük, ez a film a csalódás ellenkezője. Ha azonban valaki valami izgalomra számít, esetleg arra, hogy a film elején és végén lévő összesen két darab rablás elegendően fel tudja dobni a 90%-ában unalmas filmet, amelyben a fő karakterek maguk is unatkoznak, akkor már nyugodtan beszélhetünk csalódásról, nem is akármekkoráról.

-jepe-
2005-01-28
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13