Bár a romantikus filmek legtöbbször vígjátékok is egyben, időnként felbukkan egy-két olyan film is, ami romantikus ugyan, mégsem lehet nevetgélni rajta. Ilyen az Első a Szerelem is, ami egy kissé zűrös párkapcsolatról szól, és hangulatilag inkább a drámai, mint a humoros tartományban mozog.
Nem tudjuk eldönteni,
alapvetően jó ötlet-e egy nagy korkülönbségű kapcsolatról filmet készíteni, bár biztosan sok
ember érdekesnek találja ezt a kérdést, és Hollywood az életben is szolgáltat erre példát, mégis, önmagában ez
kevésnek tűnik egy normál forgatókönyvhöz. Talán ilyesmi járhatott az író-rendező Ben Younger
fejében, amikor ehhez a kapcsolati konfliktushoz behozta még a vallási különbséget, vagyis azt a
filmben hangsúlyosként kezelt felállást, miszerint
a főszereplőnő katolikus, a főszereplő srác pedig zsidó. Tulajdonképpen erről a két különbségről fog
szólni az egész film, arról, hogy hogyan kezel egy szerelmespár 14 évnyi korkülönbséget a lány
javára, illetve hogyan próbálják átugrálni a
köztük levő vallási-kulturális szakadékot. Már ebből is látszik, hogy nem egy kifejezett
vígjátékkal állunk szemben, és valóban, a film láthatóan nem is törekszik arra, hogy humoros is
legyen.
A női főszerepet (Rafi) Uma
Thurman játssza, akit
egyébként elég rég láthattunk romantikus szerepkörben. Ha most nem számítjuk a 96-os Vonzások és
Állatságok-at (és a 94-es Pulp
Fiction-beli karakterét nem tekintjük romantikusnak), akkor elmondhatjuk, hogy Uma Thurman a 97-es
Gattaca óta (ami mellesleg a legjobb filmje) nem szerepelt romantikus hősnőként. Egyébként vele
kapcsolatban gyakran eszébe jut a szereposztóknak egyfajta sebezhető szőke szépség karakter, talán
a különleges arca, és a törékeny hangulatú kisugárzása miatt lehet, de ilyesmit játszott a Jennifer
8-ban, a Vatel-ben, A Veszett Kutya és Glóriában, a Robin Hood-ban, vagy a Nyomorultakban is. Most,
ebben a filmben már nem annyira törékeny, mint inkább egy kifinomult és tudatos lány, aki ezzel
együtt is hagyja, hogy magával ragadja egy zűrös
szenvedély. Beleszeret egy fiatalabb fiúba, akinél, ahogy ő mondja, "van egy öregebb pólója is
otthon".
Mivel egy romantikus filmről
van szó, nem kérdés, hogy a szerelmeseknek meg kell próbálniuk fenntartani a kapcsolatukat,
és átültetni a hétköznapokba azt az érzést, ahogy egymás iránt éreznek. Ahogy nézzük a filmet, nem
nagyon értjük, honnan fognak érkezni a konfliktusok, hiszen annyira remekül megvannak egymással a főszereplőink, hogy nem
érzékelünk semmi probléma-forrást. Lehet, hogy
nincs is, ezért ötlötte ki Ben Younger azt a forgatókönyvi csavart, hogy a srác anyja legyen egyben
a lány pszichológusa (Meryl Streep) is, és majdnem végig maradjon inkognitóban Rafi előtt (aki így
nem tudja, hogy a kedvese anyjának önti ki a szívét), amiből ha vicces helyzetek nem is, de
félreértések és halvány helyzetkomikumok adódhatnak.
Így hát megkapjuk az első
konfliktus-lelőhelyet, amiből -eléggé kényszeredetten- következik a másik, a vallási
különbség. Igazából mintha ez sem adódna magától, hiszen például sem Rafit sem Davidet nem érdekli,
hogy katolikus, vagy zsidó a másik, egyedül Meryl Streep (illetve a forgatókönyv) erőlteti ezt a vonalat. Bár több olyan filmet
ismerünk, amiben külön hangsúlyt kap, hogy a főszereplő család zsidó (Apádra Ütök 1-2, Túl Nagy
Család), de ennek a motívumnak általában olyan
(vígjátéki) szerepe van, mint annak, ha egy család, mondjuk olasz-amerikai, és ezért folyton
pasta-t esznek, hangoskodnak, vagy nem rejtik véka alá az érzelmeiket. Itt ez nem így működött,
ebben a filmben csak azért hangsúlyos elem, hogy David és családja zsidó, mert amúgy egy nagy
konfliktussal kevesebb lenne a tarsolyunkban, és lehet, hogy úgy egy (még) egyszerűbb filmet
kapnánk ki végül.
Ráadásul Meryl
Streep, aki David anyjaként ennek a zsidó-vonalnak az "erőltetője", nemcsak nem szimpatikus a filmben, de majdnem
idegesítő is. Meryl Streep, aki a Szív Hídjai óta imádunk, mindigis csodás színésznő volt, aki még
a béna Madzsúriai Jelölt c. remake-ben is jó tudott lenni. Most viszont annyira nem derült ki,
miről szól a karaktere (ami nem az ő, hanem a
forgatókönyv-rendező hibája), azon kívül, hogy a fiának kizárólag zsidó feleséget szeretne, hogy
nem tudtunk vele mit kezdeni.
Így marad a két főszereplőnk, akik
randiznak, szerelmeskednek, jönnek-mennek, miközben nincs egy igazi veszély, ami leselkedne a
kapcsolatukra, nincsenek valódi összetűzéseik, semmi hasonló. Minden afelé mutat, hogy hőseink egy
életre megtalálták egymást, és legyőzve a borzasztó nagy kor-és vallási különbségeket, egy totális
hepiend közepén fognak elbúcsúzni a nézőktől. Anélkül, hogy bármit is elárulnánk a végkifejletről,
annyit mondhatunk, hogy egyik oldalról sem megnyugtató a lezárás, sem Rafi, sem David, sem a nézők
részéről. Ennél igazán jobb filmvéget vártunk volna a Brókerarcok író-rendezőjétől,
fantáziadúsabbat és sokkal jobbat.
Végeredményben egy komoly
hangulatú szerelmes filmet kapunk a Prime-jegyünkért cserébe, ami igaz, hogy romantikus (hiszen egy szerelmespár
vívódásáról szól), de ennél nem is tud sokkal többet. A konfliktusai legtöbbször mondvacsináltak, a szerelmes jelenetei
gyakran nem átélhetőek, és úgy egészében nem nagyon tud magával ragadni minket ez a film. Valami
hiányzik belőle, valami, ami több, mint egy kreált konfliktus, valami, ami elég izgalmassá tehetné
a történetet ahhoz, hogy türelmesen végigvárjuk, vajon mi sül ki egy nagy korkülönbségű, New York-i
pár történetéből, akik szeretik egymást, de a kulturális-társadalmi különbségek, illetve a fiú anyja
ellenük van...
Se nem vígjáték, se nem igazi dráma, csak egy New York-i (romantikus) film egy New York-i
alkotótól, egy személyes Ben Younger-projekt, ami ezúttal sajnos nem sült el annyira jól, mint 5
éve, A Brókerarcok esetében...