Mészáros Péter filmje első ránézésre egy történelmi tévéfilm benyomását teszi, ami gyakorlatilag stimmel is. Ezzel párhuzamosan azt is meg lehet figyelni, hogy rendezőnk szemlátomást nagy rajongója Bódy Gábornak, ami (kell-e mondani) alapvetően egy jópont. A továbbiakban egy régivágású történelmi tv-film, és egy izgalmassá varázsolt történelmi anyag között fogunk ingázni, miközben hol az egyik, hol a másik kerekedik felül.

A fim legeleje a néni hangjával, majd a postakocsi beindulásával abszolút kecsegtető kezdet. A szereposztás vicces, tekintve, hogy a Dyga Zsombor-filmek törzs-szereplője, Welker Gábor most történelmi bajuszt és ruházatot öltött - bár ezt hamarosan megszokjuk, és további fennakadást nem okoz. A postakocsi elindulása, vágás, zene, hang és operatőri munka szempontjából meglepő módon emlékeztet minket a Psyché-re - ilyen remek előképeket utánérezni sohasem lehet bűn. Szóval nagyon bíztató a kezdet, mert úgy néz ki, hogy Bódy Gábor filmjeihez hasonlóan, most is élettel fognak megtölteni olyan történelmi jeleneteket, melyek a legeslegtöbb film- és televíziós rendező munkája nyomán csak a legfantáziátlanabb, műtermi mesterkedés lett volna.

E remek kezdeti színvonal később párszor alábbhagy, de aztán újra és újra visszatornázza magát majdnem ugyanoda. Gyakorlatilag nem is olyan könnyű megmagyarázni, hogy miért jók e filmben látható jelenetek, de tény, hogy jók. Jó az atmoszférájuk, emiatt valóságosak, lerázzák magukról a poros absztrakciót, amely a történelmi filmek és tévéfilmek stílusát jellemzik. Jól vannak felépítve, mert minden jelenetnek van egy kulcsmotívuma (ami általában Júlia, vagy Júlia és kísérőjének viszonya), és e kulcsmotívumra profin építik rá a többi réteget - ahogyan kell. Szinte majdnem minden jelenet izgalmasra van rendezve, tényleg látszik, hogy a rendező "nem hiába" nézte meg feltételezhetően jó sokszor a Psyché-t, vagy az Amerikai Anzix-ot, amit nagyon kevés más rendezőről lehet elmondani. Amikor például csirkét esznek, az nemcsak a film csúcspontja, de egy izgalmas erődemonstráció is, hogy mire képes egy történelmi film, ha jó kezekbe kerül. Természetesen ennek is megvan a maga előképe a Psyché-ben, de érdekes módon ez nemhogy nem zavaró, de kifejezetten üdítően hat, mivel nem vizuális elemeket, hanem látásmódot "vett kölcsön" Mészáros Péter. A látásmód pedig olyan, hogy azt nem tekintjük kölcsönnek, ha valaki magáévá tett egy látásmódot, azt bátran használhatja, hiszen ő maga lát úgy.

A film hibája elsősorban a forgatókönyv szintjén leledzik. Az van ugyanis, hogy látszik, Mészáros Péter egy olyan témát keresett magának, amiben kiélhette a történelmi jelenetek rendezése iránti szenvedélyét. Ez a történet nem a legeslegjobb, az az igazság, de tartalmaz nagyon jó elemeket. A legkonkrétabb hibája azonban az, hogy maximum egy kisjátékfilm-re elegendő (hosszúságú) anyag van benne. Így kissé el lett nyújtva, hogy elérje a 68 percet. Ennek eredményeként egy idő után elkezdte önmagát ismételni, ami a lehető legtöbbet ártott a filmnek.

Van például egy csodás beállítás a postakocsiról, remekül eltalált színek és tónus, kitűnő látószög választás, teljesen izgalmas az egész. Azt ember azt mondja, hát igen, ez nagyon szép, miközben alatta a zene is teljesen izgalmas. Percekkel később azonban ugyanez a beállítás visszatér - sajnos, ráadásul nem is csak egyszer. Plusz a zene is folyton visszatér, egyszerűen nem fejlődik tovább, megmarad ugyanannál az egyperces repetitív motívumnál, és kész.

Mindegy, a tanulság az, hogy ez egy kisjátékfilm, amit talán kissé hosszúra nyújtottak, de arra elegendően jó, hogy megmutassa, hogy aki készítette, Mészáros Péter figyelemreméltó tehetséggel bír a történelmi filmek jeleneteinek rendezése, s ezáltal általában a rendezés terén.