Egy magányos 50-es férfi, Jean-Claude, aki napi 8 órában emberek egzisztenciáját veszélyezteti (mivel egy végrehajtó cég főnöke), alapjáratban egy sokatígérő főhős. Ráadásul ezt a férfit egy olyan remek színész formálja meg, akinek minden mozdulata beszédes, minden pillantása sokatmondó, úgyhogy végig remekül tudjuk követni az érzelmi hullámzásait, miközben alig szól néhány szót.

A film eredeti címe (Nem azért vagyok itt, hogy szeressenek) pontosan érzékelteti főhősünk életét, azt a félálomszerű boldogtalan állapotot, amiben ez az alapvetően rokonszenves és szeretetreméltó férfi él. Napjai teljesen eseménytelenek és fásultak, a hétvégéi szintén, amikor meglátogatja folyton zsörtölődő apját egy idősek otthonában, és ott mindig ugyanazt a műsort nyomják le ők ketten, aminek a vége mindig az, hogy az apja a függöny mögé bújva figyeli a fiát, ahogy elhajt az otthonból.

Annak ellenére, hogy konkrét esemény nem sok történik a filmben, a cselekmény mégis izgalmasan halad előre, mert élvezetes nézni, ahogyan ez a zárt világú férfi váratlanul nyitott lesz egy szép fiatal nő felé. Francoise menyasszony, de mégis magányos, mivel a vőlegénye nem az ő világa. Ő is éli az életét, derűsen és kedvesen, de mégis bújkál benne egy kis szomorúság, mivel nincs róla meggyőződve, hogy boldog lesz egy életen át az önző író barátja mellett. Ezt a két világot egy váratlan találkozás fogja összekötni, és egy olyan kölcsönös vonzalomról szóló feszültség, ami a főszereplők között az első perctől kezdve megvan. Francoise és Jean-Claude az első pillanattól fogva éreznek valamit egymás iránt, bár ezt a mindenféle berögzültségek és társadalmi rutinok nehezen hagyják kibontakozni. Mégis, a filmben ez a legszebb motívum, ez a kérlelhetetlen szerelmi feszültség, amit a közös táncukban jelenik meg a leginkább. Francoise és Jean-Claude egy tangó-iskolában találkoznak, és mint az általános iskolás gyerekek, kb. olyan tartózkodással és óvatosan közelednek egymás felé.

Nagyon jól működik, ahogyan a film szinte észrevétlenül kibontja a szerelmüket, és azt, hogy ez milyen hatással lesz az életükre. Általában kevés dolgot mondanak ki a szereplők, helyette inkább éreznek, és minket, nézőket is arra vesznek rá, hogy mi is érezzük át, mi megy végbe bennük.

Közös tánc, ami alatt tapintható a vonzalmuk egymás iránt, félszeg mozdulatok, amik akkor is óvatosak, ha mindketten érzik, éppen most találták meg a lelki társukat. (A cím magyar fordítása is kivételesen jól sikerült, mert pontosan a "tétova" szó az, ami leírja főhőseink finom egymásra hangolódását.) A tangó amúgyis egy népszerű érzelem-kifejező tánc, nem csoda, ha a film legjobb jelenetei szólnak arról, ahogy ők ketten tangóznak. Érdekes, hogy elsősorban nem a szexualitás hangulata jön le kettejük táncából (pedig a tangó erről is szól), hanem a tiszta, feltétel nélküli bizalom és egymásra hangoltság, amit hívhatunk szerelemnek is, első látásra.

Ehhez a finoman kibontott kapcsolathoz fűződnek a mellékszereplők és mellékszálak, akik/amik körülveszik a főhőseinket. Jean-Claude utálja a végrehajtói munkáját, de miután megtudjuk, hogy annak idején az apjától vette át a családi üzletet, már jobban értjük, miért ragaszkodik ehhez a vállalkozáshoz. (Ezt a vonalat egyébként jobban is lezárhatta volna a film, nincs jobb, mint a felbolydult cselekményszálak jó elvarrását végigkövetni). Jean-Claude utálatos munkáját az öccse is folytatni akarja, láthatóan ő is csupán megfelelési vágyból, bár ő a virágokhoz ért a legjobban. Ez a virágszerető motívum nagyon jó a filmben, remekül érzékelteti a lélekölő (és érzelemmentes) munka és az érzelmekre, boldogságra vágyó testvér közti ellentétet. Ide tartozik a Jean-Claude és apja viszonya is, ami a felületen csak a bántásról, tüskés beszólásokról szól, de mi nézők, már a főhősünk előtt tudjuk (érezzük), hogy nem ilyen egyszerű a helyzet.

Egyfajta lelki frissülést ad ez a film, jó nézni, kellemes átérezni a konfliktusait és a vonzalmait, és jó dolog drukkolni a főhőseinknek, hogy figyeljenek oda, és a zárkózottságukból adódóan ne szalasszák el életük nagy esélyét a szerelemre. A Tétova Tangó egy finoman megírt és rendezett, és pompás színészekkel elkészített film, ami úgy, ahogy van, szeretnivaló.