A Boldogító Talán

Mint például most is. Hiába szoktuk már meg, hogy a nyáron megjelenő filmek, amelyek a könnyed szórakoztatást veszik célba, nagyon sokszor átmennek bugyutába, és néha nem is értjük, hogy mehetett át egy adott film a stúdiók szűrőjén - azért még egy elvileg visszafogott szerelmes vígjáték is tud meglepetéseket okozni. A Boldogító Talán-ra nem a bugyuta lenne a jó kifejezés, hanem inkább az idétlen, de nem a szó vicces (Jim Carrey-s) értelmében, hanem a rosszul sikerült jelentésében.

Nagyon úgy tűnik, a forgatókönyvírók nem gondolták át alaposan a film sztoriját (pedig hárman voltak rá). Azt kitalálni, hogy az Álljon Meg a Nászmenet inverzét használva most nem a lány, hanem a fiú akarja megakadályozni régi barátjának, valójában szerelmének az esküvőjét, önmagában nem egy túl nagy ötlet. Már az a film is elég fárasztó volt, ahogy Julia Roberts viccesnek szánt bukdácsolásokon keresztül igyekezett betenni Dermot Mulroney és Cameron Diaz boldogságának, kizárólag önző okokból, hogy a végén a nyíltan meleg, és a filmben is meleget alakító Rupert Everett karjaiban kössön ki. Ennél bénább végkifejletet ki sem lehetne találni, de ez a történetből következett, ami az alapjainál volt elhibázva.

A “létezik-e fiú-lány barátság” dilemmát több film próbálta már eldönteni, és tény, hogy hálás dolog egy helyes párt bemutatni, akik együtt vannak, de nincsenek tudatában ennek, vagyis elvileg “csak” barátok (és ezért kerülik a felesleges ámításokat, és csak úgy simán jól érzik magukat egymás társaságában), de közben valójában egymásnak vannak kitalálva. Hiába hangzik ez így jól, a filmes megvalósulások legtöbbször rosszul sülnek el, lsd. legutóbb az egy-az-egyben ebben utazó Csak Barátok c. filmet, Ryan Reynolds-szal a főszerepben.

Most is egy ilyen, elég alacsony szintű filmet kaptunk ki, ami csak a felületen romantikus, még nyomokban sem vígjáték. Patrick Dempsey-t sikerült egy tv-sorozat által felfedezni, hogy azóta (némi túlzással) folyton ő alakítsa a 40-es helyes fickót, aki még nem köteleződött el, de amúgy nagyon szívet tipró. (Úgy tűnik, mintha Hugh Jackman helyébe lépett volna romantikus film-fronton). Dempsey (Tom) valóban szimpatikus és helyes, sőt, nem is rossz színész, de azért egy egész vígjátékot az ő vicces képességeire építeni - talán kicsit túlzás.

Mint ahogy a női főszereplő, Michelle Monaghan (Hannah) sem volt valami jó ötlet, tekintve, hogy a fiatal színésznőnek semmilyen egyedi kisugárzása sincs, egy perc alatt össze lehet téveszteni egy hasonló barna magas színésznővel, és az összes filmjében úgy mozog, mintha feladatot végezne. Nem kedvencünk, tény, de ez azért lehet, mert eddig egyik filmjében sem tett ránk elegendő hatást.

Szóval ők ketten alkotják a filmben a híres fiú-lány baráti párt, elvileg ők ismerik részletesen egymás apró rezdüléseit és gondolatait, de gyakorlatban, mármint a filmben ezt nem nagyon hisszük el. Nincs köztük “kémiai feszültség”, és hiába nevetnek ugyanazokon a dolgokon, vagy egészítik ki jól egymást adott helyzetekben, még a forgatókönyvíróknak sem sikerült rendesen összehozniuk őket, nemhogy a színészeknek.

A történet egyrészt elröppent, másrészt felületes, ami után a forgatókönyvírók még az összekötő, kisebb eseményeket sem dolgozták ki rendesen, úgyhogy a film annyira döcögős lett, amennyira csak lehet. Az elröppent vonalat jelzi, hogy Hannah Tom-ot kéri fel koszorúslánynak, amibe az addig macsó színezetű srác bele is megy. Ha már későn jutott eszébe Tom-nak, hogy Hannah az igazi számára, megpróbálja koszorúsfiúként megakadályozni az esküvőt - legalábbis a forgatókönyv ezt sugallja. Ehelyett mi csak azt látjuk, Tom folyton kosarazni jár a haverjaival (akik közül senkit sem ismerünk, vagy kedvelünk meg a film során), és ott értekezik Hannah-ról és az ő esküvőjéről, ami egy idő után tényleg nagyon unalmas.



A férfi csapathoz folyton odacsapódik egy debil fickó, aki furán beszél, és aki egy Adam Sandler-filmben remek karakterré tudna válni, de itt nem, itt neki sincs semmi funkciója, úgyhogy nem értjük, miért ad folyton alig érthető tanácsokat Dempsey-nek. Valószínű őt is “vicces mellékszereplőként” akarták az alkotók alkalmazni, de ez nem jött össze, nem baj, ezzel nincs egyedül, a filmben senki sem lesz vicces végül. (Mint ahogy az olyan “poénokon” sem tudunk nevetni, ami a Sydney Pollack által játszott idős apa (Tom-é) és leendő, huszonéves szőke cicababa hatodik felesége közti megegyezésről szól közvetlenül a házasságkötés előtt, a teljesítendő szexuális szolgáltatásokról, és az ezért kapott pénzről - ez csöppet sem vicces).

Tulajdonképpen egyetlen egyszer tudtunk egy kicsit nevetni a filmen, annál a jelenetnél, amikor Dempsey egymás után kétszer lök fel egy adott pincért, aki ezen jól kiakad. Amúgy se humor, se romantika, úgyhogy a romantikus vígjátéki műfajnak itt a maga részéről annyi.

A több zavaró elem közül kiemelkedik a skótok alázása c. rész, ami azután következik, hogy Tom és Hannah elutaznak Skóciába Hannah esküvőjére. Hannah skót vőlegényét (Colin) egy valóban skót színész játssza, ami így még kínosabb, miután részt vesz egy olyan akcióban, amiben a népét barbároknak, kis állatokat fejbelövő és majdnem nyersen megevő durva arcoknak, a kilt-jüket (skót szoknyájukat) emelgető, és azon poénkodó idiótáknak mutatja be.

A filmbeli skótok Tom-ékhoz képest (a “rendes” amerikaiakhoz képest) múltban élő fura alakok, barbár szokásokkal, erőszakos hagyományokkal és sznob üresfejűséggel. Rossz nézni, ahogy egy amerikai film alkotógárdája így alkalmaz egy népet, mint filmes motívumot, minden tisztelet és érzékenység nélkül, ami után világszerte olyan képet kapnak a mozinézők, hogy például a skótok tényleg durva arcok, akiket kinevetnek az amcsik.

A történet nem tartogat meglepetéseket, de ezt nem is várnánk, az is elég lenne, ha a romantikus végkifejletig rendesen tölthetnénk el a filmidőnket, de nem, a rossz forgatókönyv és a semmilyen rendezés nem veszi rá a színészeket, hogy megerőltessék magukat, sajnos. Monaghan feladat-elvégző robotikaként mozog a filmben, nulla érzelem-kifejezéssel az arcán, Dempsey pedig meg van róla győződve, hogy a sármos szépfiút álmából felébresztve is el tudná játszani, a nyoszolyófiú ötlet pedig úgyis csak egy blöff, úgyhogy ebből sem kell humort kicsiszolnia. Az a Busy Philipps, aki a vicces Feketék Fehérenben annyira jó volt nagyszájú barátnőként (“ti annyira sokkal jobb fejek vagytok náluk..)), most árnyéka rosszcsont önmagának, és ez is sokatmondó.

A tanulság: csak azért, mert nyár van a Föld északi féltekén, és a (néző)lányok szeretik általában az esküvőket, a nyári esküvőket, és az erről szóló romantikus vígjátékokat, nem minden történet áll meg a lábán, ami ebben a témakörben utazik.

Felesleges egy régi elemet (fiú-lány barátság átmegy szerelembe) rángatni, ha nincs megküldve egy koncepcióval az egész, mert így unalmas és felületes lesz a végeredmény. Mint például ez a film is.