Wanted

Nem tudjuk nem észrevenni, mennyire igyekszik ez a film benyomulni a kult-akciófilmek körébe, bár nem értjük, milyen alapon, de tapintható az erőlködés. Talán azért, mert egyenesen Oroszországból importáltak rendezőt hozzá, Timur Bekmambetovot, aki az Éjszakai Őrség c. fantázia-horrorjával ismert rendező lett.

A Wanted nagyon igyekszik, hogy több rétegű filmként tekintsenek rá a nézők, vagyis nemcsak a durva akciófilmek, hanem a Harcosok Klubja-féle rétegfilmek kedvelői is megvegyék rá a jegyet, hogy a Mátrix-kedvelőkről, vagy a képregény-feldolgozásokat szerető nézőkről ne is beszéljünk. Vagy a Jolie-rajongókról.



Mindenesetre pontosan felépített kampánya van a filmnek, ami azt sugallja, hogy a nyáron kb. ez lesz az a film, amit az összes trendi huszonéves srác megnéz (a tizenévesekkel és a harmincasokkal együtt), ez lesz az a mű, ami által megszólítva érezhetik magukat ezek a srácok, mert... miért is? Talán mert egy huszonéves fiú a főszereplője, aki hirtelen különleges képességekkel rendelkező szuperboy lesz (Mátrix), aki fellázad a hétköznapi robot ellen (Harcosok Klubja), apja nyomdokaiba lép (majdnem az összes hasonló film), sőt, bosszút áll érte (ez sem egy vadiúj elem).



Mielőtt nagyon belebonyolódnánk a felületbe és a kampányba, megjegyeznénk, hogy ez a film leginkább vicces, de érdekesnek, újszerűnek, netán kultnak semmiképp sem mondhatnánk. Tényleg vicces, mert hihetetlen fura csavarjai vannak, és olyan komoly képpel mondanak főbb szereplők kemény blődségeket, hogy csak pislogunk rajta.



Adott egy huszonéves srác, Wesley, aki narrálja a saját sztoriját, ami azzal kezdődik, hogy minden rossz az életében. Nagyon meglepő indítás, a mínusz 10-zel kezdeni, mert ebből később minden apró változás drámai fordulatnak fog tűnni. És tényleg, nem hiába időzünk sokat a megcsalós barátnőnél, a megcsalós legjobb barátnál (egymással csalják meg főhősünket), a durva irodai munkánál, élén a dagi főnöknővel (aki a Bridget Jones dagi nőinek stílusában káromkodik folyton), és a külvárosi lepusztult lakásnál, mert közben tudjuk, hősünk “különleges”, és egyszerűen nem ezt az életet érdemli.



Figyelemreméltó, hogy a forgatókönyvírók (akik egy képregény alapján dolgoztak)) nem tudtak érdekesebb alaphelyzetet felvázolni, mint hogy egy srác, aki elvileg bármibe belefoghatna, ahelyett, hogy egyetemre járna, és később rendes munkákat végezne, “trendi módon” hagyja elfolyni az életét, élvezi a nyomorultságot, és az ujját sem mozdítja azért, hogy valami róla szóljon a saját életében. Ez így nem annyira hihető (mint ahogy az sem, hogy egy megcsalós barátnőhöz ragaszkodik minden áron), de ez itt, a képregény-motivált világban nem jelent problémát, a lényeg, hogy később, amikor “tudatára ébred” a főhős, elég nagy legyen a kontraszt a régi “nyuszi” és az új “tökös bérgyilkos” énje között. Wesley tehát megváltozik, bekerül egy titkos szövetségbe (vajon hova máshova kerülhetne egy képregényben?), akik azért gyilkolásznak sorra embereket, mert 1. így állítják helyre az egyensúlyt a világban (???), 2. mert a társaság ősi anyaga, “a szövet” bináris kódok segítségével bizonyos neveket ad ki, amikhez tartozó embereket nincs mese, meg kell ölni.



Láthatjuk, mennyire igényes és jól átgondolt sztorival állunk szemben, ráadásul mindezt (a szövet-akciót) Morgan Freeman adja elő, a szokásos, rejtélyes, de sekélyes stílusában, amilyet már annyi, de annyi filmben láthattunk ezelőtt. Van tehát már egy “megmagyarázott” sorozatgyilkos világképünk, egy társasággal, ami olyan tagokból áll, mint Fox (Angelina Jolie), a Szerelő, a Mészáros, és egyéb kedves, sokatmondó nevű, képregényből származtatott karakter. Tulajdonképpen nem sok minden történik ezután, Wesley a kiképzése után elkezdi élni a szövetséges bérgyilkosok hétköznapjait, nap közben elhajló pályán repülő golyókat lődöz ki emberekbe, gyakorol, aztán képzi magát a könyvtárban, és tanulja a szakmáját. Csodás. Wesley persze apja gyilkosát szeretné elkapni, de ez nem megy olyan könnyen, mert a Szövet folyton más nevekkel jön elő...

Ezen a szinten nincsenek igazi konfliktusok, egy ilyen történetben egyrészt eléggé kiszámíthatóak a lehetséges csavarok, másrészt nem is nagyon vesződnek az írók egy rendesen felépített cselekménnyel, elég, ha egy golyó útját oda-vissza végig tudjuk követni, azután, hogy szétlőtte valakinek a fejét, elég, ha Angelina Jolie a Tolvajtempóból ismert stílusában böhöm nagy piros versenyautóval futkározik, miközben keményen összeszorítja az ajkait, és villogtatja az egész testét beborító tetkóit...Ennél fantáziátlanabb sztorit és látványt el sem tudnánk képzelni, de egyébként igazuk lehet azoknak, akik valamiféle Mátrix-hatást emlegetnek a film kapcsán, mert ezek az utcai üldözések kb. olyan szintűek, mint amilyen a Mátrix 2-ben, vagy 3-ban volt, már nem emlékszem, pontosan melyikben.

A film olyan apróságokkal igyekszik megkülönböztetni magát a többi képregény-alapú filmtől (ami mindig belő egy adott szinvonalat is), hogy olyan új elemeket hoz be, mint például a nem egyenes vonalon repülő golyó. Ez lesz a film egyik védjegye, kb. a közepére meg is szokjuk, hogy ha az egyik (szövetséges) szereplő fura, korbácsvető mozdulatot tesz egy pisztollyal, akkor abból íves pályájú golyó repül ki, és ez tényleg nagyon izgalmas. Wesley is hamar megtanulja ezt a fajta lövöldözést, és sok hasznát is veszi később.



Régebben szokás volt “agytalan akciófilmekként” emlegetni valójában teljesen rendben levő filmeket, sőt, az akciófilmek kategóriája szinte évtizedekig kizárta azt, hogy az adott film jó lehessen. Nos, ez megváltozott szerencsére (kb. A Szökevény-nyel), de rossz látni, ahogy ez a műfaji felszabadultság néha visszaüt. A Wanted tényleg nem tud többet, mint üldözéseket, lövöldözéseket, péppé verést (Angelina Jolie boxerrel ver szét valakit), ablakokon való ki-beugrást, páros kézből való szimultán sorozatlövést, késes közelharcot, és egy kis hullagyalázást. Mindezt a tömény ürességet a főszereplő folytonos káromkodásával (“baszki”, az eredetiben vagy “fuck”, vagy lehet, hogy “shit”) próbálják viccesre hangolni, mondanunk se kell, sikertelenül. A filmben James McAvoy (Wimbledon, Atonement) legalább 150-szer elsüti ezt a “baszki-t” (Speier Dávid fordításában), de ez nem segít rajta, mert ettől még nem lesz karakteresebb főszereplő, ettől még mindig nem tudjuk, miről szól, mit akar, mi jár a fejében, és a bosszún kívül milyen érzelmek bírják mozgatni. (Az kiderül, hogy Angelina Jolie-ra be van indulva, de ez nem jelent külön infót róla.)

Mivel nem láttuk Timur Bekmambetov előző filmjeit, nem tudjuk, amúgy milyen jelentős rendező (vagy nem az), de itt nem adott hozzá semmi speckót a már meglévő anyaghoz, a jópofizós és egyben beszólós stílushoz, az értelmetlenül véres történethez, a kiszámítható karakterekhez.

Egész biztos, hogy a mozikasszáknál sikeresen fog szerepelni a Wanted, és nincs kétség afelől, hogy a megcélzott fiúközönsége időnként hatalmasakat fog röhögni a filmen, sőt, az is lehet, hogy végül tényleg egyfajta kultfilmként fognak róla beszélni egyesek, bár ezen azért csodálkoznánk.

Ez egy max. egyszer használatos akciófilmnek tűnik számunkra, ami a történetét és a kivitelezését illetően nem sokban különbözik az erre szakosodott tv-csatornákon futó B-akciófilmektől.

Az pedig egy más kérdés, hogy Angelina Jolie, aki legutóbb az A Mighty Heart c. megtörtént pakisztáni dráma feldolgozásában szerepelt, vagy Clint Eastwood drámájában, a Changeling-ben, milyen más okkal tudja beilleszteni a filmográfiájába a boxeres bérgyilkos szerepét ebben a filmben, mint a halom pénzzel, amit ezért kapott. Mindenképp gáz.