a Watchmen kapcsán

Ez a cikk nem valami filmkritika, és nem is utcai prédikáció akar lenni, amely bárkit is megpróbál lebeszélni erről a filmről. Mindenki azt csinál, amit akar. Egy szabadnak mondott világban élünk.



A Watchmen egy kvázi 3 órás képregény-film. Ma még úgy tűnhet, hogy az egyik legkiemelkedőbb a műfajban, a fiatal műfaj egyik csúcsa, valójában azonban sokkal több és sokkal kevesebb is annál, mert ez egy előfutár, a jövő mozijának egyik első atombombája, egy sorozat pilot-ja, amely ma még csak ízelítőt ad a pusztításból, amire a szórakoztatóipar hamarosan a tömeggyártás szintjén is képes lesz. Mielőtt azonban bármit is mondnánk, lássuk az alapokat, lássuk, hogyan, mi módon tehet kárt egy film egy fiatal elmében.





Tulajdonképpen minden, amit befogad az ember, egy trip. Egy fotó, egy táj látványa, egy erőleves, valakinek a szavai, egy izgalmas helyről kiszűrődő zene, minden egy-egy kaput nyit valamire, amelyen belépve egy új világban találjuk magunkat, amely világ törvényeit, belső összefüggéseit, az egész hangulatát tulajdonképpen belülről éljük meg, mintha benne lennénk. Azaz konkrétan: nem az éppen elfogyasztott süti van bennünk, hanem mi vagyunk a sütiben. Mindegy. A lényeg, hogy az ember élményeket szerez. Minden trip egy megélt élmény. Minden élmény megváltoztat minket (adott esetben még a DSNS-ünket is).





Az élményeket fel kell dolgozni, olyanok, mint a téglák, amiket az építőmunkások egymásnak adogatnak, egyiket a másik után, a lánc végén dolgozó legkisebb munkás pedig beilleszti az épülő épület aktuális, megfelelő pontjára: oda, ahova kell. Van, hogy egy-egy "tégla", "építőkocka", "lego-elem" nem illik be sehova, nem tudjuk hova beilleszteni, az ilyet félrerakjuk, csak úgy lerakjuk magunk mellé a földre. Van olyan is, hogy egy-egy élményt nem azért nem dolgozunk fel, mert jelentéktelen, hanem azért, mert megrázó, és még miután már rég megtörtént velünk, még akkor sem vagyunk képesek átélni. Az ilyen lényeket egy dobozban tartjuk. Nemcsak a dobozba zárt traumatikus élmények jelentenek ám galibát, hanem a "simán" nem feldolgozottak is. Az egy-két félretett téglából, élmény-elemből hamar olyan kupac nő, mint egy rákos burjánzás, amely tovább nehezíti az élmények feldolgozását, amitől tovább nő a kupac, sőt, a kupacok gombamód szaporodnak.





A tinédzserkor tipikusan arról szól, hogy az ember érdektelen, tompa, rengeteg dolog veszi körül, de ezek mind el vannak zárva egy üvegfallal, és az ember körül minden olyan, mint a kisgyerekek felé hajoló vigyorgó arcú rokonok: idegen. Lebegés egy nagy űr közepén, körülötted minden idegen, és semmi sem vonz. Körülbelül ennyi dióhéjban. Ez persze leginkább az érzékenyebb, fogékonyabb fiatalokat jellemzi, de általában el lehet mondani, hogy a tinédzserkor az, amikor az emberek másodszor is megszületnek, amikor kikerülnek egy burokból, tudatukra ébrednek, és bár elfojtják, de ugyanúgy bömbölnek, mint újszülött korukban. Természetesen minden a szexualitással van összefüggésben, annak megjelenése indítja el a láncreakciók egész sorát.

Egy ember, egy fiatal ember pszichéje nem lebecsülendően komplex fenomenon, most azonban mégis tekintsük baromi egyszerűen, olyan egyszerűen, ahogyan egy vírus tekinti szervezetünket. "Elég" annyit tudni a tinik pszichéjéről, hogy védtelenek. Kíváncsiak és jóhiszeműek, mit a szarvasok, akik belekortyolnak egy forrás tiszta vízébe - mielőtt a felfegyverzett gyilkoló szakemberek szétloccsantják a fejét szegényüknek. Ahogyan a méheket is egyszerű eszközökkel oda lehet csábítani valahova (narancssárga színű pólóval), egy tini érdeklődését is könnyű megszerezni a megfelelő hívó-motívumok alkalmazásával (csalik). Nézzük meg egy tinifilm trailerét, és máris látni fogjuk, mik azok a hívó-motívumok :) Ne feledjük, a tinifilmek és azok trailerei tiniken végzett kísérletek eredményei:) (lásd fókuszcsoportok).





Amikor valami felkelti egy tini, egy fiatal és különösen érzékeny elme érdeklődését, akkor kétféle kimenetel létezik, attól függően, hogy jó cuccot fogad be, vagy rossz anyagot. Ha valaki jó cuccot fogad be, akkor a világ egy fokkal közelebb kerül hozzá, akkor máris lesz egy dolog, amivel kapcsolatban úgy érezhet, hogy az a sajátja, egy előrelépés az ismeretlen felderítése során. Ha jó a cucc, akkor a friss elme inspirációt nyer, ami erőt ad neki, hogy egyre jobban leküzdje az üvegfalat, üvegburát, és további izgalmas célpontok táruljanak fel a számára az őt övező sötét űrben. Egy jó cucc energiát ad, hogy csomó további jó cuccot befogadjon az illető.





A rossz anyagok viszont másképp működnek. Éppen ellenkezőleg. Egy rossz cucc befogadása is meglehetősen drámai hatást tud kifejteni. A rossz cucc leválasztja az illető elmét a valóságról, és az üvegfalat közte és a világ között még keményebb és még kevésbé átlátszó fallá kovácsolja. Egy rossz cucc befogadása után sokkal kevésbé lesz képes befogadni egy jó cuccot, esélyei máris leromlanak. A következő cucc lehet, hogy megint rossz lesz, és akkor már még reménytelenebb a helyzet. Persze rengeteg rossz cuccal való találkozást túl lehet élni, ki lehet heverni - szerencsére. Vannak azonban kapitálisan durva cuccok, amiket kiheverni nem igazán lehetséges.





Gyilkosság, nemi erőszak, egy állat kivégzése, egy ember fejének szétvágása baltával (ezek a filmben mind szerepelnek, beleértve egy földön fekvő nő összerugdosását nemi erőszak közben, egy feldarabolt kisgyerek csontjaival játszadozó kutyák szerepeltetését, és a baltás jelenetet is). A gyilkosság, a brutalitás olyan dolog, ami visszafordíthatatlan. Az állatvilágban is nagy ugrás az első gyilkosság - bár ők nem gyilkolnak, hanem ölnek és táplálkoznak. Miután ez megtörtént, az ember többé nem lesz ugyanaz. Megnézni egy filmet nem ugyanaz, mint megtenni valamit, de a kettő meglehetősen rokon jelenség. Az élményről van szó, arról, hogy valaki átél valamit. A filmek a mozikban élmény-dózisokat lőnek be az agyakba intravénásan - illetve audiovizuálisan.

Ma a pszichológia gyermekcipőben jár azon a téren, hogy egy film mit vált ki, milyen élményt jelent egy ember számára. Mindenki ott van leragadva, hogy mennyire "grafikus" az ábrázolás. Értsd, a Grimm mesékben is mondtak olyat, hogy levágták valaki fejét, de a gyerekek mégsem kaptak sokkot. Azt mondják, azért, mert nem volt eléggé grafikus az ábrázolás. Ez részben teljesen igaz is, hiszen a lényeg az, hogy amíg te magad alkotod meg a képet a fejedben arról, amit meseként felolvasnak neked, nagy baj nem érhet. A gond azonban az, hogy a "grafikus ábrázolás"- nevű karóhoz kötni az ebet oda vezet, hogy pimasz ügyvédek azt mondhatják egy-egy jelenetre: hé, nem látszik a fej, nem látszanak a fejen a hajszálak, nem látszik a kézen a bőr, nem látszik a vér színe sem - így tehát, tisztelt bíróság, a fej szétbaltázása sötétben nem is olyan durva dolog egy filmben. A "grafikus ábrázolás" nevű terminus helyett a közvetített élményt és annak részletgazdagságát kellene figyelni. Mindegy. A lényeg, hogy a képeregény-filmek jó darabig képesek lesznek arra, hogy a legbrutálisabb jeleneteket, a legbrutálisabb élményeket árulják a fiatalok számára - a "grafikus ábrázolás" nevű kerékkötő miatt.





A filmekkel kapcsolatban az a legnagyobb "gond" (ha rossz filmek), hogy nem egy élményt adnak a nézőnek, hanem élmények tucatjait. A Watchmen például majd 3 órás, rengeteg jelenet van benne, mindegyik egy-egy külön élmény. Az élmények sokaságából elsősorban az adódik, hogy egy-egy traumát okozó jelenetet gyorsan felülír, elfed egy következő jelenet. Mire valaki kijön a moziból, szó szerint nem is emlékszik, hogy mi mindent fogadott be. Egy pszichológusnál hosszú hónapok munkája lehet egy elme gyógyítása, akinek a fejébe akár csak egyetlen élmény-dózist is beledöftek abból az élmény-sorozatból, amit a Watchmen jelent.

A traumatikus élményeket nincs idő feldolgozni, mert egyből jön a következő jelenet. A sima, hétköznapi (szappanoperákba illő) jeleneteket pedig azért nincs mód feldolgozni, mert a trauma miatt a befogadás szinkronfolyamata leállt, a fejbe-döfött dózisok, élmény-téglák folyamatosan érkeznek, de mindből csak kupacok lesznek, mert nem tudjuk elhelyezni őket.

Egy ember funkcionálisan simán létezhet úgy is, hogy belül hatalmas gázok vannak. Amíg valaki ismételgetni tudja az olyan mondatokat, hogy "hogy vagyunk?", "mi újság", "szép napunk van", "meetingre kell mennem" - nagy gond nem lehet. Az elmében uralkodó káosz, szétesettség (ami miatt egy ember egész élete egy sokkal rosszabb minőségű, és sokkal rosszabb hangulatú "filmmé" válik, mint amilyen lehetne, mint amilyennek lennie kellene) valójában csak extrém helyzetekben nyilvánul meg. Csak olyan helyzetekben, amikben maga a helyzet nem kínál, sugalmaz, esetleg kényszerít ránk egy "környezetbarát" (szociális) megoldást.

Egyetlen durva cucc befogadása elegendő lehet ahhoz, hogy miatta életünk a tompaság irányába csússzon, ferdüljön el. Bárki egész életét leélheti úgy, hogy sosem konfrontálódik az elméjében uralkodó szétesettséggel és káosszal, és abból semmilyen látható kára nem származik. Ezzel együtt szinte garantálható, hogy az ilyen filmek (melyekből hamarosan megindulhat az olcsó tömegtermelés) rendszeres nézőinek élete nem lesz olyan színvonalas, mit azoké, akik távol tartják magukat ettől - és már az is felbecsülhetetlen előnyt jelent, ha valaki nem moziban, a premierkor nézi meg, hanem később, dvd-ről.





Bárki leélheti az egész életét úgy, hogy sosem konfrontálódik az elméjében uralkodó káosszal, vagy torz renddel, a társadalom általában szocializál, magáévá teszi az egyént, ráveszi arra, hogy együtt mozogjon a többiekkel - mégpedig jótékonyan, mint a delfinek, akik magukhoz hívják játszani a pszichésen sérülteket, hogy a közös játék varázsa feloldja a gázt odabent. Manapság azonban ott van a tévé, amely a káoszt naponta adagolja az emberek fejébe, és amely káosz révén az egyén egyre többet néz tévét, etc, etc. Ezzel együtt az is bizonyos immár, hogy rengeteg bestiális bűntény elkövetőjére voltak nagy hatással olyan filmek, mint amilyen a Watchman is. A Watchman annyira gátlástalan a gyilkolás terén, hogy láthatjuk a világot megmentő csávót vietnami embereket önkívületben lángszórózni. Sőt, szinte mindig valami kisebbség ellen ébreszt gyűlöletet gyilkolás közben. Egy tömegben az első, akit megtámad az igazságosztó izomagyú barom watchman (ez az, aki korábban megerőszakolt egy nőt, úgy, hogy szétverte, szétrugdosta), egy fiatal fekete lány lesz. Máskor egy sikátorban a főszereplőkre támadó távolkeletiek lesznek a gyilkos gyűlölet tárgyai, vagy egy kis törpe, hogy a kivégzett terhes vietnami anyát ne is említsük, vagy a meleg fehér férfit, aki ellen a legfőbb gyűlöletet érezzük, aki David Bowie-t imitálja, aki ugyebár a másság egyik ikonja.





Amikor valaki (múlt heti hírek) egy 80 éves nénit megerőszakol, és baltával feldarabol, vagy haverjával megöli a saját anyját, és ugyancsak feldarabolja, ne legyünk meglepve. Társadalmunkban a viselkedési mintákat a mozifilmek terjesztik legintenzívebben. A Blahánál valaki nyakon szúr egy 15 éves srácot? Ebben a filmben a nyakon döfés is kellően hangsúlyos "befejezés", ne legyünk meglepve. Más társadalmakban, ahol kevésbé súlyos a helyzet, ott kevesebb extrém eset van, és kevesebb alkalommal, kevesebb tragikus esetben nyilvánul meg az emberek fejében pusztító káosz vagy torz rend.

Egy biztos, ez a film jobban való és jobban is fog tetszeni azoknak, akik maffia bűncselekményekben vesznek részt, akik öltek már embert, vagy felnéznek olyanokra, akik gyilkoltak már - mint olyanoknak, akiknek az okoz(na) örömet, ha/amikor másokon segíteni tudnak, és mondjuk vonzódnak a művészethez is. A CRACK egy olcsó, azaz gazdaságos drog, és nagyon kártékony is. Ha valaki a crack szintjére süllyed, ezerszer nehezebb felemelkednie. A cracktől az emberek egymást gyilkolják meg az utcákon. A brutalitással felturbózott mozi-filmek egy új műfaja jelenik mostanában meg, a törvényeket "grafikus ábrázolás"-alapon kijátszó képregény-filmek műfaja, amelyeket az egyre olcsóbb CGI technika, és az egyre tompább, egyre magasabb ingerküszöbű közönség együtt hívnak életre. Hamarosan e filmek közönsége várhatóan egybe fog esni azokkal a rétegekkel, akik nem mennek el szavazni...





Van két fiatal ember, az egyik látott már gyilkosságot, a másik nem. Egyikük élete sokkal jobb eséllyel lesz teljes, boldog élet, mely során más emberek, a társadalom számára rengeteg hasznos dolgot vihet véghez. Egyikük mindennapjai sokkal nagyobb eséllyel lesznek izgalmas, irigylésre méltó mindennapok. Ugyanakkor, ha valakinek az orra előtt gyilkosság történik, nem tudja elfordítani a fejét, még akkor sem, ha csak egy moziban ül, sőt, ott a legkevésbé. Egy gyilkosság felvétele, egy zéró klip, egy snuff movie mindent überel - bármilyen filmet, bármilyen más élményt maga mögé utasít. Ez előny a dílereknek, akik ilyet árulnak. Mert aki rákap ezeknek a sötét, folyékony brutalitáson alapuló gyilkos-képregény-filmeknek (nem minden képregényen alapuló vagy képregény-stílusú film ilyen !!!) az ízére, többé másra sem lesz kíváncsi. Szóval vigyázz magadra - Watch yourself !:)