microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2010-03-18

Mocskos Zsaru - New Orleans Utcáin

egy iguana, aki nincs is ott


Werner Herzog legújabb filmje egy 92-es Abel Ferrara-film remake-je, vagy legalábbis újragondolása, mindenesetre mindkettő egy korrupt és kemény fickóról szól, aki zsaru. Harvey Keitel nyomában Nicholas Cage lépdel, de az ő játéka látatlanban is viccesebb, már csak azért is, mert az a gyanúnk, hogy az új Mocskos Zsaru-film valójában egy paródia.

Cage végig egy furcsán bemerevedett nyaktartásban csinálja végig a filmet, olyan, mintha elaludta volna a nyakát, pedig nem, ez szándékos, mert a főszereplő korrupt zsaru a történet szerint kiment egy férfit a Katrina hurrikán utáni napokban a vízből, és ezzel a rossz mozdulattal megsérül a gerince (vagy a háta), ami után már folyton fájdalomcsillapítókat kell szednie. Ezzel a Katrinás mentéssel több legyet is üt a film egy csapásra: egyrészt elhelyezi a cselekményt New Orleans-ban, ami olyan egyedi hangulatot ad a filmnek, mint mondjuk az Időzavarban a floridai kisváros helyszíne (a sok mocsárral, krokodillal és fülledt párás idővel), másrészt élből felmenti hősünket a későbbi drogfüggősége miatt.

Így tehát fél évvel később beindulhatnak az események, ami első nekifutásra egy szörnyű család-gyilkosság kinyomozása. Bár eléggé véres és megrázó jelenetei vannak, a film nem "megy rá" direkt erre a vonalra, vagyis nem öncélú az erőszak érzékeltetése, és ez jó. Terence nevű főhősünk nemcsak nyomoz a gyilkosok és felbújtók után, hanem közben tesz-vesz a városában is, saját magának koboz el drogokat szórakozó fiataloktól, lenyúlja a rendőrségi raktárban levő készletek egy részét, lóversenyekre fogad egyre nagyobb pénzben, vagyis folyamatosan rossz úton jár. Ami azt illeti, nála a korruptság leginkább különféle drogok lenyúlásában/beszerzésében merül ki, vagyis nem látjuk, ahogy pénzért elsikálna valamilyen bűnügyet, vagy részt venne konkrét bűnügyekben.

Szerencsére Nicholas Cage párszor elvigyorodik azon a jellegzetes, kissé bárgyú módján, ami itt egészen jól veszi ki magát az elvileg bedrogozott főhősnél. Ahogy Terence egyre jobban kezd lecsúszni, vagy inkább leérni a gödör aljára, meg vagyunk róla győződve, hogy ennek a történetnek bizony véres és drámai vége lesz. (Bár nem emlékszünk már a 92-es Mocskos Zsarura, de volt szerencsénk hasonló filmekhez, és soha sem sült ki jó abból, ha az ember droggal, maffiával, fegyverekkel, lóverseny-fogadással és hasonlókkal állt kapcsolatban, főként nem zsaruként, miközben elvileg a másik oldalon kellene küzdenie ezen dolgok ellen.)


Szó, mi szó, Terence a film közepén felveszi a "másnapos" működést, vagyis hagyja kicsúszni a veszélyes elemeket a kezéből, és csak nyomul előre a rossz úton, mintha még nem ivott volna elég kávét ahhoz, hogy felébredjen, és rendes döntéseket hozzon.

Azért akadnak jó részek is: amikor luxus-prosti barátnője ( a remek kisugárzású Eva Mendes alakításában) és a fő tizenéves szemtanúja együtt mászkál vele, majd később belép a képbe egy helyes kutya is (csak hogy a védtelen jófej élőlények csoportja még egy taggal bővüljön), és ezzel a szedett-vetett kis csapatával próbálja intézni az ügyeit, plusz közben felderíteni a bűnügyet.

Tulajdonképpen egészen jól elvagyunk a filmmel, és ebben segítenek az olyan totálisan elröppent jelenetek, mint amikor egy megfigyelés kellős közepén Terence egy iguanát hallucinál rá az asztalra (miután a WC-ben drogot fogyasztott - a drogok rosszak, el ne felejtsük!), és váltig állítja a többi zsarunak, hogy ott van az állat, míg Val Kilmer, a filmben pár percekre felbukkanó rendőrtárs váltig állítja, hogy nincs ott. Vicces jelenet, egyszerű, de jó.

A 90-es években egy Mocskos Zsaru-s című film nem végződhetett békésen, a lehető legdrámaibb/véresebb megoldást kellett kapnia, nincs mese, a 90-es években a krimik és akciófilmek nagyon erőszakosban nyomták. A mostani Mocskos Zsarunk megfelelő végkifejletet kap, bár itt is kikapunk egy földtől elrugaszkodott jelenetet, aminél nem lehetünk biztosak benne, hogy ez a valóság, vagy megint hallucinál éppen a főszereplőnk.



A Mocskos Zsaruk első nekifutásra egy közepes krimi, amúgy pedig, ezen túl egy érdekes paródiafilm a hasonló krimikről, a korrupt zsarukról, alkoholista apákról, és saját rossz sorsukat üldöző szerencsejáték- és drogfüggő zsarukról. Nem rossz film, bár anyagilag nem lett sikeres (a 25 millió dollárból készült film 6 milliót hozott világszerte), azért szerintünk megéri a mozijegy árát.
-olasz-
2010-03-18

Címkék: herzog, nicholas cage, krimi, remake, new orleans, katrina, eva mendes



:::::::
  LÁSD: Mocskos Zsaru - New Orleans Utcáin info-file
:::::::  (Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans 2009.)