Három
Félreértés ne essék, ha van egy történet, ami megköveteli, hogy két férfi egymásba szeressen, akkor az jöhet, simán. A probléma az, hogy ez a történet nem követeli meg (valójában nem követel meg semmit) a két férfi románcának bemutatását, másrészt, ami ennél is fontosabb, eszméletlen sok férfi-férfi szex-jelenetet mutatnak, és eszméletlenül grafikusan. Manapság, már a normál Hollywood-i szexjelenetek is döguncsik, mindenki látott már filmforgatást, mindenki tudja, ki kivel jár, akkor most mi értelme van annak, hogy két sztár eljátssza azt, ami nemcsak nem érdekel senkit, de nincs is :) Tom Tykwer ráadásul tényleg nem egy történet kedvéért helyezett el jó néhány férfi-férfi jelenetet, hanem szinte az az érzésünk, a történetet találta ki azért, hogy ezeket a jeleneteket legyen mibe elhelyezni.
E film annyira erről szól, hogy az egynemű férfi-szex elől még elbújni is nehéz. Vannak, akik eltakarják a szemüket, amikor például tűt döfnek valakibe, vagy brutálisan lemészárolnak valakit, vagy amikor két férfi egymással szexel - nos, ez utóbbi csoport eléggé gyakorta tartja kezét szemei elé ... Tom Tykwer azonban nem adja fel, hiába takarod el a szemed, mert amikor nem is várnád, mintegy meglepetésszerűen beúszik a képbe egy kiskép, amin már megint a két pasi, és már megint ugyanazt csinálják ...
Sophie Rois és Sebastian Schipper
Ez a pasi-szex nyilván egy stratégia része. Ha például nem tetszik neked a film, akkor kispolgár vagy (aki kiakad, amikor már a harmadik alkalommal csinálják ugyanazt, vagy amikor mondjuk ondót kell bámulnod azon a vásznon, amire régebben Bunuel filmeket vetítettek).
A film egyébként kifejezetten jól kezdődik, szinte az Amélie univerzálisan széttartó és mégis koherens, izgalmasan csapongó stílusában kezdődik. Van benne filozófia is, éspedig Baudliard-i sok csatornára bomlott valóság modelljét láthatjuk "élőben". Valakit épp megműtenek rák miatt - a másik személy eközben kellemes esti szórakozást folytat. Egy másik személyről kiderül, hogy rákos és meg fog halni, de csak úgy beszélgetnek vele, mintha arról lenne szó, az illető átrendezi a lakását, "ó, tényleg, miért akarod? milyenre akarod? biztos jó ötlet, ha már így eszedbe jutott" - stb."
Ami jó a filmben, az az, hogy megmutatja, mindenki mindig éppen valami másban van, amikor egy másik személyre oda kellene figyelnie éppen. Ami viszont rossz ugyanebben, az az, hogy úgy állítja be, mintha ez nem az önzőség és felületesség, érdek-orientált, egocentrikus életstílus egyik beteges tünete lenne, hanem természetes. Mintha az empátia nem is létezne, sőt, sosem is létezett volna.
A filmmel kapcsolatban világos, hogy Tykwer ésszel készítette, nagyon komoly marketing megfontolások alapján. Fesztiválfilmként akart tarolni először is - mindenek előtt. A filmbe intenzív módon bevette Berlint, sőt az uszálystrandot (uszodát) is, így a kritikusok nem kezelhetik holmi fikcióként, hanem azt kell megkérdezniük maguktól: vajon tényleg elképzelhető, hogy az uszodában melegek egymással szexelnek (és nem másokkal:)) ? Mert ha ez így van, akkor Tykwer filmje a valóságról szól, és aki fikázza, a valóság elől akar elbújni. Satöbbi.
Sebastian Schipper és Devid Striesow
Úgy tűnik, egy Almodóvar film-utánzatot készített, de az Almodóvar-i elegancia és könnyedség helyett egyfajta üres és "német" racionalizmus, pragmatizmus hatja át. Az élet egy hatalmas körtánc, rengeteg minden megtörténik, de mindenkinek megvan a maga sorsa, satöbbi, satöbbi ...
Tykwernél ez csak a csomagolás, belül pedig a film kong az ürességtől. A fickó anyja rákos, meghal, nagyon gyorsan. Utána nevetgélve beszél arról, hogy az anyját már tényleg el kellene temetni, mert van egy ilyen időlimit, amikor már a sejtek durván elkezdenek bomlani, szóval már tényleg időszerű volna. Szemlátomást erőltetett poénoskodás, még az állatok is komolyabb szálakkal kötődnek az anyjukhoz - az egész mesterséges jelenetnek a célja a kritikusok agyának bombázása lehetett, csakúgy, mint a "Bodies" kiállítás szerepeltetése. Ez meglehetősen olcsó hatásvadászat - azzal a célzattal, hogy a derék mozinéző polgároknak azt kelljen mondaniuk: ha liberális vagyok, márpedig az vagyok, akkor ez nekem kell, hogy tessen, hisz nem akarok olyan lenni, mint a sok megpukkasztott polgár, nem igaz? (uncsi, különösen Budapesten).
A Három valójában két darab különálló film. Egy film egy nőről, akinek a házassága uncsi - de akármit csinál, semmi sem sül ki az életéből. Ezt a fonalat Tykwer ott ejti el, ahol más filmekben a lényegi rész kezdődik: mihez kezd magával a nő, aki kiábrándult az életéből, meg mindenből, és tompa és unott és csak a szex meg az édességek érdeklik? Nincs válasz, nincs folytatás (pedig jó film lehetett volna belőle!) - ehelyett átváltunk a férje történetére, aki az uszodában összejön a felesége pasijával (ez is Almodóvar-os, csak Almodóvar ehhez a görcsös, stréber és kiszámított hatáskeltéshez képest ég és föld). Tulajdonképpen ennyi ... ennyire egyszerű. Hacsak valaki nem érzi úgy, hogy ... de hisz ez szükségszerűen történt így, lásd a film elején a koreográfiát is!, amely mint Bertolucci Utolsó Tangója elején a Francis Bacon festmények, előrevetíti, hogy "mi fog történni" ...
Csakhogy a Bacon képek nem vetítettek előre semmit a sztoriból, "csupán" definiálták, hogy milyen világban játszódik Bertolucci filmje ... Tykwer koreográfiája ehhez képest mű - hiszen bárki, bármilyen agyament történettel megteheti (még Köbli Norbert és Sas Tamás is), hogy az elején egyfajta leples játékként előadják, hogy a film miről fog szólni ... Ettől azonban a történet egyetlen milligrammnyival sem lesz komolyabb vagy valódibb ...
Sophie Rois
Ha a Három két film helyett csak egyből állna (vagy legalább nem lenne benne a sok férfi-férfi szex, max egy-két jelenet), akkor a film kifejezetten nézhető lenne ... Nem szólna sok mindenről akkor sem, de legalább kellemesen nézhető lenne, és a sok-sok apró részlet miatt egy kifejezetten tartalmas élményt hagyna a nézőben - ahelyett, amit így hagy ...
(bízunk benne, hogy egyetlen meleg/leszbikus fiatalt sem bántottunk meg e kritikával, még véletlenül sem, hisz kifejezetten és kizárólag arról beszéltünk, amit a film szánt szándékkal megnézet velünk ... az emberrel pedig előfordul, hogy zavarban érzi magát, esetleg kínosan, ez a film szerintünk erre játszik - amiből zavarban érzed magad és kínosan, abból ad egy tonnával ... de mindegy - PEACE OUT!)