A Király Beszéde

A másik, amit a népek díjaznak, az a színészi teljesítmény, mármint a látványos alakítás. Például, ha egy törékeny szuperbombázó egy 90 kilós kockásinges tömeggyilkosnőt alakít, vagy amikor egy férfi nőnek öltözik. Colin Firth-re egy ugyancsak látványos színészi feladat hárul, neki a dadogást kell eljátszania. Az ember belegondol, és rájön, hogy nem is olyan könnyű! Ezt hétköznapi ember tuti, nem tudná eljátszani ilyen jól!:)

Ami magát a filmet illeti, egyáltalán nem kellemetlen. Egy kifejezetten emberi történet, a beszéd-edzőbá és a királyi fenség között. Miközben nézzük, nem panaszkodunk. Kellemes a sok apró részlet.
Bár igaz az is, hogy tudatában vagyunk, ezek a részletek azok leginkább, amiket a forgatókönyvírók a lehető leglátványosabbra írnak, és leginkább a fantáziájukra hagyatkozva. Így adják el a filmet. Azaz pont az, ami a legizgalmasabb, a bepillantás a történelembe, pont ez az, ami nem garantált, hogy tényleg valódi. Mindegy, mert ha kell, simán tudunk akár fenntartásokkal is élvezni egy filmet.

A fő- és egyetlen igazi problémánk valójában az, hogy ez a királyosdi nem igazán szimpatikus. Fura nézni, hogy egy egész ország odáig van, mert a királynak sikerül vagy éppen nem sikerül elmondania a beszédet, amit gondosan megírtak a számára. Ha sikerül: Hurrá. Angol fiatalok pedig taps nélkül bevonulnak katonának, hogy egyetlen óra alatt halálukat leljék bármelyik bevetésen. Tényleg, mit ad egy király hozzá ahhoz, amit a nemzet tesz, amin a nemzet keresztülmegy? És egyáltalán miért ő a király?

A Vinny az 1ügyű jut az eszünkbe, amikor Joe Pesci azon filózik, mit vegyen fel a vadászatra, Marisa Tomei pedig elmagyarázza neki, hogy a szarvas, amely a hajnali napsugarakban gyönyörködik, majd úgy dönt, hogy kortyol egyet az ott csörgedező patak friss vízéből, mígnem egy nagy kaliberű puskából érkező lövedék szétloccsantja az agyát - valószínűleg úgy van vele, hogy tesz rá, mit visel, milyen ruhát visel a vadász, aki ezt tette vele.

Súlyos, hogy szegény György (akit a közönség csak Bertie-nek nevez) annyi trauma után dadog. Szép dolog a barátság, ami közte és a beszédedző között létrejön - mégis, az ember úgy van vele, hogy kit érdekel, hogy a király hogyan mondja el a szövegét ? Elég baj az, hogy a nép számára eljátssza a király szerepét, úgy, hogy közben valójában nem is ő királykodik, hanem az arc nélküli hatalom, az egyházzal az élen. A film úgy állítja be, hogy a népnek nagy szüksége van a királyra és a beszédeire - mi elfogadjuk, hogy ez így van, de ugyanekkor sajnáljuk is ... Mert összességében mégiscsak fura belegondolni, hogy miközben a világ a második világháborúba sodródik, miközben milliókra vár halál, pusztulás, miközben zsidó embereket küldenek haláltáborokba, azon izgulunk, hogy György király el ne rontsa a beszédét ... György király történetét nézni nem épp a háború, illetve a kor legizgalmasabb aspektusa. Ilyen alapon nézhetnénk egy filmet egy szegény svájci cipészről is, aki sokat küzdött a II. Világháború idején, hogy a talpragasztást rendesen elsajátítsa, mert ez sokáig nem iskerült neki ...

György és a dadogása igazi mellékvágány. Egy mai Brooklyn-i történetnek elmenne, simán (csak akkor több cselekmény kellene bele). Így azonban, a királykodásával együtt az egész teljesen bizarr. A csúcspont az, hogy miközben Görgy Hitlert nézi híradóban, nem egy pusztító, őrjöngő fenevadat lát, hanem valakit, aki úgy tud beszélni, hogy nem dadog ...

A film ezzel együtt kellemes - simán meg lehet nézni, csak kérdés, hogy utólag majd hova tesszük az élményt? Milliószor érdekesebb lett volna "ugyanez" a film Churchill-ről - György királlyal a háttérben, mellékszereplőként. Valahogy úgy, ahogy a valóságban is volt ...