A film, nem csalás, és nem ámítás, egy szülinapról szól. Vajon ki lehet a szerencsés, egy csaj, egy kisgyerek, esetleg egy idős és köztiszteletben álló férfi? Természetesen az utóbbi, ebben rejlik több lehetőség, mert több embert lehet meghívni a party-ra. 
A film nagyon helyes dokumentum illetve videóklip jellegű autózásokkal kezdődik, a meghívottak utaznak a megadott cél felé. Teljesen friss része ez a filmnek, egyik vagány szereplő, (természetesen nő), még olyat is csinál, hogy a sofőrt megéri, előzzön le mindenkit, ami nagyon jól néz ki, tényleg. Ugyanakkor már itt, az elején úgy gondolhatunk a filmre4, hogy "a titokzatos dánok". Azért gondolhatunk rájuk így, mert egyfajta szembekötősdiben van részünk, látunk valamit, és mindig csak valamivel később derül, ki, hogy mi volt az, de ilyenkor mindig lehet örülni. 
Percekkel később már több dolgot is tudunk, és úgy érezzük, mintha egy Agatha Christie darabba csöppentünk volna. Van egy papa, (Helge), és van négy gyereke, egyiket nem hívták meg  az ünnepségre, és még van egy gyerek, aki nem jöhet, mert tavaly öngyilkos lett. Szóval, hányan vannak gyerekek? Hárman, mert az is eljött, akit nem hívtak. Két fiú és egy lány, mindannyian negyvenesek. Aztán szépen haladunk, jó mélyen előre a cselekményben, tréfás epizódok szórakoztatnak minket, kihasználva a kastély sok szobáját, és hogy mindegyikben történik valami. Végül, eléneklik a Happy birthday című dalocska dán megfelelőjét, és meg kell jegyezni, irigykedve hallgathatjuk, hogy nekik nem kellett ilyen dalocskát az Észak Amerikai kontinensről importálni. 
Aztán elkezdődik az ünnepség, hatalmas asztal körül egy csomóan, és Christian, az idősebb fiú megkocogtatja a poharát, hogy pohárköszöntőt mondjon. Ha nem lennének magyar feliratok a filmen, talán fel sem tűnne, miket beszél, tök normális fejjel elmondja, hogy a papa gyerekkorukban mindig megerőszakolta őket, gyerekeket. Megdöbbentően vicces jelenet, de aztán rájövünk, komolyan gondolta, és a film elkezd komorabb, majd szánalmasabb irányvonalat venni, és egyetlen kivehető cél lebeg előtte, lehetőleg az összes szereplő méltóságát tönkrezúzni. Az Egyesült Államok és Európa között az lehet a lényegi különbség, hogy Európában pici városokban élnek az emberek, látják egymás életét, és "szomszédok". Amíg az említett Államokban ha egy ember fél méternél távolabb van tőled, úgy tekintesz rá, hogy idegen, a szó nemes értelmében, látod, amit látsz belőle és az életéből, de tudod, hogy van egy titkos élete is, mert semmi és senki nem az akinek vagy aminek látszik, de azt is tudod, hogy ez a titkos élet pénzkeresést jelent és nem valami beteges vagy perverz dolgot. 

Vagy legalább is feltételezed, hogy így van, mert érdeked ebből kiindulni, mert üzleteidben, mindennapjaidban partnerekre, társakra, szövetségesekre van szükséged. Ezzel szemben Európában, (gondoljuk), ha valaki fél méternél távolabb van tőled, értsd, egy-egy híres embert szoktál látni nyilvános helyeken, mert Európa kicsi, nem érzed idegennek, hanem inkább szomszédként gondolsz rá, és a titkos életével kapcsolatban nem azt gondolod, hogy pontosan azt csinálja, amit te és mindenki más, (pénzt keres), gyerekeket nevel stb, hanem valami egészen mást, hiszen nem lehet, minden stimmeljen. Ha ugyanis minden stimmelne nála, nem keresne több pénzt, mint te, hiszen nálad is minden stimmel. Vagyis, ami (gondoljuk) Európában nem működik, az a "relativitás elmélete" , illetve gyakorlata. 
Na, mindegy, lényeg az, hogy egyre sötétebb képeket látunk, mert nem használnak filmes világítást, és az ember azt várja, hogy valami történjen, és ezért utálja magát. Körülbelül úgy, mint a Thin Red Line c. film esetében, amikor valahányszor ásítási rohamot kaptál vártad, hogy történjen már valami. És történt is, mindig, de megbántad, hogy kívántad, mert csak horrorral tudták fenntartani az érdeklődést, illetve ébrentartani a nézőket. De hát így van ez, tudja ezt a világ minden filmrendezője és nézője is ugyanúgy, hogy a filmekbe mindig be kell dobni valamit, ami leköti a nézőt. És ha a filmművészet szórakoztató elemeit leredukálják, mint világítás, kristálytiszta képek, DDTS, marad az emberi nyomor, és végül is ez a legolcsóbb megoldás mind közül. 
Amikor a hatvanéves apát rugdossák a gyerekei a kavicsos talajon, és az apa azt mondja: "most megöltök .." arra gondolunk, mennyivel jobb lett volna a Higgy neki hisz zsarut kivenni videón, vagy esetleg az Öldöklő Angyal-t Luis Bunuel rendezésében, ami hasonló "elmegyünk egy partira" történet, csak közben jó film. 
Érdekessége még a Születésnapnak, hogy valójában nem is olcsó film, mert tele van szereplőkkel és a Director of Photography a Dán Cinematographerek egyesületének tagja, (mint Amerikában az A.S.C), és kellékekben is adtak az agyuknak. Egyedül világításra, kamerára és filmnyersanyagra nem költöttek, és egyedül ettől olcsóbb, mint egy bármilyen film, illetve ennyiben készült más módszerekkel.  A színészek egyébként nagyon jók voltak ..