A kalózok a te ötleted alapján készült ..
Nemcsak az én ötletem alapján, többünk ötlete alapján készült, Nemes István, Dés László, meg benne volt a Sas Tamás, és az ő egyik író társa, Németh Gábor is, csak az alapfelállásnál Dés meg én voltunk jelen. 
És hogy nézett ki ez az "alapfelállás" a gyakorlatban? 
Viszonylag prózai módon kezdődött, egy sörözőbe meghívtam a Dést vacsorázni, a Dzsungel könyve nagy siker a Pesti Színházban, amit csináltunk, és már hónapok óta arról beszélgettünk, hogy mit csináljunk legközelebb. Tudtuk, hogy zenés legyen, de ne musical, és ne színdarab, hanem valami más,  és akkor már Dés is valahogy a film felé kacsingatott, meg én is fogalakoztam vele, hogy jó lenne kipróbálni ezt a műfajt, mert ezt még nem csináltam. És nagyjából egyszerre mondtuk ki, hogy legyen egy zenés-film.


Tévé-film?
Akkor eredetileg egy tévé-film sorozatot terveztünk, de rendes 50 perces etapokból álló sorozatot, tehát nem szappanoperát, és aztán hosszas csaták után, amelyeket a különböző akkor alakuló kereskedelmi tévékkel vívtunk, akik helyettünk úgy látom, hogy más .. , nem akarom bántani a produkciókat, de más minőségű sorozatokat részesítettek előnyben, úgy mint volt ez a kábeltévés sorozat, Bajor Imrével, a címe most nem jut szembe, rövid ideig ment, aztán megbukott, meg van a másik, ami még most is megy, a ..
Barátok között?
Igen, ezekkel "nem tudtuk felvenni a versenyt", ezért úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk kárbaveszni, és akkor mozi-film lesz belőle. Ott a sörözőben azonban elég egyszerűen zajlott a beszélgetés. 
Geszti: Csináljunk filmet 
DÉS: Jó, legyen zenés film ..
Geszti: Jó, és legyen benne egy csávó, aki a rádiózás körül forog, mert abból a világból elég sok élményem van, hogy az legyen a kulisszája, a háttere az egésznek. 
DÉS: Jó, de legyen benne egy zenekar is,
Geszti: Jó.
DÉS: És mi legyen a neve a zenekarnak
Geszti: Legyen Jazz+Az
Dés: Jó, rendben van ..

Nagyjából ez  volt az első kör, és akkor utána elkezdtünk másokat bevonni a munkába, és egymásra rakódtak egy idő után a rétegek. 
És ekkor már létezett a Jazz+Az?
A Jazz+Az először a Miniszter félrelép című CD-n, a filmhez kapcsolódó zenei kiadványon jelent meg, a Bébi-kannibál címmel csináltunk egy számot, ahol quázi levédendő ezt a nevet, már úgy jelentettük meg, hogy Geszti Péter és a Jazz+Az. Úgyhogy az tavaly előtt megjelent, és akkor már ez létezett, mint ötlet, a Kalózokat akkor kezdtük el írni. 
Egyből Klózok lett a címe?
Rengeteg korábbi címe volt, néhány jobban is tetszett nekem, mint a "Kalózok". Volt egy olyan, hogy "Hangadók", később ebből, valahol láttam, hogy meg is valósult valami, akkor volt olyan, hogy "Csatornatöltelékek", ami szerintem nagyon jó cím lett volna, volt egy olyan változat is, hogy "Te vagy én", amiben szintén lett volna többlet jelentés-lehetőség, végül a Kalózok lett a címe, a Sas Tamás javaslatára egyébként.
 

A Tilos Rádió egyébként inspirálta a történetet?
Nem, érdekes módon nem, mert a Tilos Rádió egy olyan marginális értelmiségi rádió, aminek sem a problémafelvetési technikáját, sem a világnézetét nem akartuk semmilyen módon ebbe a filmbe belerakni. Az egy más kérdés, hogy legtöbben a Tilos Rádióval azonosítják, mert ez egy ilyen mitikussá nevelődött, vagy növelődött fogalom, de azért azt tudni kell, hogy kalózrádió rengeteg működik Magyarországon, csak Pest-megyében állítólag tizenöt van, és fiatal srácok nyomatják az éterbe ezerrel, amit akarnak, a saját zenéjüket, a saját hangjukat, a saját véleményüket .. Magyarul, itt nem arról van szó, hogy a Tilos Rádiót mi megfosztottuk volna lényegi tartalmától, és egy sokkal könnyebb cuccot pakoltunk fel a vászonra, csupán a formát használva, (mert ezt szembe lökték nekem, mint vádat), én nem is hallgatom a Tilos Rádiót, azt sem tudom, milyen igazából, mert még sosem tudtam befogadni az autómban. Szóval, nincs köze hozzá. 
Világos, .. Az elején mondtad, hogy érdekelt a film, mert ezt a műfajt még nem próbáltad, és ha belegondolunk elég sok műfajt kezelésbe vettél már, hogy csinálod, hogy mindegyikben mint specialista bukkansz föl, és nem tesz amatőrré, hogy ennyi mindent kipróbálsz?
Nem is tudom, egyrészt szerencsém volt idáig, hiszen többé kevésbé bejöttek ezek a dolgok, amiket bevállaltam, amikbe belevágtam. Másrészt ezek  alapvetően mindig egy dologhoz kötődnek, ahhoz a minimális íráskészséghez, meg egy pici előadói készséghez, ami nekem megadatott, és amit, azt mondom, viszonylag megtanultam működtetni. És akár amikor reklámot írok itt az Akcióban, akár felkonferáló szöveget írok magamnak egy műsorhoz, akár mint  dalszöveg-író, akár mint társírója a forgatókönyvnek  szerepelek, minden esetben  ugyanez a tudás mobilizálódik. Itt ez azzal egészült ki a film esetében, hogy egy rendes forgatókönyv író mellé ültem és ötleteket nyomattam ezerrel, meg  a dialógusokba írtam bele
Ezek szerint a Kalózok és az ötleteid nem csak ezen a sörözéses vacsorán találkoztak ?
Abszolút nem, nekem másfél évem van ebben a filmben ..
Komoly munka lehetett ..
Hát igen, nagyon kemény volt, nagyon súlyos meló egy ilyen, sokkal munka, mint én gondoltam volna, és voltak is olyan periódusaim, amikor nem álltam a helyzet magaslatán, mert elfáradtam benne. Ha sport-hasonlatot lehet használni velem kapcsolatban, akkor én sprinter vagyok. Ez meg egy hosszú-táv futó szám volt. És tényleg volt, hogy már nem tudtam ott lenni eléggé, pedig nagyon kellett volna. 
Mikor? (Nyilván nem az elején, ha sprinter vagy ..)
Igen, a végén, meg az utómunkák során ..
Ha valaki azt mondaná, hogy te vagy a magyar Andy Warhol, hogyan hangzana?

folyt.



oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16