információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
1929. Chicago. Roxie Hart (Renée Zellweger), a tánckar névtelenje mindennél jobban vágyik a rivaldafényre, hogy elmenekülhessen unalmas férje és egyhangú élete elõl. Arról ábrándozik, hogy egy napon õ is a revüsztár Velma Kelly (Catherine Zeta-Jones) nyomába léphet, s nem is sejti, álma milyen hamar valóra válik. Velma ugyanis börtönbe kerül kettõs gyilkosságért, és nemsokára Roxie is ott találja magát, miután megöli szeretõjét. Védelmét a híres ügyvéd, Billy Flynn (Richard Gere) vállalja el. Õ képviseli Velmát is, és másik kliense után most Roxie esetébõl kreál szenzációt, aki így végül mégis elérte, amit akart: sztár lett. Az újságok szalagcímei mind vele foglalkoznak, s Velma nem csekély bosszúságára immár õ az új kedvenc. Ám az okos Miss Kelly tartogat még meglepetést a második felvonásra is...
A film John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse díjnyertes musicalje alapján készült produkció szerelemrõl, árulásról, intrikáról, barátságról és versengésrõl. A zene és a tánc fényes parádéja, a valóság és a fantázia világában játszódó látványos történet, mely Roxie sorsát kíséri végig a börtöntõl a tárgyalótermen át a színpadig.
A darab elõélete
A Chicago alaptörténetét Maurine Dallas Watkins, a Chicago Tribune törvényszéki tudósítója írta; színdarabjának elsõ változata a szenzáció övezte Cook County tárgyalások nyomán született. Eredetileg a "The Brave Little Woman" címen futott, s az 1926-os bemutatót lelkes beszámolók kísérték. Két filmadaptáció készült belõle: 1927-ben egy némafilm "Chicago" címmel, majd 1942-ben a "Roxie Hart" Ginger Rogers fõszereplésével. Bár a szatíra adott helyhez és korhoz kötõdik, Watkins meséje a gyilkosságról és a média manipulációjáról egyszerre bizonyult idõtlennek és jövõbelátónak.
1975-ben a Broadway jeles mûvészei, John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse vették kézbe ismét a darabot és musicallé dolgozták át; a fõszerepeket pedig a színpad legendás sztárjai, Gwen Verdon és Chita Rivera alakították. A produkció hatalmas sikert aratott a Broadwayn. A történet maradandóságához nem pusztán általános vonatkozásai, hanem a zene és a dalszövegek is hozzájárultak, és tovább gazdagították Watkins darabját.
"Meglep, milyen idõtállónak bizonyult ez a kis történet az évek során - mondja Bill Condon forgatókönyvíró. - Az eredeti színdarab a cinikus, elméskedõ újságírós vígjátékok egész sorát indította útjára. Néhány hónappal a "The Front Page" elõtt volt a premierje. 1975-ben Bob Fosse sötétebb tónust vitt az anyagba, s a korrupt igazságszolgáltatási rendszer az amerikai intézmények hamisságának metaforájává vált. Mint a kor oly sok populáris mûvére, erre is alapvetõen két nagy trauma hatott: Vietnam és a Watergate-botrány. A mû 1996-ban kelt új életre az O.J. Simpson-ügy kapcsán, és ekkor került igazán fókuszba a show business-metafora. Az emberek egészen új módon viszonyultak hozzá. Ami pedig a filmet illeti, úgy gondolom, hogy a hírhedtség és a híresség közötti határvonal elmosódása különösen nagy jelentõséggel bír a Lewinsky-ügy után."
"Csupa szórakozás és nagyszerû utazás ez a darab, de amirõl szól, az valójában nagyon is sötét - teszi hozzá Rob Marshall rendezõ. - A hírnév perverzitásáról van szó, és arról, hogy kiket érdemesítünk arra, hogy ünnepeljük õket."
"John Kander és Fred Ebb annak idején a bemutatót követõen igazi hõsökké váltak - mondja Neil Meron executive producer. - Egy jó dal, egy jó szöveg kiállja az idõ próbáját, és ez különösen igaz a Chicago zenéje esetében. A dalok csípõsen szellemesek, szexisek, szarkasztikusak. Máig elevennek hatnak, és azok lesznek a jövõben is."
A forgatás elõkészületei
A Miramax Films 1994-ben szerezte meg a musical jogait, és kezdetét vette a fáradságos munka, hogy az ünnepelt színpadi produkciót filmmé alakítsák. Az adaptáció és a szereplõválogatás a darab minden népszerûsége és sikere ellenére is nehezebbnek bizonyult a vártnál. "A színpadi elõadás a vaudeville stílusában készült - magyarázza Marshall. - Ez volt a legnehezebb a filmre vitelben, mert eredetileg egyetlen szereplõ sem énekel közvetlenül a másiknak. A legtöbb musicalben azonban a szereplõk egymásnak énekelnek, és nem a közönségnek. Nincs is közönség, hanem ott a negyedik fal."
Marshall úgy hidalta át a problémát, hogy a musical számokat a fantázia kivetítõdéseiként értelmezte, mintha ezek a fõszereplõ Roxie Hart fantáziájában léteznének. A film tehát két szinten mozog: az egyik a valóságos Chicago a szesztilalom éveiben, a másik pedig - melyet Marshall "szürrealitásnak" nevezett - Roxie Hart interpretációja errõl a világról.
"Ki kellett találni, hogyan vonjuk be a közönséget úgy, hogy közben mégse szüntessük meg ezt a negyedik falat - mondja a rendezõ. - A filmbeli Roxie álmodozó, kétségbeesetten szeretne színpadra kerülni. Az életét ezekben a zenés részletekben látja. Az egész egyetlen lineáris történetté áll össze, mely oda-vissza ugrál a két realitás között. Így ezek a jelenetek mégis "színpadon" tudtak maradni, ahelyett, hogy megpróbáltuk volna álruhába bújtatni õket."
Condonnak tetszett az ötlet, hogy teljesen átformálják a Broadway-darabot, de rájött, hogy a mûvelet óvatos beavatkozást igényel. "Mikor eldöntöttük, hogy létrehozzuk ezt a két külön világot, a feladatunk abban állt, hogy Roxie figuráját pszichológiailag sokkal összetettebbé formáljuk, anélkül, hogy lágyabbá tennénk vagy hûtlenné válnánk az eredetihez. Kétségkívül ambiciózus, önmagával elfoglalt nõ, de azért van benne valami rokonszenves vonás.
Rob színházi szakember, jómagam is szeretem a színházat - teszi hozzá Condon. - Nem érzem úgy, hogy a film puszta "hollywoodizálása" lenne ennek a nagyszerû színpadi darabnak. Éppolyan sok tisztelettel és szeretettel dolgoztunk rajta, mint ahogy az a színházban szokás."
Roxie - Renée Zellweger
Amint elkészült Condon forgatókönyve, nekiláttak a Roxie-t alakító színésznõ keresésének. Mivel Condon és Marshall számos változtatással éltek, nemcsak a mû egésze teljesedett ki, hanem Roxie figurája is összetettebb lett. A szerepre Renée Zellwegert kérték fel, aki pályája során a legváltozatosabb mûfajokban és szerepkörökben bizonyította tehetségét, és ellenállt mindenféle beskatulyázásnak. A rendezõ és a producerek nem voltak meglepve, mikor kiderült, hogy a texasi származású színésznõnek erõteljes énekhangja és figyelemre méltó tánctehetsége van.
"Imádja a kihívásokat, szeret keményen dolgozni és megvalósítani olyan dolgokat, melyekkel még nem találkozott - mondja Marshall. - Nagyon bátor ilyen tekintetben. Jól érzékeli a testét, és szépen mozog. A tánc kifejezéskészlete kicsit új volt neki, de a stílus, az érzékenység és a koordináció mind-mind ott vannak benne."
"Azt hittem, Gwen Verdon után már nem lesz másik Roxie Hart - mondja Marty Richards producer -, hogy nem lesz senki, aki valaha is nyomába léphet. Egészen addig így vélekedtem, amíg nem láttam Renée-t, aki most egészen új dimenziókkal gazdagította a figurát."
"Nem mondhatnám, hogy a zenés színház közelében nõttem fel - mondja Zellweger. - Nem volt alkalmam énekelni, csak zuhanyozás közben, amikor a bátyám a hallból kiabált be, hogy azonnal hagyjam abba. De most ugrottam a lehetõségre, hogy eljátsszam a szerepet. Roxie egyfelõl nagyon kemény, másfelõl viszont elkeseredett és tragikus figura. Kétségbeesetten vágyódik a színpad után, mert komolyan hiszi, hogy az hozza majd meg számára az önérzetet, az önbecsülést, a szerelmet. Vagyis csupa olyasmit, amibõl eddig nem sok jutott neki. Úgy érzi, ha a tömegek õt is ünnepelnék, mint Velmát, akkor teljesebb ember válhatna belõle. A szomorú valóság azonban az, hogy ez nagy tévedés."
Velma - Catherine Zeta-Jones
Catherine Zeta-Jones került elsõként a csapatba, így végig osztozhatott a rendezõ nem szûnõ lelkesedésében, ahogy egyre gyarapodott a színészek listája. Számára a Chicago egy gyerekkori álom valóra válása. A zenés színház iránti rajongása és az évekig tartó formális képzés vezette a londoni West End-re, ahol fiatalon szerepet kapott a "42nd Street"-ben.
"Kislány koromban mindig színpadon akartam állni, énekelni és táncolni - meséli. - A hollywoodi aranykor musicaljeinek megszállottja voltam. Imádtam Fred Astaire és Ginger Rogers világát. A Chicago azonban kevéssé hasonlít ezekre a musicalekre. Azért nagyszerû, mert egyszerre baljóslatú, szexi és sötét a humora. Egyes elképzelések szerint a zenés vígjáték könnyû és sekélyes mûfaj. Ezt a darabot azonban kiemeli a bölcsessége és a mélysége, nem véletlenül olyan aktuális a mai napig. A történet napjainkban is érvényes, hiszen mindenki vágyik ama bizonyos 15 perces hírnév után. Mindenkit lenyûgöz a híresség kultusza, milyen sóváran áhítoznak utána egyesek, és meddig képesek elmenni érte."
"Catherine nagyon elemében érzi magát a színpadon - mondja Zellweger. - Énekesként és táncosként egyaránt erõteljes. Amikor a táncokat tanultuk, mindig pár lépéssel mögötte álltam és a lábát figyeltem. Tele van elevenséggel. Belép, és egyszerûen ránézel. Óriási energiáját rögtön érezni, bárhol is van. Ez árad szét a vásznon is."
Billy - Richard Gere
Gere szintén nem mozgott ismeretlenül a musicalek világában, õ is fellépett korábban a West End-en a Grease-ben, Danny Zuko szerepében.
"Szeretem Rob munkáit - mondja. - Bill Condon forgatókönyvét pedig igazán jónak találtam. Érdekes volt az ötlet, hogy Roxie fantáziaképei ellenpontozzák a chicagói gyilkossági eset rideg valóságát. Azt hiszem, a mû legérdekesebb része ennek a lánynak az utazása. Mindent elér, amit valaha kitûzött magának, mégis egyedül marad. Számomra ez a történet legmegrendítõbb része. Másrészt az embereket foglalkoztatja a düh, a kapzsiság, a féltékenység és a magány, ezek tehát kortól független dolgok."
Rob Marshall a kiváló koreográfus, Cynthia Onrubia szakértemét vette igénybe, hogy a színészt a Billy figurájához tartozó sztepptánc fogásaira megtanítsa. "Cynthia remek tanár - mondja Gere. - Õ a Broadway egyik legjobb sztepptáncosa és sok, hozzám hasonlóan ügyetlen táncost tanított már. A nulláról kezdtük, és õ igazán csodálatos volt. Nagyon jól szórakoztunk, mikor végre felvettük a jeleneteket."
Morton, Amos és Mary Sunshine
"Gyerekként én is sokat bámultam azokat a régi musicaleket - mondja Queen Latifah, aki Mortont játssza. - Imádtam A muzsika hangját és a hozzá hasonló tengernyi filmet. Az utolsó nagy filmmusical szerintem az Óz, a csodák csodája volt. Én magam sosem szerepeltem filmmusicalben, csak egy bárénekesnõt alakítottam A csók-ban. Mikor megtudtam, hogy a Chicagót megfilmesítik, és a szereposztásnak is híre ment, nagyon szerettem volna közéjük kerülni. Eredetileg nem gondoltak rám a szereppel kapcsolatban, de én kitartottam. Három meghallgatás után kaptam meg a szerepet."
John C. Reilly játssza Amost, õ az egyetlen a stáb tagjai közül, aki valóban chicagói. Az õ vonzódása a musicalek iránt szintén gyerekkorból ered. "Van abban valami tisztaság, hogy egy történetet énekelve mesélünk el - mondja. - Igazán szeretem a musicaleket, és úgy érzem, mintha hazajönnék, mert én a musicaleken keresztül tanultam a színészetet. Kicsit ijesztõ volt számomra a szerep, mert bár kölyökként sok musicalben játszottam, hivatásosan azonban sosem mûveltem. Nagy feladat volt, mert olyan sokféle képzettség kell ehhez."
A riporter Mary Sunshine szerepét Marshall régi barátja, Christine Baranski kapta, akit a "Promises, Promises" címû darabban rendezett. A Chicago színpadi változataiban ezt a figurát hagyományosan egy nõi ruhába öltözött férfi játssza, Marshall azonban most kifejezetten nõi szereplõt akart, mert "hihetõnek kell lennie a film valóságában éppúgy, mint Roxie szürreális világában. Itt nem mûködne a dolog úgy, ahogy a színpadon."
A próbák
Bár Gere, Baranski és Zeta-Jones rendelkeztek tapasztalatokkal a zenés színház terén, a csapat többi tagjához hasonlóan szívesen beleegyeztek, hogy hosszú próbákon és edzésprogramokon vegyenek részt. A filmezés elõtti kéthónapos próbaidõszak kicsit olyan volt, mint egy zenés színház újoncképzõ tábora. "Voltak tánctanáraink, akik segítettek a koreográfia elsajátításában - mondja Latifah. - A táncpróbákról énekpróbára mentünk, majd a színészi próbára. Ez nagyon sok munkát jelentett, de nagyszerûen éreztük magunkat."
"Olyan volt, mint egy iskola - magyarázza Zellweger. - Az elsõ szakaszban az énekóra. Én mentem Elaine-hez a zongoraszobába, míg Richard szteppórákat vett, Catherine pedig a táncot gyakorolta. Aztán forgás. Fantasztikus volt."
"Nagyon sokat dolgoztunk a próbaidõszak alatt, de mindannyian ragaszkodtak ehhez - mondja Marshall. - Catherine vissza akart térni a gyökereihez. Egészen otthonosan mozgott a próbaterem hatalmas tükörfala elõtt, a táncosok között. A mennyben érezte magát. Renée-nek viszont új volt minden, de õ rendkívül szívósan dolgozik. Neki ez egy gyorstalpalónak tûnhetett, de lenyûgözõ volt, akárcsak Richard, aki szintén nagyon élvezte a jókedvû csapatmunkát. Ami végül is kikerekedett ebbõl a hathetes idõszakból, az már egy kész társulat. Akár színpadra is küldhetnénk õket!"
A 15 dal énekfelvételeit mindössze egy hét alatt vették fel. Marshall koreográfiáját pedig kimerítõ, napi 14 órás munka során sajátították el. A tréning nem ért véget akkor sem, amikor a filmfelvételek elkezdõdtek. A próbákat ezután szombatonként tartották, ekkor dolgoztak azokon a jeleneteken, melyeket a következõ héten rögzítettek. "Minden egyes számnak megvan a maga karaktere és személyisége - magyarázza Joey Pizzi koreográfus. - Kutatásokat végeztünk a húszas évek táncairól, hogy beilleszthessük õket a koreográfiába (láthatunk például charlestont és tangót is), más számokat a revüsztárok ihlettek, sõt a filmek is."
Díszletek
Roxie fantáziáinak legtöbbje egy képzeletbeli Onyx Club színpadán játszódik. Ehhez a központi jelentõségû "helyszínhez" John Myhre látványtervezõ eredeti, gazdagon kidolgozott díszletet alkotott. "Tudtuk, hogy az Onyx fontos díszlet, mivel ez a fõ helyszíne az összes zenés számnak - mondja Myhre. - Rob fantasztikus tudással bír a New York-i színházakról. Elküldött egy pár helyre, és észrevettem, hogy néhányban megvan az az építészeti jellegzetesség, melyet szerettünk volna megvalósítani. Eléggé szûknek érezni õket a maguk erkélyeivel, melyek szinte a színpad fölé nyúlnak. Rob megmutatta egy Reginald Marsh nevû mûvész festményeit, aki gyönyörû képeket festett a New York-i színházakról a 30-as években. Képein nagyszerûen sûrít, minden szint tömören gazdaságos és részletekben gazdag."
Az Onyx megjelenésében pazar díszlet, emellett azonban funkcionálisnak is kellett lennie, elég tágasnak ahhoz, hogy elférjen rajta a tánckar, valamint Dion Beebe operatõr csapata a rengeteg felszereléssel együtt. Beebe kameramunkájára hatással volt a klasszikus hollywoodi film, a vaudeville és a kísérleti színház is. Õ és Marshall szándékosan el akarták kerülni a hagyományos filmmusicalekkel együtt járó szélesvászon formátumot. "Sokat vitáztunk azon, hogy anamorfikus legyen vagy sem - mondja Beebe. - Végül ellene döntöttünk. A díszleteket Reginald Marsh képei inspirálták, melyek sokkal inkább vertikálisak. A díszletek nagyon tömörek és tele emberekkel. Meg akartuk tartani ezt a zsúfolt, összeszorított atmoszférát. Ez vonatkozik a színpadra is, ahol a táncosok teste és végtagjai nagyon szorosan egymás mellé rendelõdnek."
Marshall úgy érezte, Dion Beebe volt a jobbkeze a forgatáson, de nagyon nagy szerepet kaptak azok a kollégái is, akiket a színház világából ismert: híres világosító mûvészek, akik számtalan Broadway, ill. off-Broadway elõadáson vettek részt. Jules Fisher és Peggy Eisenhauer egyebek mellett a Chicago színpadi változatán is dolgoztak.
Jelmezek
Colleen Atwood jelmeztervezõ szintén végzett kutatásokat az 1920-as évekbõl, s a divat, az art deco, a Bauhaus és a kubizmus elemeibõl válogatott, hogy összeállítsa a film szexis és izgalmas kosztümjeit. "Bár ez egy adott korszakhoz kötõdõ film, egyben színpadias is - magyarázza. - A mai érzékenységünkkel interpretáltuk a korszak jellemzõit."
Atwood számára az jelentette a sajátos kihívást, hogy kétféle világ, a "valóság" és a "fantáziavilág" számára kellett jelmezeket tervezni, és minden egyes szám külön jelmeztárat igényelt, melynek összhangban kellett állnia a témával. "Megértettem, hogy a fõ cél a két világ elkülönítése. Számomra az elsõdleges útmutatást és inspirációt a próbák jelentették, amikor láttam, milyen mozgás társul majd a zeneszámokhoz. A Chicagóban az az érdekes, és tervezõként az a szórakoztató számomra, hogy minden egyes szám önmagában egy külön egység."
A jelmezek nemcsak a zeneszámokhoz illeszkednek, hanem a szereplõkre egyénileg is jellemzõek, és tükrözik személyiségüket. "Minden szereplõ más és más módon tárul fel és nyilvánul meg a színészek tolmácsolásában. Roxie figurája a legbonyolultabb, mert látjuk õt a valóságos világban, aztán pedig látunk mindenki mást is az õ fantáziavilágában. A valóságos alak számára egy majdnem bõrszínû palettát választottam, de a fantáziavilág színei erõsek és vibrálóak. Velma nagyon erõs karakterként nyitja a filmet, és ilyen is marad végig; az õ színvilága fekete és merész. Benne nincs semmi félelem."
A SZEREPLÕK
RENÉE ZELLWEGER (Roxie Hart) elsõ szerepeit tévéfilmekben játszotta, majd játékfilmes bemutatkozására a Tökéletlen idõk (Dazed and Confused) címû nosztalgikus vígjátékban került sor. Ezt olyan filmek követték, mint a Nyakunkon az élet (Reality Bites), az "8 Seconds," A texasi láncfûrészes gyilkos visszatér (The Return of the Texas Chainsaw Massacre), A Zenebirodalom visszavág (Empire Records), a "The Whole Wide World" vagy a "The Low Life".
Tom Cruise partnereként hívta fel magára a világ figyelmét Cameron Crowe Jerry Maguire - A nagy hátraarc címû filmjében, majd a Drágább a gyöngyöknél (A Price Above Rubies), A hazug (Deceiver), az Életem értelme (One True Thing), az Oltári võlegény (The Bachelor), a Betty nõvér (Nurse Betty) és az Én és én meg az Irén (Me, Myself, and Irene) címû filmekben láthattuk. Legutóbb a Bridget Jones naplója (Bridget Jones’s Diary) címû vígjátékban aratott sikert. Játszott a "White Oleander"-ben, nemrég fejezte be a "Down With Love" címû filmet Ewan McGregorral.
CATHERINE ZETA-JONES (Velma) legutóbb az Amerikai kedvencei (America’s Sweethearts) és Steven Soderbergh Traffic címû filmjében szerepelt - utóbbiért Arany Glóbusz díjra jelölték. Elsõ filmszerepét Philip de Broca 1990-es "Scheherezade" címû mûvében kapta, ezt követõen vett részt a "The Darling Buds of May" címû angol tévésorozatban, mellyel hírnevét megalapozta. Játékfilmjei között volt A fantom (The Phantom), a Kolumbusz, a felfedezõ (Christopher Columbus: The Discovery), a Lökött örökösök (Splitting Heirs), majd elsõ jelentõs hollywoodi szerepe, a Zorro álarca (The Mask of Zorro) következett, mellyel a legkeresettebb színésznõk közé lépett. Ezután több jelentõs filmben kapott feladatot: Briliáns csapda (Entrapment), Az átok (The Haunting), Pop, csajok, satöbbi (High Fidelity). Legközelebb a Coen testvérek "Intolerable Cruelty" címû filmjében játszik, George Clooney partnereként.
RICHARD GERE (Billy Flynn) a University of Massachusetts filozófia szakos hallgatója volt, amikor színészi pályafutása elkezdõdött. A Provincetown Playhouse és a Seattle Repertory Theatre elõadásain lépett fel, majd a "Soon" címû Broadway rockoperában, és a Grease New York-i és londoni elõadásain szerepelt. Játékfilmes debütálása az 1978-as Mennyei napok (Days of Heaven) volt, majd jórészt hollywoodi sikerfilmekben játszott, de szerepet kapott például Akira Kuroszava Augusztusi rapszódia (Hachigatsu no kyoshikyoku) címû alkotásában is. Õ volt az elsõ színész, aki szerepet vállalt az HBO És a zenekar játszik tovább (And the Band Played On) címû produkciójában, mely az AIDS elsõ 5 évét dolgozta fel Amerikában.
Fontos filmjei: A hûtlen (Unfaithful), Megszólít az éjszaka (The Mothman Prophecies), Dr. T és a nõk (Dr. T & the Women), Õsz New Yorkban (Autumn in New York), Oltári nõ (Runaway Bride), A Sakál (The Jackal), Vörös sarok (Red Corner), Legbelsõ félelem (Primal Fear), Az elsõ lovag (First Knight), Vágyak vonzásában (Intersection), Mr. Jones, Sommersby, Dermesztõ szenvedélyek (Final Analysis), Micsoda nõ! (Pretty Woman), Higgy neki, hisz zsaru! (Internal Affairs), Roberts testvérek (Miles from Home), Hatalom (Power), Nincs kegyelem (No Mercy), Dávid király (King David), Gengszterek klubja (The Cotton Club), Tiszteletbeli konzul (Beyond the Limit), Eláll a lélegzetem (Breathless), Garni-zóna (An Officer and a Gentleman), Amerikai dzsigoló (American Gigolo), Testvérszövetség (Bloodbrothers), Amcsik (Yanks).
QUEEN LATIFAH (Mrs. Morton) a szórakoztatóipar több területén is nevet szerzett, egyaránt népszerû a film, a televízió és a zene világában. Õ az egyik legkedveltebb nõi rapper, 1989-ben debütált, majd 1994-ben a legjobb szóló rappernek járó Grammy-díjat és további három jelölést kapott. Két éve vezeti népszerû talk show-ját a tévében, korábban pedig a "Living Single" címû sorozatban aratott sikert. Mozifilmjei: "Brown Sugar", "The Country Bears", A csontember (The Bone Collector), A csók (Living Out Loud), A gömb (Sphere), Gengszter (Hoodlum), A nagy dobás (Set It Off), "My Life", "Who’s the Man?", "Juice", Házimuri 2. (House Party 2), Dzsungelláz (Jungle Fever).
JOHN C. REILLY (Amos) filmjei: "Gangs of New York", "The Good Girl", "Frank’s Book", "The Anniversary Party", Viharzóna (The Perfect Storm), "The Settlement", Magnólia (Magnolia), A pálya csúcsán (For Love of the Game), A bambanõ (Never Been Kissed), Az õrület határán (The Thin Red Line), Boogie Nights, "Chicago Cab", 1 lány és 254 fiú (Boys), A szerencse zsoldosai (Hard Eight), Georgia, Dolores Claiborne, Veszélyes vizeken (The River Wild), Gilbert Grape (What’s Eating Gilbert Grape), Hoffa, Ég és föld között (Out on a Limb), A pokol konyhája (State of Grace), Mint a villám (Days of Thunder), A háború áldozatai (Casualties of War).
CHRISTINE BARANSKI (Mary Sunshine) filmjei: A guru (The Guru), A Grincs (Dr.Seuss’ How the Grinch Stole Christmas), Fergeteges forgatás (Bowfinger), Nyomd a sódert! (Bulworth), Kegyetlen játékok (Cruel Intentions), Madárfészek (The Birdcage), Jeffrey - Valami más, A szerencse forgandó (Reversal of Fortune), Törvényszéki héják (Legal Eagles), Egy híján túsz (The Ref), "Lovesick", Addams Family 2. (Addams Family Values), "Life With Mikey", 9 és fél hét (9 1/2 Weeks).
LUCY LIU (Kitty) New Yorkban született, elsõ fõszerepét még diákként egy színdarabban játszotta. Tévéfilmekben és -sorozatokban való sikeres alakításaiért - egyebek mellett az Ally McBealben játszott - Emmy-díjat kapott. A Charlie angyalai (Charlie’s Angels) címû filmmel aratta eddigi legnagyobb sikerét. További filmei: Új csapás (Shanghai Noon), Visszavágó (Payback), Ilyen a boksz (Play it To the Bone).
TAYE DIGGS (a karvezetõ) filmjei: "Equilibrium", "Brown Sugar", "Just a Kiss", "New Best Friend", "The Way of the Gun", Ház a Kísértet hegyen (House on Haunted Hill), "The Best Man", "The Wood", "Go", Kortalan szerelem (How Stella Got Her Groove Back)
DOMINIC WEST (Fred Casely) fimjei: "Rock Star", 28 nap (28 Days), Szentivánéji álom (A Midsummer Night’s Dream), Spice World, "Diana and Me", A játékos (The Gambler), "True Blue", Túlélni Picassót (Surviving Picasso), III. Richárd.
COLM FEORE (Harrison) színházi és tévés szerepeirõl is ismert, de sûrûn foglalkoztatják játékfilmekben is. Fontosabb filmjei: Nemzetbiztonság Bt. (National Security), A rettegés arénája (The Sum of All Fears), "Ignition", "Century Hotel", Pearl Harbor - Égi háború, "The Caveman’s Valentine", "The Perfect Son", Titus, A bennfentes (The Insider), "Striking Poses", "The Herd", Dobd fel magad! (Airborne), Angyalok városa (City of Angels), "Critical Care", "The Wrong Guy", Manhattanre leszáll az éj (Night Falls on Manhattan), Ál/Arc (Face/Off).
AZ ALKOTÓK
ROB MARSHALL (rendezõ/ koreográfus) a Carnegie-Mellon Universityn végzett, elsõsorban színpadi produkciói révén vált ismertté rendezõként és koreográfusként egyaránt. A Broadwayn a "Kiss of the Spider Woman" koreográfiájával debütált, ezt számos további koreográfia követte, majd rendezõként is bemutatkozott a Kabaré újabb színre vitelével. Eddig hatszor jelölték a rangos Tony-díjra.
Koreográfusként részt vett tévé- és mozifilmekben is, dolgozott például a "Cradle Will Rock" a "Cinderella", a "Mrs. Santa Claus" címû filmekben, valamint rendezõként is jegyzi a nagy sikerû Annie címû filmmusicalt, melyért Emmy-díjat kapott legjobb koreográfia kategóriában.
BILL CONDON (forgatókönyvíró) a Columbia Egyetemen végzett filozófia szakon, pályáját filmes újságíróként kezdte. Elsõ filmes munkája a "Strange Behavior" volt, melyet társszerzõként jegyez Michael Laughlin rendezõ mellett, ezt követte a "Strange Behavior".
Rendezõként jegyzi a "Sister, Sister", Az ember, aki nem tud meghalni (The Man Who Wouldn't Die), a Kampókéz 2 (Candyman 2: Farewell to the Flesh), a 101-es gyilkosság (Murder 101) címû tévéfilmeket. Legjelentõsebb rendezõi munkája eddig a "Gods and Monsters", melyért legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában Oscar-díjat is kapott. Jelenleg a "Kinsey" elõkészületein dolgozik, melynek forgatókönyvírója és rendezõje is lesz.
DION BEEBE több díjjal elismert ausztrál operatõr. Filmjei: "Equilibrium", Charlotte Gray, "The Goddess of 1967", "Forever Lulu", Szentek és álszentek (Holy Smoke), "Praise", "Memory & Desire", "40,000 Years of Dreaming", "Floating Life", "Vacant Possession", "What I Have Written", "Eternity", "Crush".
JOHN MYHRE (látványtervezõ) reklámok és zenei videoklippek tervezõje volt, mielõtt Mike Newell "Amazing Grace" és "Chuck" címû produkciójának mûvészeti vezetõjeként hírnevet szerzett. Oscar-díjra jelölték az Elizabeth látványtervéért.
További filmjei: "Ali", X-Men - A kívülállók, "Lawn Dogs", Anna Karenina, Kis tüzek (Foxfire), Dobd fel magad! (Airborne), "The Silencer", A parazita (Puppet Master).
Díszlettervezõként vett részt többek között a Gilbert Grape (What’s Eating Gilbert Grape), a Ne szólj szám (Hear No Evil), a "Salmonberries", a "Popcorn", a "Welcome Home, Roxy Carmichael", a "Deadly Weapon" és a Vak végzet (Blind Fury) címû filmekben.
MARTIN WALSH (vágó) néhány filmje: Iris, "Cocozza’s Way", Bridget Jones naplója (Bridget Jones’s Diary), "Whatever Happened to Harold Smith?", Mansfield kastély (Mansfield Park), Hilary és Jackie, Az óriás (The Mighty), "Roseanna's Grave", Féktelen Minnesota (Feeling Minnesota), Adatrablók (Hackers), "Funny Bones", "Backbeat", "Bad Behaviour", "Wild West", "Hear My Song".
COLLEEN ATWOOD (jelmeztervezõ) Oscar-jelölést kapott a Kisasszonyok (Little Women), Az Álmosvölgy legendája (Sleepy Hollow) és a Rabszolgalelkek (Beloved) jelmezeinek elkészítéséért. Tim Burton egyik állandó munkatársa, részt vett a rendezõ Majmok bolygója (Planet of the Apes), Ollókezû Edward (Edward Scissorhands), Támad a Mars! (Mars Attacks!) és Ed Wood címû filmjeiben. Jonathan Demme filmjeiben is dolgozott: Philadelphia, A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs), Keresztanya (Married to the Mob).
További fontos munkái: "Golden Dreams", A Mexikói (The Mexican), Dilidoki (Mumford), Letaszítva (Fallen), Gattaca, Majomszeretet (Buddy), Hullázó kedélyek (Head Above Water), Nyomul a banda (That Thing You Do!), Az esküdt (The Juror), A hajó hülyéje (Cabin Boy), Wyatt Earp, Most jöttem a falvédõrõl (Born Yesterday), A szeretet földje (Love Field), Lorenzo olaja (Lorenzo’s Oil), Drog (Rush), Joe és a vulkán (Joe Versus the Volcano), "The Handmaid’s Tale", Kakukktojás (Torch Song Trilogy), A nõfaló (The Pick-up Artist), Testõrbõrben (Someone to Watch Over Me), Az embervadász (Manhunter).
JOHN KANDER (zeneszerzõ) és FRED EBB (dalszövegíró)
Filmjeik: Kabaré (Cabaret), Funny Lady, "Lucky Lady", "A Matter of Time", New York, New York, Kramer kontra Kramer (Kramer vs. Kramer), Az éj csendje (Still of the Night), Hely a szívben (Places in the Heart), "I Want to Go Home", "Stepping Out".
Színházi munkáik: "Flora", "The Red Menace", Kabaré, "The Happy Time", "Zorba", "Chicago", "The Act", "Woman of the Year", "And the World Goes Round - The Kander and Ebb Musical", "Kiss of the Spider Woman".
"time is not money"
