információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A REGÉNY ÚTJA A FILMVÁSZONIG
A felolvasó címû regény szerzõje Bernhard Schlink 1944-ben született Németországban. A berlini Humboldt Egyetem jogi és filozófia professzora, jelenleg Bonnban és Berlinben él. Magyarul megjelent legújabb könyve a Hazatérés. A felolvasó címû önéletrajzi ihletésû mûve 1995-ben jelent meg. A számos irodalmi díjjal elismert regény Németországban és az Egyesült Államokban is bestseller lett. Schlink regénye az elsõ német nyelvû irodalmi alkotás, mely 2.1 millió eladott példánnyal a The New York Times bestseller listáját vezette. A felolvasó 1997-ben elnyerte a Hans Fallada olasz irodalmi díjat és a legjobb francia nyelvû regényfordításért járó rangos Prix Laure Batallion-t. 1999-ben megkapta a Die Welt német hetilap díját, a “WELT-Literaturpreis"-t. Népszerûségét bizonyítja, hogy eddig 40 nyelvre fordították le és hétmillió példányban adták el világszerte. Az egyik legnépszerûbb amerikai talk show mûsorvezetõje, Oprah Winfrey könyvajánlójában a következõket mondta a regényrõl: "Ki gondolta volna, hogy egy 218 oldalas regény ekkora érzelmi vihart kavar?", majd hozzátette, hogy ezt a regényt már a Winfrey könyvajánló elõtt többen olvasták, mint bármely általa bemutatott könyvet a mûsor után... (Oprah Winfrey mûsorainak véleményformáló hatása köztudottan jelentõs az Államokban.)
"Regényem az úgynevezett ‘második nemzedék’ története" - mondja Schlink a "szerencsésebb", a háború idején, illetve közvetlenül utána született generációról. "Teljesen naivan éltünk és nõttünk fel, majd egy bizonyos életkorban szembesülnünk kellett, mit tettek szüleink, tanáraink és lelkipásztoraink. Felkavaró érzés, mikor rájössz, hogy az általad szeretett emberek milyen rémségekben vettek részt." Németországban külön pszichológiai elnevezést kapott az a mozgalom, mely a háborús traumák feldolgozását tûzte ki célul. A pontos magyar megfelelõvel nem rendelkezõ ‘vergangenheitsbewältigung’ jelentése a múlt birtokbavétele és feldolgozása, a német önvizsgálat háború utáni kulcsszava. Bernhard Schlink regénye a német tananyag része lett, mert az ország történelmének megismeréséhez és megértéséhez nélkülözhetetlen alkotásnak tartják irodalomtudósok és történészek egyaránt.
A regény megfilmesítésének jogát 1996-ban szerezte meg Harvey Weinstein és a Miramax Films. A Weinstein fivérek ösztönzésére a produkcióba bekapcsolódott Anthony Minghella és produkciós partnere, Sydney Pollack is. Minghella vállalta a forgatókönyvírás és rendezés feladatát is. AZ ANGOL BETEG címû filmért kapott Oscar után azonban elfoglaltságai megsokszorozódtak, és A FELOLVASÓ sokáig nem került napirendre. Közben nemet mondott David Hare kérésére, aki örömmel bekapcsolódott volna a forgatókönyv megírásába. Eltelt egy évtized, és a regénybõl még mindig nem készült el a forgatókönyv. Stephen Daldry filmrendezõ, aki gyerekkorában élt Berlinben és németül is tanult, ekkoriban kezdett érdeklõdni Minghella-nál a rendezés lehetõségérõl. Minghella végül beleegyezett, hogy Daldry rendezze a filmet, azzal a feltétellel, hogy õ és Pollack producerként vesznek részt a projektben. Daldry a forgatókönyv megírására természetesen David Hare-t választotta, akit közös filmjük, AZ ÓRÁK forgatókönyvéért Oscar- és Golden Globe-díjra jelöltek 2003-ban. "A FELOLVASÓ címû film AZ ÓRÁK után a második jelentõs munkám Stephen Daldry filmrendezõvel" - meséli David Hare. "Sok dolog köt minket össze, olyan a kapcsolatunk, mint két katonáé, akik a háborúban együtt szolgáltak. Mindent tudunk egymásról: ismerjük a másik erõsségeit és gyengéit egyaránt."
Schlink regényétõl eltérõen, melyben az események három külön részben, idõrendi sorrendben bontakoznak ki, A FELOLVASÓ címû film David Hare szavaival élve ‘idõbeli ugrásokat’ alkalmaz. Ezáltal egy olyan filmszerkezet jön létre, mely az idõsíkok váltogatásával a fõhõs életének fõbb állomásait mutatja be az ötvenes és kilencvenes évek közötti idõszakban. Az elkötelezett drámaíró, rendezõ és szerzõ David Hare egy izgalmas és újszerû regényadaptációt képzelt el. Megpróbálta elkerülni az elsõ személyben elmesélt történetek buktatóit, feledni a hangalámondásos visszaemlékezés gyakran bágyadt és erõtlen élményét.
"Halálosan unom az olyan filmeket, melyben a karakterek viselkedése és a történet alakulása kiszámítható" - mondja Hare, aki szakítani kívánt a második világháborúról szóló filmekre jellemzõ mûfaji és tematikus hagyományokkal. "Olyan dolgok érdekelnek, melyek nem köthetõk mûfajhoz. Véleményem szerint A FELOLVASÓ nem tekinthetõ egyértelmûen Holokauszt filmnek" - mondja a forgatókönyvíró Hare.
"Eddig 252 filmet készítettek a Holokausztról" - mondja Daldry. "És remélem, még legalább ennyi készül majd a témában." De A FELOLVASÓ valami más, a rendezõ szerint kakukktojás, ami nem felel meg a mûfaji elvárásoknak. A hagyományos Holokauszt történetekkel ellentétben a film egyik szereplõje, aki túlélte a koncentrációs táborok poklát, az erkölcsi és intellektuális erõ szobraként jelenik meg a történetben, nem pedig kiszolgáltatott áldozatként.
A regény filmes feldolgozásában Hare, Daldry, Minghella és Pollack egyaránt fontosnak tartották az újítás és kísérletezés szerepét. Egy vonatkozásban azonban egyhangúan fejet hajtottak a filmes hagyományok elõtt: a náci erõszak áldozatai iránt érzett tisztelet a produkció egészét meghatározta. Abban is megegyeztek az alkotók, hogy ‘megbocsátás’ nem szerepel a filmben, és elkerülik a megváltásra és megbocsátásra irányuló burkolt utalásokat. Inkább az új nemzedék nagyon is valós problémájára fókuszálnak: hogyan próbálják feldolgozni a szörnyû múlt örökségét.
Hare és Daldry elutaztak Németországba, hogy találkozzanak a regény írójával, és megvitassák a háború utáni német bûn és bûntudat kérdését, valamint a regény kiváltotta vegyes reakciókat. "A könyv óriási történelmi jelentõséggel bír Németországban" - mondja Daldry. "Ez az egyetlen regény, ami a ‘Hogyan tovább azok után, amit elkövettünk?’ problémájára keresi a választ."
"A könyvet egyaránt érte felemelõ dicséret és becsmérlõ támadás" - folytatja Hare. "Felkutatni és megérteni a náci bûntényeket veszélyes és nehezen megvalósítható vállalkozás - akaratodon kívül sérthetsz meg határokat."
Daldry elképzeléseihez hûen mutatja be, hogyan élt a gyermekek ártatlan nemzedéke a bûnös szülõk gaztetteinek árnyékában. "A film háborús bûnökkel foglalkozik" - mondja a rendezõ, aki a koncentrációs táborok õreit nem ijesztõ ogreként vagy gyilkos gazemberként ábrázolja. Átlagos embereket, munkásokat próbál bemutatni, akik bárki szomszédjai lehetnének. "Hétköznapi emberekrõl szól a film, akik végrehajtják a mindenki által ismert gaztetteket. Ezáltal még hangsúlyosabbá válik a gonoszság hétköznapisága, banalitása."
Sok forgatókönyvíróval ellentétben Hare munkája nem fejezõdött be a végleges könyv leadásakor. Daldry AZ ÓRÁK címû filmhez hasonlóan most is örömmel vonta be a filmkészítés folyamatába forgatókönyvíróját. "Stephen alkotótársként kezel a filmezés elsõ percétõl a vágás utolsó pillanatáig" - mondja Hare. "Nem is dolgozna olyan emberekkel, akikbõl hiányzik a kellõ elhivatottság. Ebben az értelemben a közös munka sokkal inkább hasonlít egy színházi produkcióhoz. Stephen a legalaposabb rendezõ, akivel valaha együtt dolgozhattam. Semmi sem szökhet át a kamera lencséjén észrevétlenül, minden apró részletre odafigyel."
A regény írója, Bernhard Schlink szintén részt vett a produkcióban, ráadásul olyan minõségben, amirõl nem is álmodott: statisztaként láthatjuk a filmvásznon abban a jelenetben, amikor Hanna és Michael egy biciklis kirándulás alkalmával egy sörkertben ebédel. Schlink e jelenet forgatásakor tanúja lehetett a rendezõre jellemzõ akkurátus munkastílusnak: Daldry a legkisebb részletekre is odafigyelt, legyen az egy apró kellék, vagy színészi tekintet. "Stephen-nek különleges érzékenysége van a részletek iránt. Ez egy olyan képesség, amit személy szerint nagyra tartok."
A SZÍNÉSZEK KIVÁLASZTÁSA
Hanna Schmitz alakja meghatározó a regényben: tiltott kapcsolatot teremt egy kamaszkorú fiúval, majd kiderül, hogy õrként dolgozott az egyik koncentrációs táborban. Erre a kulcsfontosságú szerepre az író Bernhard Schlink Kate Winslet színésznõt képzelte el. "A film nõi fõszerepére Kate Winslet volt az elsõ és egyetlen, aki szóba jöhetett nálam" - mondja Schlink. "Kate egy érzéki, gyakorlatias asszony, pontosan olyan, mint Hanna."
"Meglehetõsen lassan olvasok könyveket, de A felolvasó címû regényt nem tudtam letenni, és egyetlen nap alatt elolvastam" - emlékezik vissza Kate Winslet a regénnyel való találkozásra. Kezdetben Kate Winslet túl fiatalnak tûnt a szerep megformálásához, de néhány évvel késõbb (2007 elején), amikor a rendezõ felkereste, már elég érett volt a fizikailag is megerõltetõ szerephez, melyben egy határozott, buja harmincas nõbõl megtört idős nővé válik.
A Daldry-val való közös munka felüdítõen hatott Kate Winslet-re. Együttmûködésüket úgy jellemezte, mintha "ugyanabból a törzsbõl valók" lennének. "Daldry kifogyhatatlan energiával rendelkezik, és teljesen beleszeretett a történetbe. Világos elképzelése van a megfilmesítésrõl, de örömmel építi be mások ötleteit, hogy az adott jelenet tökéletesen sikerüljön" - mondja a színésznõ.
Michael Berg szerepére Daldry két színészt választott, hogy bemutathassa a karakter életének harminc évet felölelõ életszakaszát. A viszonylag ismeretlen David Cross és a tapasztalt színész, Ralph Fiennes alakítja a fõhõs Michaelt, kinek sorsát a Hannával való találkozás egy életre megváltoztatja.
A FELOLVASÓ a német Davis Kross harmadik filmje, elsõ angol nyelvû szerepét játszhatta el benne. A film forgatása alatt tökéletesítette addigi nyelvtudását. Daldry mindenképpen német fiút keresett a fiatal Michael szerepére, Kross-t többször visszahívta és meghallgatta, hogy választásában biztos legyen. Kross édesanyja attól tartott, hogy a filmezés rossz hatással lehet fia iskolai tanulmányaira, ezért azzal a feltétellel engedte el forgatni, hogy az év végi jegyei jók legyenek. Kross nagyon keményen tanult, majdnem mindenbõl kiváló eredménnyel zárt, majd teljes odaadással ugrott bele a szerep megformálásába.
Kross naponta hét órát gyakorolta a helyes kiejtést William Conacher vezetésével. Nemcsak a karakterének megfelelõ kiejtést kellett elsajátítania, hanem meg kellett tanulnia helyesen felolvasni Horatius-t latinul, Szapphót görögül, valamint az összes többi irodalmi alkotást, ami a filmben elhangzik. "Kiejtést oktató tanárként legfontosabb feladatom volt, hogy a német ajkú szereplõk angolja meggyõzõ legyen a közönség számára, úgy hangozzék, mintha anyanyelvük lenne. Közben az elért hangzást kellett harmonizálnom Kate Winslet és Ralph Fiennes megszólalásaival" - meséli Conacher.
A történetben fontos szerepet kap Hanna és Michael szexuális kapcsolatának ábrázolása. A film alkotói a forgatás megszervezésekor azt is figyelembe vették, hogy az elsõ meghallgatáskor még csak tizenöt éves Kross betöltse a tizennyolcadik életévét, mire az ágyjelenetek felvételére kerül sor.
A középkorú Hanna és a kamasz Michael korkülönbsége a regény egyik legellentmondásosabb eleme, habár a történet másképp nem mûködne. "Hanna 36, míg Michael mindössze 15, két külön generáció. Ha Michael kicsit is idõsebb lenne, a helyzet teljesen megváltozna" - mondja Daldry.
Oprah Winfrey könyvajánló mûsorában szintén hangsúlyozta a két szereplõ közti korkülönbség fontosságát a regény története szempontjából. "Sok könyvben történnek rémségek a szereplõk életében, amit én a regény mûvészi horizontjához rendelek, és nem utasítom el, mert számomra kellemetlen világot teremt" - mondta Winfrey. "Úgy is szerethetem a regényt, hogy a benne szereplõ kapcsolat nem tetszik. Persze nehezen fogadom el ezt a viszonyt.... Miért nem lehetett a fiú egy kicsit idõsebb? Habár ez teljesen megváltoztatná a történetet."
Ralph Fiennes játssza az idõsebb Michael Berg figuráját, aki sok év elteltével is azzal küszködik, hogy feldolgozza kamaszkori kapcsolatát. A színésznek az összetett érzelmi problémák finom és arányos ábrázolása tetszett meg A FELOLVASÓ forgatókönyvében. A filmben szereplõ kérdések felelõsségrõl, bûnösségrõl, ítélkezésrõl, szerelemrõl és szexualitásról bonyolult problémákat vetnek fel, de összességében egy nagyon is emberi történet rajzolódik ki" - mondja Fiennes. "Gyakran a jó forgatókönyv ismérve, hogy az egyszerûnek látszó jelenetek nagyon fontos tartalommal bírnak. A FELOLVASÓ forgatókönyvének szépsége, hogy a hétköznapi mondatok mögött különbözõ tartalmak és jelentésrétegek lelhetõk fel."
A három színész ritkán futhatott össze a forgatáson, mivel Kross és Fiennes ugyanazt a szereplõt alakították más-más jelenetekben, valamint Winslet és Fiennes is csak egyetlen jelenet erejéig dolgoztak együtt.
Winslet szerint Kross tökéletes választás volt a kamasz Michael szerepére, aki a szemünk elõtt nõ fel a filmben. "David feltûnõen hasonlít a filmbeli Michael Berghez - nagyon komoly fiatalember, hihetetlenül profi és érzékeny. Szívesen próbál ki új dolgokat, tanulni akar és színészileg gazdagodni" - mondja Winslet a fiatal német színészrõl. Fiennes hasonló elismeréssel beszél Kross-ról: "Külsõleg nem igazán hasonlítunk, de úgy látom, színészként vannak közös tulajdonságaink, így érthetõ, miért éppen minket rakott össze a rendezõ" - mondja Fiennes. "David természetes, intelligens és tudatos, a felszín alatt megbúvó finom humor jellemzi."
Mindkét férfi szereplõ élvezte a Winslettel való közös forgatást. "Nagyon keveset tudtam róla" - meséli Kross, aki csak a TITANIC címû filmben látta a színésznõt A FELOLVASÓ forgatása elõtt. Ennek ellenére "a vele való közös munka nem pusztán jó volt, hanem egyenesen nagyszerû" - mondja Kross, aki hozzáteszi, hogy Kate is korán kezdte színészi pályafutását. "Kate nagyon gyakorlatias és tapasztalt." Fiennes egyetért Kross-szal: "Kate fantasztikus színésznõ. Minden munkája, alakítása telített és színészileg gazdag. Gondolkodva közelíti meg az adott jelenetet, körbejárja, vizsgálgatja, kérdéseket tesz fel. Csodálatos partner!"
A mellék- és kisebb szerepekben a német színésztársadalom krémje tûnik fel a filmvásznon. "A legkiválóbb német színészek szerepelnek a filmben" - mondja büszkén Daldry. A filmrajongók boldogan ismerik majd fel Michael egyetemi professzorának szerepében Bruno Ganz-t (A BUKÁS - HITLER UTOLSÓ NAPJAI, LUTHER, BERLIN FELETT AZ ÉG) és a Michael apját alakító Mattias Habich-ot (HONTALANUL AFRIKÁBAN, A BUKÁS - HITLER UTOLSÓ NAPJAI). Susanne Lothar alakítja Michael anyját, Karoline Herfurth Michael egyetemi szerelmét, Alexandra Maria Lara játssza a fiatal Ilanát, egy Holokauszt túlélõt, Volker Bruch alakítja Michael joghallgató évfolyamtársát, és a bíró szerepében Burghart Klaussner-t láthatja a közönség. A filmben szerepel Martin Brambach, Marie Gruber, Margarita Broich, Carmen-Maja Antoni és Hannah Herzsprung is.
FELKÉSZÜLÉS ÉS FORGATÁS
Néhány New York-i helyszíntõl eltekintve A FELOLVASÓ címû filmet Németországban forgatták: a nagyobb városok között szerepel Berlin, Görlitz és Köln, néhány külsõ jelenetet Németország és Csehország határán vettek fel. Daldry szerint "a filmet elképzelhetetlen lett volna máshol leforgatni, csakis Németország és német stáb jöhetett szóba."
A FELOLVASÓ alkotói stábjához csatlakozott néhány Oscar-díjas alkotó is: az operatõr Chris Menges (A MISSZIÓ, 1987 és a GYILKOS MEZÕK, 1985), a vágó Claire Simpson (A SZAKASZ, 1987), a jelmeztervezõ Ann Roth (AZ ANGOL BETEG, 1997) és a látványtervezõ Brigitte Broch (MOULIN ROUGE, 2002).
A látványtervezõ Broch számára a film sok szunnyadó emléket keltett életre. Broch Németországban született, és negyven évvel ezelõtt költözött Mexikóba. Az úgynevezett "második generáció" tagjaihoz sorolja magát, akiket felháborított szüleinek magatartása és a rémségekkel kapcsolatos hallgatása. A FELOLVASÓ forgatásán szembesülnie kellett a német társadalommal, aminek évekkel ezelõtt hátat fordított. "Ez volt az elsõ alkalom, amikor szembe mertem nézni a múlttal. Azt mondtam magamnak, jól van, elég volt a félelembõl és a bûntudatból, muszáj felvállalnom. Érzelmileg nagyon megviselt, olyan volt, mintha egy mély folyóba merültem volna, és a másik parton másztam volna ki" - emlékszik vissza Brigitte Broch.
A színészek közül is sokan nehéznek találták a múlt emlékeinek feldolgozását és a szörnyûségekhez való viszonyulást. "Általában nagyon szeretek felkészülni a szerepeimre" - meséli Kate Winslet. "Fontos, hogy megcsináljam a házi feladatomat, és hagyni, hogy beépüljön a figurába. De Hanna esetében olyan sok könyvet kellett elolvasnom és dokumentumfilmet kellett megnéznem a koncentrációs táborokról, hogy egy bizonyos ponton úgy éreztem, nem bírom tovább. Rengeteg olyan képet láttam, ami beégett az emlékezetembe és nem tudok tõle megszabadulni, hiába próbálom."
Hanna öregedési folyamata a filmkészítés új aspektusával ismertette meg a fiatal színésznõt. A BAFTA-díjra jelölt sminkmester, Ivana Primorac (VÁGY ÉS VEZEKLÉS, SWEENEY TODD) sokat segített, hogy Kate Winslet könnyedén megbirkózzon a kihívással. "Az idõs Hanna ‘megtestesítése’ négy órát vett igénybe" - meséli Winslet, aki az egyszerûbb megoldásnak számító kipárnázás helyett vállalta, hogy egy rugalmas anyagból készült, élethû ‘testet’ ölt magára. "Nemcsak a külsõm, de a mozgásom is megváltozott" - mondja a színésznõ, és megjegyzi, a stábból sokan megdöbbenéssel nézték, ahogy ‘jelmezében’ elindul. "Nem okozott gondot belenézni a tükörbe és vén banyának látni magam. Új távlatokat nyitott a szerep megformálásában" - meséli nevetve a színésznõ.
Fiennes így mesél a szerepre való felkészülés folyamatáról: "Stephen állandóan kérdezett a szereppel kapcsolatban: ‘Mit gondol Michael Hannáról? Hogyan ítélhetsz el valakit, akivel intim kapcsolatban álltál? Ez az intimitás még mindig sokat jelent számodra?’ Folyamatosan nekem szegezte ezeket a kérdéseket, és bajban voltam, mert nincs egyértelmû válasz. Az állandó kérdezõsködés ellenére jelenléte nagyon inspiráló volt. Stephen hagyja, hogy magad ismerd ki a jelenetet, bátran fogadja a változtatásokat, még a jelenet forgatása közben is. Nagyszerû így dolgozni, mert szabadságot ad a színészeinek" - mondja Ralph Fiennes.
Új élményt jelentett David Kross számára a karakter háttér-történetének megismerése és felépítése. "Elõször foglalkoztam a szereppel kapcsolatos kutatással. Stephen elvitt a berlini Zsidó Múzeumba, és megvásárolt öt szatyor könyvet, hogy tanulmányozzam" - meséli Kross. "Akkor jöttem rá, milyen keveset tudok a Harmadik Birodalom koráról."
A film alkotói nagy hangsúlyt fektettek a hitelességre. A frankfurti Fritz Bauer Institute sokat segített a stábnak, hogy az adott korszakot hitelesen ábrázolja. Az intézet az egyik legjelentõsebb gyûjtõje a náci háborús bûnökkel kapcsolatos anyagoknak. A Werner Renz vezetette intézet kutatói a produkció mûvészeti csoportját fényképekkel, hangfelvételekkel és egyéb felbecsülhetetlen értékû háttéranyagokkal látták el.
A FELOLVASÓ címû filmben szereplõ bírósági jelenetek az 1963 és 1965 között lezajló frankfurti Auschwitz-per anyagára épültek: az Auschwitz-Birkenau-ban mûködõ haláltábor 22 kisebb beosztású alkalmazottját állították bíróság elé. Az 1945-ös, hírhedt nürnbergi perrel ellentétben, ahol az SS és Gestapo felsõ vezetõi álltak a vádlottak padján, a frankfurti tárgyalások során a Holokauszt megvalósítását elõsegítõ és támogató német állampolgárok kerültek a figyelem középpontjába.
Többen a korabeli, ma már nyugalmazott ügyvédek és bírák közül szerepelnek a bírósági jelenetekben, úgy mint Thomas Borchardt, Thomas Paritschke, Burglinde Kinz, Stefan Weichbrodt és Kark Heinz Oplustiel. Az Auschwitz-per ügyésze, Gerhard Wiese és Gregor Herb bíró, elismert jogtudósok Németországban, tanácsadóként vették részt a produkcióban.
A még nagyobb hitelesség elérése érdekében Daldry egy kisebb stábbal a lengyelországi Stutthof haláltáborában töltött egy egész napot és éjszakát. Itt forgatták azt a jelenetet, amikor Michael a táborban bolyong és megpróbálja elképzelni a múlt rémségeit. "Életem egyik legkülönlegesebb napját élhettem át " - meséli a rendezõ. Sikerült felülkerekedni a váratlan nehézségeken is: a tábort látogató izraeli turisták csoportjait kerülgetve forgattak, akiket nagyon megdöbbentett a németül beszélõ stáb.
A hiteles ábrázoláson túl még nagyobb kihívást jelentett leforgatni Hanna és Michael kapcsolatának érzelmes és bensõséges pillanatait. A felvételek megkezdése egybeesett Kross 18. születésnapjával, amire kisebb forgatási szünet után kerülhetett sor. "Ebben a filmben szerepelek életemben elõször szex-jelenetben" - vallja be Kross szégyenlõsen. "Stephen nagyon egyszerû instrukciókat ad, ami nagyon hasznos egy színésznek. A legnehezebb feladat a felkészülés ideje volt, a történet tanulmányozása, a színészekkel való próbák és az érzelmekrõl való beszélgetések. A forgatás már csak szórakozás volt" - meséli a fiatal német színész.
ANTHONY MINGHELLA ÉS SYDNEY POLLACK EMLÉKÉRE
A FELOLVASÓ címû film készítése közben kétszeres veszteség érte a stábot: 2008. márciusában 54 éves korában meghalt Anthony Minghella, majd két hónappal késõbb 73 évesen követte õt Sydney Pollack. "Nagyformátumú egyéniségek voltak" - mondja Daldry. "Mindannyiunknak megrázó volt a gondolat, hogy nem láthatják a befejezett filmet." Szellemi nagyságuk azonban késõbb is hatással volt a produkcióra. "Stephen és én mindig feltettük egymásnak a kérdést, vajon ‘Sydney elégedett lenne azzal, amit csinálunk?’ vagy ‘Anthony-nak tetszene ez?’ " - emlékszik vissza Hare a két producer csodás jelenlétére a forgatási helyszíneken és vágószobában a haláluk utáni idõszakban. "Olyan filmet akartunk készíteni, amire ez a két ember méltán büszke lehet."
A FELOLVASÓ ÉS KORA
Bûnös nemzet és nemzedék
A Holokauszt ténye minden valószínûség szerint nem volt ismeretlen a német lakosság körében a világháború idején. 1943-ban körülbelül 900.000 tagja volt az SS-nek. A Német Állami Vasutak több mint egy millió embert alkalmazott, akik közül sokan tudhattak a Németországban közlekedõ, zsidó áldozatokkal telezsúfolt marhavagonokról. Egyéb civil szervezetek is közvetlenül részt vettek a táborok fenntartásában, és a kisebb-nagyobb beosztásban dolgozó hivatalnokok is tudhattak arról, mi is történik hazájukban.
A FELOLVASÓ egyik joghallgató szereplõje jegyzi meg: "Táborok ezrei léteztek...mindenki tudott róluk."
Amikor a háború 1945-ben véget ért a szövetséges hatalmakkal kötött egyezmény kimondta, hogy minden német állampolgár osztozik a felelõsségben nemcsak a háború, de a náci embertelenségek tekintetében is. A német fegyverletétel elõtt és közvetlenül utána is a brit és amerikai kormány által kiadott nyilatkozatokban az szerepelt, hogy a német nemzet egésze felelõs a náci uralom tetteiért, és gyakran használták a "kollektív bûn" és a "kollektív felelõsség" szavakat.
Még Harry S. Truman amerikai elnök is elismerte, milyen nehéz különbséget tenni azok között, akik parancsra tették vagy pusztán szemet hunytak a történtek felett. Egy amerikai szenátornak írt levelében arról értekezik, hogy nem tekinthetõ minden német ember bûnösnek a háború miatt, viszont nehéz feladat lenne kiválogatni a megbocsátás nevében azokat, akiknek semmi köze a náci birodalom bûneihez. "Nem tudok együttérezni azokkal, akik a háborúval járó általános pusztításon és öldöklésen túl annyi ember halálát okozták éhínség, járvány és nyílt emberölés által."
A háború befejezése után szinte azonnal egy gyors defasizáló folyamat indult el Németországban, melyet a feladattal külön megbízott német miniszterek felügyeltek a megszálló amerikai hadsereg segítségével. Emellett a szövetséges hatalmak széleskörû propaganda-hadjáratot folytattak, hogy elterjesszék a kollektív felelõsség tudatát a német lakosság körében.
Vezércikkeket és rádiómûsorokat szerkesztettek, hogy minden német ember bûnösnek érezze magát az elkövetett náci szörnyûségekért. A kampányban olyan plakátokat használtak, amelyeken koncentrációs táborok áldozatai szerepeltek a következõ felirattal: ‘Bûnös vagy ezért!’ vagy ‘Ez a szörnyûség a te bûnöd!’ 1945 és 1952 között koncentrációs táborokról szóló filmsorozatokat (pl. Die Todesmuhlen, Welt im Film No. 5) készítettek és vetítettek a német közönségnek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy visszavezessék a "számkivetett nemzetet" a civilizáció és demokrácia útjára.
A német kormány háború utáni helyzete
A szövetséges hatalmak elismeréssel szóltak a háborús bûnökkel kapcsolatos német reakcióról. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya (1990-ig Nyugat-Németország) felajánlotta hivatalos bocsánatkérését Németország Holokausztban betöltött szerepe miatt. Német vezetõk gyakran kifejezték megbánásukat. Willy Brandt német kancellár vezeklése a legemlékezetesebb: 1970-ben térdre ereszkedett a Holokauszt emlékmû elõtt a varsói gettóban. A német történelembe "Warschauer Kniefall" (varsói térdre esés) néven vonult be.
Németország jóvátételt fizetett, amely tartalmazta az Izraelnek nyújtott közel 70 milliárd dollárt és további 15 milliárdot a Holokauszt túlélõinek, akiket egészen 2015-ig köteles kompenzálni az átélt szenvedésekért. A német kormány megegyezett azon cégekkel, akik foglyokat és kényszermunkásokat dolgoztattak a háború idején, hogy 1,7 milliárd dollárt fizetnek az áldozatoknak. Berlinben megalapították a Nemzeti Holokauszt Múzeumot. A törvény tiltja hírhedt náci könyvek kiadását, mint például a a Mein Kampf, valamint bûnténynek számít a Holokauszt tagadása. A nácizmust jelképezõ horogkereszt és karlendítés szintén törvényellenes Németországban. A kormány döntése értelmében Izrael állítja össze a Holokausztról szóló tananyagot a német iskolák számára.
A háborús bûnök és bûnösök kezelése is a nemzetközi közösség elismerését váltotta ki. A nürnbergi perhez Németország elõsegítette a háborús bûnösök felkutatását, és sok levéltárat megnyitottak a kutatók elõtt. Az Amerikai Igazságügyi Minisztériumnak átadtak egy 60.000 háborús bûnös adatait tartalmazó listát, hogy azok ne menekülhessenek az Egyesült Államokba. Hasonló információkkal segítették a kanadai és brit hatóságok munkáját is. (Természetesen nem sikerült minden háborús bûnös felkutatása és elítélése. Sokan közülük más országokban békésen megélték a nyugdíjas kort.)
Mindezek ellenére Németországot számos kritika érte, hogy nem nyújtott megfelelõ jóvátételt háborús bûneiért. A német kormány egyszer sem kért bocsánatot az országok lerohanásáért, és nem ismerte el felelõsségét a második világháborúért összességében. Egyes embereket hibáztatnak, mint például Adolf Hitlert, és a Fasiszta Pártot a kormány helyett. Más nemzeti kormányokat semmilyen kárpótlásban nem részesítettek. 1990-ben a német egyesítés után elutasították Nagy-Britannia és Franciaország helyreállításokkal kapcsolatos követelését, arra hivatkozva, hogy az erre irányuló kéréseket már rendezték. Németországot azért is kritizálták, hogy túl sokáig várt a hadizsákmány felkutatásával és visszaszolgáltatásával. Sok elhurcolt kincs a mai napig nem került elõ, valószínûleg az ország határain belül rejtegetik. Az ellopott tárgyak visszaszerzését nehezítette, hogy az akkori tulajdonosok kárpótlás fejében voltak hajlandók megválni tõlük.
Németország hosszú évtizedeken át nem engedélyezte a Bad Arolsen-i levéltár megnyitását. 2006. májusában az Egyesült Államok Holokauszt Múzeumának köszönhetõen a kutatók számára is elérhetõvé vált az intézet anyaga. Bad Arolsenben közel 50 millió iratot õriznek, ezek nagy részét koncentrációs tábori iratok, halállisták, és deportálási dokumentumok alkotják. Az állományban összesen 17,5 millió név szerepel. Az archívumot az International Tracing Service (Nemzetközi Keresõszolgálat) felügyeli. Schindler listája is itt olvasható.
A "második nemzedék" sorsa
A felolvasó írója, Bernard Schlink és német kortársai különleges helyzetben voltak: nem voltak felelõsek szüleik tetteiért, de mégis a szörnyûségek árnyékában születtek és nevelkedtek. Hogyan egyezhet ki nemzedéke és a Harmadik Birodalom után született bármely nemzedék a náci háborús bûnökkel? Schlink úgy utal erre könyvében, mint a "megbélyegzõ múlt, amivel együtt kell élnünk". És ahogyan az egyik jogi professzor mondja a filmben: "Nem az a fontos, mit érzünk, hanem hogy mit teszünk."
David Hare forgatókönyvíró szerint A felolvasó "a legismertebb német regény a háború utáni idõszakról és a nácizmus német nemzetre gyakorolt hatásáról. Keveset írtak eddig arról, milyen érzés lehetett megszületni és megörökölni a múlt rémtetteit, holott egyikük sem tehetett semmirõl."
"Mindannyian elítéltük a szüleinket, még akkor is, ha nem csináltak semmit, csak 1945 után megtûrték maguk között a bûnök elkövetõit. A náci múlt még azoknak is problémát okozott, akik semmivel nem tudták, vagy nem akarták megvádolni szüleiket..." - mondja Schlink.
Schlink az írást választotta, hogy elûzze a múlt démonait. Bemutatja az olvasóknak Hannát, és hangsúlyozza az általa elkövetett bûnt, amit világosan meg lehet fogalmazni és el is lehet ítélni. Az író a megértés és elítélés között kifeszített finom kötélen egyensúlyoz. Michael alakján keresztül vallja meg, hogy "egyszerre akartam megérteni és elítélni Hanna bûneit. Amikor megpróbáltam megérteni, az volt az érzésem, hogy nem sikerül annyira elítélnem, mint azt a tett szörnyûsége megköveteli. Amikor az elvárható módon elítéltem, nem maradt hely a megértésnek... Mindkét elvárásnak meg akartam felelni, de szinte lehetetlen volt a kettõ egyszerre."
A könyv nem mentes az ellentmondásoktól. "Nem lehet a háború utáni német bûntudatról úgy írni, hogy ne váltson ki indulatokat" - mondja Hare. Elõször is, Schlink áldozat helyett egy bûnöst állított története középpontjába, ami nagy elmozdulást jelent a Holokauszt irodalomban. Hanna bûnösségének megközelítése állandó konfliktusok forrása lett. Az írót megvádolták, hogy a háborús bûnök megértése és a szereplõk elfogadása érdekében megváltoztatta vagy egyenesen meghamisította a történelmet. Jeremy Adler a Süddeutsche Zeitung hasábjain kulturális pornográfiának nevezte Schlink regényét, és azt állította, hogy leegyszerûsíti a történelmet, hogy az olvasóknak lehetõvé tegye az elkövetõkkel való azonosulást.
Schlink elmondta, a legtöbb bírálatot saját kortársaitól kapta Michaellel kapcsolatban, aki képtelen teljesen elítélni Hannát. Az idõsebb nemzedék tagjai, akik végigcsinálták ezt az idõszakot, kevésbe kritikusak, és ez nem függ attól, hogyan élték meg a háborút.
Hanna és Michael - a két nemzedék
Hanna és Michael kapcsolata kicsiben ábrázolja az idõsebb és fiatalabb nemzedék közötti finom egyensúlyt a második világháború utáni években. "...A szenvedés, amit a Hanna iránt érzett szerelem okozott, bizonyos értelemben saját nemzedékem sorsát jellemezte, maga volt a német végzet " - vonja le a következést Michael a regényben.
A film számos jelenetében a háttérben építkezés folyik: Hanna és Michael szenvedélyes szerelme idején, de késõbb is, amikor Michael már sikeres ügyvéd és Hanna már régen eltûnt, fizikai értelemben csak, életébõl. Az ország a helyreállításért küzdött, de nem csak a házak, középületek újjáépítésén dolgoztak, a nemzeti karakter megújítása is feladatuk volt.
Michael az új Németországot képviseli, Hanna a régi világot. Ez indokolja a két ember közötti korkülönbséget, ezért tartoznak két külön generációhoz. Hanna fásultan tekint vissza arra, ami történt; Michael ezzel szemben mérges és válaszokat akar. "Nem számít, mit érzek és mit gondolok" - mondja Hanna a film egyik kulcsjelenetében. Elzárkózik attól, hogy múltja miatt bûntudatot érezzen. "A halottak úgyis halottak maradnak."
A regényben Michael felteszi a kérdést: "Mit kellett volna, mit kellene tennie a nemzedékemnek a Holokauszt ismeretében? Nem gondolhatjuk, hogy valaha is felfogjuk a felfoghatatlant, nem hasonlíthatjuk össze az egymással nem összehasonlítható dolgokat, és nem kérdezhetünk, mert kivizsgálás tárgyává tenni a rémségeket azt jelenti, hogy megvitatjuk azokat, és nyíltan beszélünk róluk. De ha a rémségeket nem kérdõjelezzük meg, akkor elfogadjuk olyannak, ami elõtt csak némán állhatunk ellenérzéseinkkel, szégyenünkkel és bûntudatunkkal sújtottan. Némák legyünk ellenérzéseinkkel, szégyenünkkel és bûntudatunkkal megverve? Miért?"
"time is not money"
