microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: szocio -> társadalom, média, nők, demokrácia

2014-06-20

Június 21 – a Csillagos Házak Napja

Szombaton egész napos program-folyammal emlékeznek meg az OSA Archívum és társszervezői a budapesti Csillagos Házakról. 2014. június 21-én lesz 70 éve, hogy Budapest zsidónak nyilvánított lakóinak, azaz közel 200 ezer embernek néhány nap leforgása alatt 2000, kényszerlakhelyül kijelölt, a kapu fölött sárga Dávid-csillaggal jelölt házba kellett költöznie, két egymást követő polgármesteri rendelet alapján. 2014. június 21-én több mint 100 egykori csillagos ház előtt, közel 100 önkéntes bevonásával lesznek megemlékező programok.

„Az OSA Archívum idén januárban indította el a 'Csillagos Házak'-programot, amely a Holokauszt Emlékév egyik legjelentősebb közösségi programja. Az esemény célja, hogy a csillagos házak történetén keresztül idézze meg Budapest történetének ezt a tragikus fejezetét, s így késztessen bennünket, a város mai lakóit, hogy szembenézzünk saját közös múltunkkal.”


A Népszínház utca 46-os számú ház, egykori csillagos ház

A szervezők mindegyik csillagos házzal kapcsolatban meghirdették, hogy jelentkezzenek szombatra rendezők, a házban lakók, az ottlakottak leszármazottai, bárki, akinek köze van a ház történetéhez, és szervezzenek saját megemlékezést az adott háznál. A jelentkezők listája folyamatosan bővül, de már eddig is sok csillagos háznál van leszervezve megemlékezés.
Az OSA Archívum épülete (V. Arany János utca 32.) is kiemelt helyszín lesz, ahol szombat este egy filmösszeállítást vetítenek az OSA épületére. A filmben a június 21-i emléknap legfontosabb eseményei és a városszerte zajlott emlékezések elevenednek meg. Ugyanitt közvetítik élőben 21 órától Ungváry Krisztián történész videóbejelentkezését a Dohány utca 74. elől. Ezután fél 10-től Beethoven Op. 57 Appassionata szonátáját játssza el Medgyesi Zsolt zongoraművész.


A Cirkó Gejzír Mozi (V. Balassi Bálint u. 15-17) épülete is csillagos ház volt, a mozi fél 2 és este 10 óra között mindkét termében dokumentumfilmeket vetít a budapesti zsidóüldözésről. A 10 filmből 5 angol vagy német feliratozást kapott.

21-én már kora reggel elkezdődnek a megemlékezések városszerte:

A XIII. kerületi Balzac utca 24 szám alatt 8 és 9 óra között Mautner Zsófia készít zsidó reggelit, Alföldi Róbert pedig mementó recepteket olvas fel. 10-től 5 helyszínen 5 színész vezetésével lehet sétákat tenni két kerületben. 11-től az V. kerületi Falk Miksa u. 18-20 szám alatt „Szakácskönyv a túlélésért – Emlékezés egy nagy közös asztalnál” című program kezdődik, ami egy közös sütés-főzést jelent korabeli receptek alapján.

16 órától a XIII. kerületi Hegedűs Gyula utcában egy 21 állomásos séta kezdődik, dokumentum és irodalmi megemlékezéssel, mécses-gyújtással. (A program időtartama 2 óra. Találkozás a Szent István körút és a Hegedűs Gyula utca sarkán, 16 órakor.)

16.30-tól a XIII. kerület, Pozsonyi út 7-ben Bálint András színművész Radnóti Miklósra emlékezik. A magyar költészet zsidó áldozatairól beszél Deák Gábor (MAZSIKE). Közreműködik Vázsonyi János szaxofonon (Bach-variációk).

17 órától a XIII. kerület, Hegedűs Gyula utca 28. szám alatt emléktábla-avatás, versolvasás, egyéni visszaemlékezések, zenés köszöntés és házisütemény-kóstolás.

18:00 Közös séta Raoul Wallenberg emléktáblájához (Pozsonyi út és Raoul Wallenberg utca sarok), gyertyagyújtás. A séta útvonala: Hegedűs Gyula utca – Balzac utca – Pozsonyi út.
18 órától a VI. kerület, Lendvay utca 15. szám alatt Dr. Diószegi István történészprofesszor beszél a magyarországi holokausztról. Korényi János dudukon, 2000 éves örmény hangszeren, Másik János pedig pandoneonon játszik. Közben Forgács Péter videóművész zsidórendeleteket olvas fel.

20.30-tól a Magyar Nemzeti Múzeumban „Akik legyőzték a háborút és a vészkorszakot - Aliza Auerbach Túlélők című kiállításának megnyitója lesz, majd a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje, és 21 órától tárlatvezetés a kiállításon.

A folyamatosan frissített program a honlapon és a facebook-oldalon olvasható:
http://www.csillagoshazak.hu%2F%23overlay%3Dprogramok

https://www.facebook.com/csillagoshazak/timeline

-lido-
2014-06-20

Címkék: csillagos házak, Budapest, zsidóság, megemlékezés, OSA Archívum