microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia

2014-08-13

viszlát Sziget, Poka, Goodbye ...

Szerettük a Szigetet!


Sosem hittük volna, hogy ez lesz a vége, hogy egyszer már nem megyünk majd ki, mert tudtuk, mi nem változunk, legalább is úgy nem, hogy bocs, most már felnőttek vagyunk, s a Sziget többé nem érdekes. Nem is mi változtunk meg, hanem a Sziget, és nem, nem úgy változott meg, mint a gyerekek, hogy egyszer csak felnőnek, hanem úgy, ahogyan a legtöbb for profit vállalkozás. Úgy, mint az MTV például (music television). Úgy, mintha kicserélték volna azt, amit egykor annyira szerettél, valami másra, ami már tök másról szól ...


Nagyon szerettük a Szigetet,
ott voltunk a legelején, sőt, már előtte is, a Nap-Nap fesztiválon (Kelényi Krisztián Tódor és barátainak szervezésében a Pálvölgyi Barlang katlanjában). Baromi izgalmas volt, izgalmas volt a Nap-Nap után kijönni a Szigetre. A Nap-Nap egy utópia volt, működött, de lehetett tudni, hogy nem örökre szól, alkalmi szépség, alkalmi együttállása volt a városban hömpölygő, versengő, kisülni vágyó emberi energiáknak. Mivel nem volt benne pénz, nem volt mögötte szervezet, növekedésképtelen volt, márpedig, egy jó fesztivál növekedik, hiszen egyre többen hallanak róla, egyre többen akarnak ott lenni. A Sziget ehhez képest egész más volt, egész másképp volt ugyanaz. Szervezetten, és kommerciálisan, pénzért működött, és mondjuk ki, profitért. Ez tette számára lehetővé a gazdasági növekedést, hogy miközben a fesztivál növekszik, egyre több pénzt is termeljen, ami révén egyre többet tudnak költeni is rá. Nem mondhatjuk, hogy eleve rosszul indult, rossz alapokkal, sőt.

 

Kimentél oda az első nap, csak úgy, megnézni, aztán ... a Sziget utáni Sziget-elvonási tüneteid közepette próbáltad rekonstruálni, mi minden történt. Mindig nagy élmény volt, sőt, azt is mindig világosan lehetett látni, hogy miért. Tudományos érdeklődésünktől hajtva sikerült megfogalmaznunk, még annak idején, hogy mi az a Sziget-élmény, illetve, hogy mitől jó ott. Az jött ki nekünk, hogy az izgalmas emberekkel való keveredés-találkozás, a kommunikáció, különös tekintettel a számodra izgalmas nemre. A keveredés egy nagy nyüzsgésben, ahol minden megtörténhet. Az, hogy számodra szimpatikus emberekből nem egy-kettő van, mint a szürke hétköznapokban, hanem ezerszám. S ehhez hozzájön a meztelen bőrfelületek liberalizáló látványa, no és a zenék, és a hiper-olcsó italok, naná, hogy mindenkinek bejön. Egy nyüzsgő, kommunikációs paradicsom volt a Sziget.

A Sziget egy óriási szabad tér volt, ahol az emberek a szabad levegőn, a napsütésben, a füvön ücsörögve, beszélgetve, nevetgélve kezdték el élvezni egymás társaságát, az élet dolgaira való közös reflektálást, így indult be a napjuk, ami aztán egy izgalmas estébe torkollott. Ez a füvön ücsörgős, beszélgetős „betépés” az, ami az egész alapja, motorja. Kimennek, ott vannak, és hagyják, hogy nulláról épüljön fel a kellemes nap, illetve este. Az alkohol, amit vásárolsz, szinte csak katalizálja az élményt :) Aztán bejönnek a zenék, és lesz egy egész remek élményetek – amolyan Woodstock stílusban (értsd, akár koncertnézés nélkül is :)). Ez egyszerű „chemistry”, ha a körülmények adottak (lásd napsütés, lányok, fiúk, izgalmas arcok, karakterek, és a zene), akkor az emberek elkerülhetetlenül „betépnek”. Minden út oda vezet, az egész jelenség efelé leejt, a folyamatok szükségszerűen ebbe az irányba gyorsulnak. Ebből bontakozik ki aztán az esti eksztázis, az egész nap transzcendens varázsa. S emiatt ébredsz másnap úgy, mintha az egész világ középpontjában jártál volna előző este, ahova aznap is vissza akarsz jutni. És minden a füvön való ücsörgéssel, önfeledt beszélgetéssel, a nevetgélésekkel kezdődik. Meg a sokaság élményével, a sok számunkra szexuálisan is érdekes személy jelenlétének élménye, s a sok meztelen bőrfelület, meg a levegő a saját bőrödön, és a zene. Így kezdődik a beindulás. Ilyen volt a Sziget. Sokáig szinte tökéletes.

menet közben: rutin, globalizáció, miegymás ...

A rutin megöli a jelenségeket, minden leegyszerűsödik, ami jó volt, kikopik, különösen ha az egész fejlesztésbe a profitszerzés is belejátszik (bár fontos látni, hogy Gerendaiék sokáig, nagyon sokáig nem a profitért küzdöttek, hanem azért, hogy a Sziget azzá nőhesse ki magát, amit ők láttak benne, egy nagyon menő európai fesztivállá). A rutin olyan dolog, hogy még az ovis gyerekek játékát is elrontja. De a Sziget nemcsak az elrutinosodás és az üzletszerű, iparszerű működés elharapózásának volt kitéve. Óriási kulturális változás zajlott éppen. Globalizáció. Ne menjünk most bele, de jellemző, hogy még a mi kis rendszerváltásunkat sem „sikerült” feldolgoznunk, nemhogy az egész világot érintő globalizációt. A Globalizáció valami iszonyat nagy és (részben) durva dolog. Az emberek élete gyökeresen megváltozik. Megváltozott. Behatolt az életünkbe a mobiltelefon (90-es évek vége), aztán a tévé (2004-2005), mármint az MTV-n kívüli tévécsatornák. Behatolt a politika, ami „gyönyörűen” polarizálja a társadalmainkat, és totál lehetetlenné teszi szórakozás közben is (!!) a laza, kötetlen beszélgetéseket. Aztán jött a facebook, napjaink tévéje. Sakk-matt: társadalmaink atomizálódtak. Ja, és közben a kultúra totál globálissá vált, ami miatt nem érdekes többé egy amerikai vagy német vagy olasz fiatallal beszélgetni, hiszen mindenki ugyanazokat a csatornákat fogyasztja, tévén is, facebook-on is, a web-en is. Nem érdekes (általában) egy külföldivel beszélgetni, de egy magyarral sem, a szomszédoddal sem, mert mindenki ugyanazt a valóságot kapja, s hozzá ugyanazt a valóságértelmezést. A Sziget fejlődését ez a globális folyamat kísérte, illetve hatotta át.

az eredmény ...

Ami azt illeti, a füvön való ücsörgés az utóbbi években valahogy kikopott a Szigetből, mint ahogy maga a fű is. A mobiltelefonok elterjedése sem használt hosszú távon annak, hogy az ember jó kalandokba keveredjen. Bár kezdetben ('90-es évek vége) nagy dobás volt megkérdezni valakitől, hogy és ti hol vagytok, mára már más az egész helyzet, mert senki sem akar odamenni valahova máshova. Mindenki ott van, ahol éppen, hisz' azért van ott, mert ezt előre kinézték a programból. A spontaneitás visszaszorul, s helyette a tervszerű fesztiválozás jelenik meg – köszönhetően annak, hogy a jegyárak már nem aprópénzt jelentenek, s mindenki mindent ki akar hozni a Sziget-napjaiból - a financiális nyomás hatására a Sziget-fogyasztók önigazolást keresnek a költésükre, például: „de jó, megnéztem egy Nick Cave-et, csak ez legalább 10 rongy lett volna”. Az esti nagy koncert kettévágja az egész napot, s maga mögött csak űrt hagy, meg azt, hogy a magyarok a VIP részben tolonganak, mint egy helyi diszkóban.

A Sziget megváltozott, ahhoz, ami régebben volt, mondjuk 1993-ban, semmi köze nincs, de a 2001-2002-es Szigethez sincs már. Az árak őrült magasak, persze a magyarok számára (és ezért többé nem tehetjük meg, hogy trendi módon úgy írunk a Szigetről, hogy „tök jó a hangulat, gyertek ki ti is!”, ezt nem tehetjük meg, nem állíthatjuk be úgy, mintha ez normális lenne, ennyit költeni szórakozásra, ami sok pénz, az sok). De a szórakozás sem az, ami, a spontaneitás kihalt, nincs olyan, hogy valahol csak úgy spontán leakadsz, mint egykor a csónakházban, hogy ismeretlenekkel együtt beszélgess, nevetgélj, miközben számolatlanul isszátok az olcsó sört.

Rég volt már az, amikor a délutáni napsütésben Suzanne Vega koncertjét hallgattuk, a fűben ülve – a legjobb koncertek egyike volt. Abban ott volt a Nap-Nap is, Woodstock is, meg a jelen is – minden.

Gyönyörű volt az a napsütés, ott és akkor. Azokkal az emberekkel, s azzal a zenével.

Ma már más, egy shopping mall-ban való trappolás, nyomulás az egész. A fesztiválozók szabad fiatalokból átváltoztak kőkemény fogyasztókká. Ipari szintű fogyasztás zajlik. Ennek semmi köze nincs -és nem is lehet- a spontán, emberi szórakozáshoz, ami miatt a nyári fesztiválok létrejöttek és jók tudtak, illetve egyes fesztiválok ma is jók tudnak lenni. Sajnáljuk. Duplán is, sőt, háromszorosan. Szerettük a Szigetet. Na mindegy, ez van, Gerendait és stábját, különös tekintettel a szuper sajtósokra, továbbra is ugyanúgy kedveljük, mint eddig. De a Szigetet már nem. Sajnos. Erre persze azt lehet mondani, hogy ma is nyilván sokan élvezik úgy a Szigetet, ahogyan mi élveztük régebben. Persze ... Ahogyan az életből, a Szigetből is mindenkinek más évek jutnak. Az azonban biztos, hogy akik ma úgy élvezik, mint mi régebben, azok egyrészt külföldiek, másrészt nem is ugyanazt élvezik, csak valamit ugyanott, ugyanazon a helyen ... ahol régen az eredeti Sziget volt.

 

Goodbye.

 

-jepe-
2014-08-13

Címkék: Sziget, Woodstock, Nap_Nap, .Budapest, Goodbye