Charlotte Gray

Most éppen ebben az 2001-ben készült háborús drámában láthatjuk, ami akár lehetne egy lányregény filmverziója is, ha nem pont egy háborúban játszódna, és emiatt ne lenne nagyon tragikus. A történet Sebastian Faulks népszerű regényén alapul, ami egy fiatal skót lány II.világháborús ellenállását mutatja be a náci elnyomás alatti Franciaországban. Charlotte (Cate Blanchett) a film elején megismerkedik egy fiatal pilótával, egymásba szeretnek, aztán a srácnak bevetésre kell mennie. Charlotte, aki tökéletesen beszél franciául, jelentkezik kémnek az ellenséges vonalak mögé, kiképzést kap, és elindul a náci Franciaországba.

A lányregény-vonal nem véletlenül jut eszünkbe, mert mint később kiderül, a rendezőnő nevéhez (Gillian Armstrong) olyan filmek fűződnek, mint a Kisasszonyok, vagy az Oscar és Lucinda. A Charlotte is egy női fejlődés-történet, ami a hősnő magára találását mutatja be, a felhőtlen szerelmes lánytól elindulva, egészen a mindenre elszánt kémharcosnőig. Erre a szerepre (is) ideális választás volt Cate Blanchett, aki egyébként már előtte is dolgozott a rendezőnővel, az Oscar és Lucindában, ráadásul mindketten ausztrálok, úgyhogy nem véletlenül juthatott éppen ő Armstrong eszébe.

Blanchett ezúttal is elmélyülten és finoman játszott, a történet elején bemutatott szépsége később, a megpróbáltatások során háttérbe szorult, és a női vonzerejét felváltotta a bátorsággal. Tényleg nagyon bátran és ügyesen mozgott a megszállt Franciaországban, de ez aztán nem volt elég, sem a normális happyendhez, sem ahhoz, hogy úgy érezzük, egy igazán jó filmet láttunk.

Pontosan nem is tudjuk, mi vele a bajunk, hiszen a történet izgalmasan van tálalva, az őszi francia vidék csodaszép képeket produkál, a színészek is felkészültek (körükben Billy Crudup, alias Julien Levade), a film végén mégsem az elégedettség érzésével kelünk fel a székből/fotelből. Mi a forgatókönyv-rendezés gyengébb összmunkájára gyanakszunk, de az is lehet, hogy a nem-rendes happyend miatt fanyalgunk. Mert szomorú a történet, és meglehetősen szomorú a végkifejlete is. Charlotte idővel egyre jobban belebonyolódik a helyi ellenállás munkájába, megismerkedik a kommunista nézeteket valló Juliennel (Billy Crudup), majd két zsidó kisfiút rejteget a németek elől. Egy háborús-ellenállós filmben mindig lehet valamin izgulni, alapjáratban hőseink életéért, aztán a küldetések sikeréért, és itt idegeskedünk is rendesen, hiszen mindenki veszélyben van, de ez az izgalom túl egyszerűen jön, hiszen magából a háborús sztoriból adódik. Emellett viszont nem domborodik ki eléggé Charlotte és Julien kapcsolata, a lány küldetésének konkrét célja, úgyhogy a film utolsó kockáinál nem érezzük úgy, mintha bármi is megoldódott volna.

Úgy tűnik, a forgalmazók is kicsit mostohán bántak a filmmel, mind az Egyesült Királyságban, mind az USA-ban nagyon kevés moziban vetítették le, és így meglehetősen kevés bevételt is produkált, ráadásul Cate Blanchett az akkori (2001-es) terhessége, illetve más irányú elfoglaltságai (A Gyűrű Szövetsége, a Banditák, a Kikötői Hírek) miatt sem tudott a film mellett kampányolni.

Ahogy Cate Blanchett miatt ültünk be erre a filmre, úgy miatta is értékeljük a végeredményt, mert az kétségtelen, hogy az ausztrál szépség ismét a toppon volt. Az már más kérdés, hogy a film maga nem kínált számunkra (és Blanchett számára) oly nagyon sok játékteret, és azon kívül, hogy egy szomorú háborús történetet láthattuk egy tehetséges színészpáros (Blanchett-Crudup) közreműködésében, és nagyon szép őszi francia vidéki képek kíséretében, azonkívül nem sok minden marad meg bennünk a filmről.