Tru Calling - az Õrangyal

Bár a magyar televíziós adások kétségtelenül kimagaslóan primitívek, általában bármelyik országot is vesszük, a tévéképernyőkön a legostobább dolgokat mutatják, hogy még a legmagasabb ingerküszöbű emberek figyelmét is le tudják kötni. A cél az, hogy minél olcsóbban, minél intenzívebben le lehessen kötni az adott sáv nézőit, és ennek elérése érdekében semmilyen eszköztől nem riadnak vissza a tv-s producerek, lásd a valóságshow-kba becitált pornószereplőket, és azok akcióit. Ennek ellenére azonban időnként előfordul, hogy valakik valamiféle különleges tehetségüket kihasználva kitűnő minőségű sorozatokat hoznak létre, lásd eddig a Jóbarátokat, korábban pedig a Twin Peaks-t.

A Tru Calling egy elsőosztályú sorozat, melynek epizódjai valós filmélményt okoznak, hallatlan intelligenciával, kreativitással és beindult szemlélettel. Jon Harmon Feldman találta ki, és szinte minden egyes részét teljesen hibátlanul rendezték meg. Sajnos, a sorozat túl jónak bizonyult a televíziózás számára, és összesen másfél évfolyamot sikerült elkészíteniük az alkotóknak, 2003-ban egy teljeset, és 2004-ben egy felet (amikor egyébként pont a Jóbarátokkal kellett versenyeznie). A második évfolyamot azért indították be, mert úgy volt, hogy a Jóbarátok befejeződik (ami ma már viccesen hangzik), és amikor kiderült, hogy mégsem, leállították a Tru Calling-ot - sajnos. Egyébként hiába voltunk élvonalbeli Jóbarátok-rajongók, a mai árfolyam körülbelül úgy néz ki, hogy 5 Jóbarátok-epizódot adnánk cserébe 1 Tru Calling-ért, de még a legracionálisabban számolva is legalább kettőt.

A sztori gyakorlatilag minden idők legelmésebb filmjének, az Idétlen Időkig-nek az ötletén alapul, hogy tudniillik, amíg nem hozod ki a napodból a maximumot, másnap kezdheted elölről, úgy, hogy csak te emlékszel az előző próbálkozásra. Az Eliza Dushku-n alapuló sorozat minden epizódjában van egy pillanat, amikor egy hulla hirtelen megszólal, és azt mondja a hullaházban dolgozó Dushku-nak (akit a filmben úgy hívnak, hogy Tru), hogy "segíts nekem". A sorozat annyira Dushku-alapú, hogy az írója, kreátora, Feldman miközben írta, végig a színésznő lebegett a lelki szemei előtt. Amikor azonban zöld utat kapott, Feldman mégsem hitte volna, hogy Dushku elvállalja, pedig nagyon is elvállalta.

Ezt a sorozatot ugyanúgy élvezettel írták, mint a Jóbarátokat, vagy a Twin Peaks-t, s amíg az átlagos sorozatokban a kaptafák és klisék teljesen uralkodóak, itt folyton egyfajta dinamikus játékban vehetünk részt. Vegyük csak azt a részt, amikor egy hulla megszólal, hogy azt mondja: "kérlek, segíts!". Hiába tudjuk, hogy minden részben el fog jönni ez a pillanat, mindig meglepődünk, hogy "pont most" történik. Van, hogy rögtön az epizód elején, van, hogy már negyedórája megy a film, és hullának még nyoma sincs. Máskor meg ott áll a hulla mellett (mert Tru kórboncnokként dolgozik, amíg fel nem veszik az orvosira), szóval ott ácsorog mellette, és semmi, aztán, amikor már nem várjuk, mégis megszólal a halott, és kezdődik az egész nap elölről. Volt ám már olyanra is példa, hogy egy napot többször is "meg kellett csinálnia" a hősnőnknek, és végül mindig meghalt valaki, és volt már olyan is, hogy egy sorozatgyilkost kellett megmentenie az öngyilkosságtól - bár ezt viszonylag nehéz volt megérteni (neki is, és nekünk is), itt valószínűleg az játszhatott szerepet, hogy nem akarták, hogy a néző könnyen ki tudja találni, ki a gyilkos.

Tru nagyon szép és jó csaj, még akkor is, ha néha megszalad vele a ló, és mondjuk kicsit túl sok édességet vagy pékárut kajál, és ezért pufók alakot ölt, vagy amikor felveszi azt a kicsit idegesítő szokását, hogy feka csajosan jobbra-balra rángatja a fejét. Tru akkor is csúcs.

A sorozat nemcsak az Idétlen Időkig c. remek mozifilmet tekintheti elődjeként, de az "Early Edition" (korai kiadás - a magyar forgalmazásban A Kiválasztott) c. tv-sorozatot is, amelyben a srácnak egy cica minden reggel leteszi az ajtaja elé a következő napi újságot, amelyben az aznap történt balesetek, tragédiák szerepelnek, amiket neki kell majd megakadályoznia. A Tru az Early Edition-hoz képest sokkal beindultabb, frissebb, szemben a tv-sorozatok zömével, ahelyett, hogy lapos kómában tartaná, a Tru Calling rendesen felpörgeti a nézőit. Ezzel kicsit egybevág, hogy eredetileg a Heroine (a hősnő) címet akarták adni a sorozatnak, aztán volt még a rendes cím-verzió, a True Calling (valódi elhivatottság), amit végül a lazább Tru Calling ütött ki a nyeregből.

A Tru Calling legszembetűnőbb vonása, hogy tele van élettel. Amíg a Maffiózók kicsit már uncsi, a Vészhelyzetnek pedig elég megnézni egy-egy régi epizódját, hogy örökre eltávolodjunk tőle, addig a Tru Calling egy, a Jóbarátok-hoz mérhető színvonalas módon köti le a figyelmünket. Remek zenék vannak benne, istenien keverve. A képi világa is roppant izgalmas, s az idősíkok közti csőutazás-szerű átutazásokat is remekül érzékelteti. Tetejébe mindennek, a sorozat fő karakterei egész egyszerűen hibátlanul vannak kitalálva, és megszemélyesítve. Az öcs, Harrison egy link, de nagyon vicces srác, aki Tru legjobb barátnőjével jár. Adva van egy szépfiú barát, Luc, akivel Tru jár, ő sem béna, és van egy kollégája a hullaházban, Davis, egy kissé pocakos, szakállas fickó, aki elképesztő empátiával közelíti meg Tru dolgait. Néha attól félünk, hogy belőle is sorozatgyilkos lesz (úgy tud nézni), néha, illetve legtöbbször meg a legkedvesebb mackószerű barát képét ölti. Nem lepne meg minket, ha a sorozat kreátora, Jon Harmon Feldman saját magát írta volna bele ebbe a karakterbe.

Egy szó, mint száz, örülünk ennek a sorozatnak, és szerintünk feltétlenül érdemes beprogramozni a videót, hogy vasárnap délutánonként felvegye az RTL Klub-ból ezt a remek 50 percet, mert szemben csomó más dologgal, amit a tv-ben lehet látni, ez abszolút megéri a pénzét, mármint megéri az idejét. Jó szórakozást mindenkinek.