2006-12-20
Eragon
A lelki társak
Ilyenkor, karácsony környékén nincs is jobb, mint egy jó sárkányos film, gondoltuk, és tényleg, ami Dennis Quaid-nek bejött annak idején a Sean Connery-hangú sárkánnyal, az most megint működött, és a helyenként rémisztő szörnyek ellenére is egy jó karácsonyi film sikeredett a legújabb sárkányos-sztoriból.
Két dolgot tudtunk az Eragonról, mielőtt megjelent volna nálunk: egy, hogy 
Budapesten forgatták, (és az egyik barátunk is benne volt a stábban), illetve, hogy a történet és a regény egy 17 éves srác műve, aki ezzel töltötte a 15 évesen befejezett gimnázium, és a még nem elkezdett egyetem közti időt. Ezek fényében (főként a helyi érdekeltség miatt) külön kíváncsiak voltunk a filmre, és furamód, a konkrét Gyűrűk Ura-féle áthallások ellenére is egészen jól elszórakoztunk rajta. Izgalmas volt, fordulatos, plusz egy szimpatikus srác játszotta a főszerepet, akinek végig természetes és életszerű mondatok hagyták el a száját. Igen, a forgatókönyv, illetve a hihető párbeszédek nagyot dobtak a filmen, amellett, hogy a költségvetés nagy része (100 millió dollár!) valószínűleg a sárkányra ment el, Saphira-ra, a nagy méretű lány-sárkányra, akinek a létrehozása és mozgatása biztosan elég sok pénzt felemésztett.
Amúgy a történet nyíltan Gyűrűk Ura-ihletett, amit a képi világ is jelez a filmben, azzal a
különbséggel, hogy itt a nagy sziklák, folyók és mezők nem ﾚj-Zéland-i, hanem szlovák sziklák, folyók, mezők. Van egy 17 éves parasztlegényünk, Eragon, aki csodálatos módon egy születendő sárkány által kiválasztott sárkánylovas lesz, és ezt a küldetését egészen komolyan veszi. Az Eragon-univerzum nem árnyalja sokat a világát: van a gonosz birodalma, amit nem meglepő módon John Malkovich és Robert Carlyle (a Világ Nem Elég gonosz figurája) ural, egy csomó szörnyarcú, Gyűrűk Urából szalasztott katonával, illetve vannak a jófejek, akik színes ruhákban, színes közegben élnek (és valahogy az afrikai és a thai stílust keverik), és szörnyű kiszolgáltatottságban várják a megváltó-szerű sárkánylovas felbukkanását. A kicsi, eldugott közösséghez, akik csak a sárkánylovas megérkezésére várnak, tartozik egy gyönyörű hercegnő (?) is, Arya, akit Sienna Guillory alakít (alias Trójai Heléna az azonos c. filmben). Guillory valóban csodaszép, bár picit érdekes, ahogy a 31 éves színésznőbe lesz szerelmes a 19 éves Eragon-színész, Edward Speleers, mármint szerepe szerint. A film egyébként, mint megtudtuk,
egy trilógia első darabja, legalábbis könyv formájában, amin a Gyűrűk Ura-féle folyamatos párhuzamok után nem is lepődünk meg túlságosan.
A film némileg kiszámíthatóan halad előre (a főbb fordulatokat szinte az összes néző előre ki tudja találni), de ezúttal ez nem zavaró, mert valahogy érdekes ez a sárkánylovas legenda, illetve érdekes a lovas és a személyes sárkánya közti meghitt kapcsolat, aminek érzékeltetésére a film meglehetősen nagy hangsúlyt helyez. Eragon és sárkánya, Saphira csak együtt tudnak létezni (illetve a lovas túlélheti a sárkányát, fordítva viszont ez nem igaz), először egymásra kell hangolódniuk, a fiúnak meg kell tanulnia nem-leesni a sárkányról repülés (vagyis bevetés) közben, majd ki kell tapasztalniuk, hogy tudnak párban "dolgozni", és hogy hogyan működik az egymás kölcsönös féltése. Itt van elrejtve a karácsonyi gondolat-csomag, ebben a metakommunikatív barátságban, ebben a lelki társ-motívumban, ami összeköti Eragont és a sárkányát, és ami eléggé szép elemét jelenti a filmnek.
Eragon karakterét ügyesen és jól írta meg azonoskorú írója, a srác szimpatikusan gondolkodik és cselekszik, és közben semmit sem visz túlzásba, plusz az író kihagyta a könnyen adódó felelőtlen-tinédzser-tempót, ami elronthatná Eragon karakterét, és helyette egy teljesen rendben levő srácot ábrázol, rendes érzelmekkel és bátorsággal. Így, ezzel a jól felépített főszereplővel és helyes sárkánylánnyal a tarsolyunkban már a kissé véres összecsapásokat is jobban viseljük, amik később következnek, bár az is igaz, hogy szerintünk egy 12 évesnek korai még ilyen szörny-alakokat nézni harc közben.
Bár a kelleténél többször bukkannak fel Gyűrűk Ura-szerű elemek a filmben (tündék, szörnyek, eldugott menedék-város), azért a történet alapvetően működőképes, bár ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül kitart egy trilógia-hosszig. (Mi arra tippelünk, hogy nem fog kitartani). A forgatókönyvírók mellett a jelmez-tervezők is jó munkát végeztek, a főhősünkön remekül állt a kortalan barna bőrgyatyó és szőtt fehér ing, de nemcsak
ő mutatott jól a filmben. Arya az elején hajlamos volt másodosztályú fantázia-kalandfilmbeli (Xena-szerű) bőrruhákban megjelenni, de aztán később ő is izgalmas harci ruhákat öltött magára.
Végülis egészen elégedetten távozhatunk a moziból az Eragon után, hiszen a sárkányos-film kategóriában remekül domborít, elég sokat izgulhatunk rajta, a főszereplők is hamar megkedveltetik magukat velünk, és amúgy is mindig örülünk, ha egy letűnt legenda a szemünk előtt kell újra életre. A sárkánylovasok jófejek, a sárkányok is azok, úgyhogy részünkről semmi akadálya a következő karácsonyi Eragon-filmnek...
Budapesten forgatták, (és az egyik barátunk is benne volt a stábban), illetve, hogy a történet és a regény egy 17 éves srác műve, aki ezzel töltötte a 15 évesen befejezett gimnázium, és a még nem elkezdett egyetem közti időt. Ezek fényében (főként a helyi érdekeltség miatt) külön kíváncsiak voltunk a filmre, és furamód, a konkrét Gyűrűk Ura-féle áthallások ellenére is egészen jól elszórakoztunk rajta. Izgalmas volt, fordulatos, plusz egy szimpatikus srác játszotta a főszerepet, akinek végig természetes és életszerű mondatok hagyták el a száját. Igen, a forgatókönyv, illetve a hihető párbeszédek nagyot dobtak a filmen, amellett, hogy a költségvetés nagy része (100 millió dollár!) valószínűleg a sárkányra ment el, Saphira-ra, a nagy méretű lány-sárkányra, akinek a létrehozása és mozgatása biztosan elég sok pénzt felemésztett.
Amúgy a történet nyíltan Gyűrűk Ura-ihletett, amit a képi világ is jelez a filmben, azzal a
különbséggel, hogy itt a nagy sziklák, folyók és mezők nem ﾚj-Zéland-i, hanem szlovák sziklák, folyók, mezők. Van egy 17 éves parasztlegényünk, Eragon, aki csodálatos módon egy születendő sárkány által kiválasztott sárkánylovas lesz, és ezt a küldetését egészen komolyan veszi. Az Eragon-univerzum nem árnyalja sokat a világát: van a gonosz birodalma, amit nem meglepő módon John Malkovich és Robert Carlyle (a Világ Nem Elég gonosz figurája) ural, egy csomó szörnyarcú, Gyűrűk Urából szalasztott katonával, illetve vannak a jófejek, akik színes ruhákban, színes közegben élnek (és valahogy az afrikai és a thai stílust keverik), és szörnyű kiszolgáltatottságban várják a megváltó-szerű sárkánylovas felbukkanását. A kicsi, eldugott közösséghez, akik csak a sárkánylovas megérkezésére várnak, tartozik egy gyönyörű hercegnő (?) is, Arya, akit Sienna Guillory alakít (alias Trójai Heléna az azonos c. filmben). Guillory valóban csodaszép, bár picit érdekes, ahogy a 31 éves színésznőbe lesz szerelmes a 19 éves Eragon-színész, Edward Speleers, mármint szerepe szerint. A film egyébként, mint megtudtuk, egy trilógia első darabja, legalábbis könyv formájában, amin a Gyűrűk Ura-féle folyamatos párhuzamok után nem is lepődünk meg túlságosan.
A film némileg kiszámíthatóan halad előre (a főbb fordulatokat szinte az összes néző előre ki tudja találni), de ezúttal ez nem zavaró, mert valahogy érdekes ez a sárkánylovas legenda, illetve érdekes a lovas és a személyes sárkánya közti meghitt kapcsolat, aminek érzékeltetésére a film meglehetősen nagy hangsúlyt helyez. Eragon és sárkánya, Saphira csak együtt tudnak létezni (illetve a lovas túlélheti a sárkányát, fordítva viszont ez nem igaz), először egymásra kell hangolódniuk, a fiúnak meg kell tanulnia nem-leesni a sárkányról repülés (vagyis bevetés) közben, majd ki kell tapasztalniuk, hogy tudnak párban "dolgozni", és hogy hogyan működik az egymás kölcsönös féltése. Itt van elrejtve a karácsonyi gondolat-csomag, ebben a metakommunikatív barátságban, ebben a lelki társ-motívumban, ami összeköti Eragont és a sárkányát, és ami eléggé szép elemét jelenti a filmnek.
Eragon karakterét ügyesen és jól írta meg azonoskorú írója, a srác szimpatikusan gondolkodik és cselekszik, és közben semmit sem visz túlzásba, plusz az író kihagyta a könnyen adódó felelőtlen-tinédzser-tempót, ami elronthatná Eragon karakterét, és helyette egy teljesen rendben levő srácot ábrázol, rendes érzelmekkel és bátorsággal. Így, ezzel a jól felépített főszereplővel és helyes sárkánylánnyal a tarsolyunkban már a kissé véres összecsapásokat is jobban viseljük, amik később következnek, bár az is igaz, hogy szerintünk egy 12 évesnek korai még ilyen szörny-alakokat nézni harc közben.
Bár a kelleténél többször bukkannak fel Gyűrűk Ura-szerű elemek a filmben (tündék, szörnyek, eldugott menedék-város), azért a történet alapvetően működőképes, bár ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül kitart egy trilógia-hosszig. (Mi arra tippelünk, hogy nem fog kitartani). A forgatókönyvírók mellett a jelmez-tervezők is jó munkát végeztek, a főhősünkön remekül állt a kortalan barna bőrgyatyó és szőtt fehér ing, de nemcsak
ő mutatott jól a filmben. Arya az elején hajlamos volt másodosztályú fantázia-kalandfilmbeli (Xena-szerű) bőrruhákban megjelenni, de aztán később ő is izgalmas harci ruhákat öltött magára.
Végülis egészen elégedetten távozhatunk a moziból az Eragon után, hiszen a sárkányos-film kategóriában remekül domborít, elég sokat izgulhatunk rajta, a főszereplők is hamar megkedveltetik magukat velünk, és amúgy is mindig örülünk, ha egy letűnt legenda a szemünk előtt kell újra életre. A sárkánylovasok jófejek, a sárkányok is azok, úgyhogy részünkről semmi akadálya a következő karácsonyi Eragon-filmnek...
-olasz-
2006-12-20