microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2007-06-16

Miss Potter

Mary Poppins és a nyuszik


Renée Zellweger egy kosztümös filmben, amiben egy szabadelvű és tehetséges írónőt játszik? Igen, ez elsőre érdekesen hangzik, még akkor is, ha életünkben nem hallottunk Beatrix Potter-ről ezelőtt. És bár felkészültünk rá, hogy egy finom hangulatú, amolyan Váratlan Utazás-os, múlt századi lányregényes filmet kapunk, sajnos nem így történt.

Olyan, mintha egy kis költségvetésû, szûkebb közönségnek szánt, majdnem mûvészfilmmel állnánk szemben, aminek az élére sikerült megszerezni egy népszerû amerikai színésznõt, és az õ jelenlétével próbálnának eladni egy elég nehézkes történetet, ami egyébként az írónõ életének csak egy-két évét öleli fel. Ami a film hangulatát illeti, inkább angol ez a stílus, mintsem amerikai, ami jogos is, mivel Potter is angol volt, és Zellwegeren kívül a többi fõszereplõ is angol (Ewan McGregor, Emily Watson). Az 1886 és 1943 között élt angol írónõ és illusztrátor életének azt az idejét mutatja be a film, amikor 30 éves korában kiadja elsõ könyvét egy segítõkész és helyes fiatalember segítségével, illetve szerkesztésében, majd a kettejük kapcsolata lassan megváltozik.



Sikerülhetett volna jól is a feldolgozás, hiszen tényleg érdekes lehet egy 30-as hajadon lány élete a viktoriánus korban, fõként, ha közben tehetséges is, és egy új dolgot talál ki, esetünkben a gyerekkönyv-írást és illusztrálást. De valami miatt mégsem mûködik a film, a látszat ellenére nem romantikus, és helyenként kifejezetten vontatott, vagy unalmas. Egy egységes, különleges hangulat hiányzik a filmbõl, olyan, ami akkor is magával ragadna minket, amikor effektíve nem történik semmi a filmvásznon.

Ez nincs meg, hanem helyette van egy affektáló beszédû fõhõsnõnk (Zellweger szokott így beszélni, de most még furább volt, lehet, hogy az angol -és nem amerikai - akcentus miatt), egy bajuszos Ewan McGregor-unk (aki mintha nem igazán venne részt a filmben, a mûbajuszával együtt), egy darabos Emily Watson-unk (aki szokott jó lenni, lsd a Hilary és Jackie-ben, vagy a Végezets Végjáték-ban), és néhány mellékszereplõnk. Ami a mellékszereplõket illeti, az sem volt túl jó ötlet, hogy Beatrix Potter rajzolt kis figurái (nyuszik és egyéb állatok) idõnként és váratlanul megelevenedjenek a vásznon, mint egy idióta Walt Disney-rajzfilmben. 2007-ben az ilyen ″kedves kis csacsi″ stílusú dolgokon már nem mosolyognak az emberek, hanem meghökkennek rajta.

Mindenesetre Potter állatkái külön életet élnek a filmben, aminek ráadásul dramturgiailag sincs sok hozadéka, mivel nem azt ábrázolja (amit gondolunk, hogy kellene ábrázolnia), hogy Miss Potter mennyire magányos ezen a Földön, milyen elszigetelten nõtt fel (ez tényleg így volt egyébként, nevelõnõk tanították otthon, és csak az öccse volt a barátja), és ezért találja ki a nyuszi-barátokat, akiket lelki társának is tekint, vagy valami ilyesmi.

A történet önmagában nem túl izgalmas, de mivel az életet követi, ezzel nincs baj, azzal már inkább, hogy a film után nehézkes lenne magunkban megfogalmaznunk, tulajdonképpen ″mirõl is szólt″ ez a film. Egy múlt századfordulós fiatal lány magányos, nem-férjezett életmódjáról, ami abban a korban különleges és szokatlan volt? Egy tehetséges írónõ pályájának indulásáról, amit egy szomorúan végzõdött szerelem is övez? A rajzos mesekönyvek kitalálójának életének egy darabjáról, a kor férfi-soviniszta berendezkedésérõl?

Bármirõl is, biztosíthatjuk a film alkotóit, ezek az ″üzenetek″ nem jöttek át a filmvásznon.



Zellweger hetyke kis kalapja (amiben totál Mary Poppins-nak néz ki) és a nyávogós beszéde önmagában még nem tölt ki egy filmet, sõt, Ewan McGregor csetlés-botlása sem, hiába ötvözi a cselekményt a Love Actually-ben megismert remek romantikus zene. Hiába a gyönyörû érintetlen angol táj látványa, hiába tudjuk meg, hogy Beatrix Potter sokat tett az életében ennek a tájnak a megõrzéséért (több birtokot vásárolt, és egy nagy területet természetvédelmi tájnak adományozott a végrendeltében), ez még mindig kevés ahhoz, hogy úgy érezzük, megismertük ezt a személyiséget, kb. sejtjük, milyen lehetett Beatrix Potter-nek lenni a XX. század legelején.

Ezt nem tudjuk meg, és talán ezért is távozunk erõs hiányérzettel a moziból, azzal az érzéssel, hogy ebbõl az életbõl és ebbõl a ″sztoriból″ többet, átélhetõbb történetet és élénkebb filmet is ki lehetett volna hozni, ha nagyon megerõltették volna magukat az alkotók.
-lidoc-
2007-06-16

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Miss Potter info-file
:::::::  (Miss Potter 2006.)