microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2007-09-21

Mr. Brooks

A gyilkolás élvezete


A film egy olyan emberről szól, aki gyakorlatilag nem élvezi a gyilkolást, csak szenvedélybeteg, és nem tud leszokni róla (persze, hogy élvezi). A film egy meglehetősen brutális trippet kínál nézőinek, és most nem a gyilkosságok látványosságára, meg a sok vérre gondolunk (ezen a téren a film abszolút visszafogott), ami durva e tripben, az a gyilkosság élvezete.

Bizony, amikor az ember filmet néz, bele éli magát a főszereplő helyzetébe, sőt, a bőrébe. Együtt mozog, gondolkodik, lélegzik vele, átveszi a stílusát, a mondatait, a gesztusait, a film idejére eggyé válik vele. Ebből a szempontból baromi aggályos ez a film, hiszen egy olyan ember bőrébe képzelheti, érezheti bele magát a néző, aki sorozatgyilkos és élvezi a gyilkolást.

Az ember psziché formálható, sőt, folyamatosan formálódik, ha akarjuk, ha nem. Ha valaki inspiratív, barátságos, nyitott társaságban él egy darabig, akkor elkezd jó irányba fejlődni, még akkor is, ha korábban mindenféle viselkedési problémái voltak. Az un. állat-terápia is hasonló módon hat, egy közösségbe kerülünk egy természetes módon élő, látó, érző, viselkedő lénnyel, pl. egy lóval, és ez baromi jó hatással lehet saját látásmódunkra, viselkedésünkre is (akik pl. kutyások, egész másképp látják a világot, az embreket, meg az emberek viselkedését is).

Az ember, az emberi psziché egy lélegző, folyamatos változásban lévő szövet. Ha valaminek a hatása alá kerül, átveszi annak stílusát, rezgéseit, és ez beépül a fejlődésébe, beépül a szövetébe, és mindig kimutatható lesz, ahogyan a mindenféle behatások a fák évgyűrűiben.

A pszichét érő befolyások olyanok, mint a radioaktivitás és a rák. A radioaktivitás rákkeltő, egy rákkeltő anyag rákot gerjeszt, rezgéseket bocsát ki, amit az élő szövet átvesz, lereagál, és ez a hatás esetleg végzetes is lehet. A "befolyások" a pszichére olyanok, mint a hintát érő lökéshullámok, mint a Tacoma Narrows szalaghidat leterítő széllökések, folyamatokat gerjeszthetnek, illetve próbálnak meg gerjeszteni. Van, akiben nagyobb az affinitás az adott frekvenciájú "befolyásra", és van, aki képes csillapítani. Egy biztos, a káros befolyás mindig káros befolyás, maximum szerencsések vagyunk, hogy megúsztuk.

A filmek súlyos ötleteket adnak az embereknek, kár tagadni (A Mechanikus Narancs nyomán és mintájára elkövetett és beismert nemi erőszakok óta pedig nem is érdemes). Ezzel együtt kár ezen vitatkozni, hiszen a filmek korhatár besorolása világszerte prüdérián alapul, és nem pszichológiai hozzáértésen. Ez van, és kész. Nincs mit tenni, vannak, akik cigaretta formájában vesznek magukhoz (ezekben a percekben is) rákkeltő anyagot, senki sem tudja megállítani a kezüket, ugyanakkor, megtehetjük, hogy egy "NOTE" esetleg egy "NOTA BENE" formájában egy figyelmeztetést küldünk feléjük, hogy vigyázz, ez nagyon durva. Nos, mindössze ennyi volt a célunk ezzel a kis bevezetővel. Nem hinnénk, hogy ez a film bárkinek tönkre tudná tenni az életét azzal hogy sorozatgyilkosságra, emberölésre bíztatja, de egy biztos, a film mindent megtett, hogy a gyilkosságot egy élvezetes drogként mutassa be, és az is biztos, hogy csak mert ettől a filmtől még nem lesz valaki szükségszerűen gyilkos, egyáltalán nem állíthatjuk, hogy nincs rossz, káros, roncsoló hatással bárkinek a pszichéjére.

No mindegy ...

Ami a filmet illeti, nagyon jó a zenéje, Kevin Costner-nek viszont nem kellett volna elvállalnia ezt a szerepet. A lúzer gyilkos Mr. Smith szerepét játszó fickóra, Dane Cook-ra ez többszörösen igaz. Ahogy az amisok mondják a Kis Szemtanúban, amit a kezedbe veszel, azt a szívedbe veszed. Ha valaki eljátszik egy szerepet, egy pici időre, mint egy médium, mint Whoopi Goldberg a Ghost-ban, azzá válik, akit játszik. Most kell-e magyarázni, miért nem annyira szerencsés dolog, ha valaki egy perverz és ostoba gyilkost alakít, aki azon élvezkedik, hogy a fickó, akit meg fog gyilkolni, ebben a percben még nem is sejti, hogy az életének órákon belül vége. Csak tervezgeti a jövőjét, és nem is sejti - mondja Mr. Smith - és miközben ezeket a gondlatokat motyogja, arca perverz élvezettől remeg. Később meg, amikor odamennek kivégezni valakiket, álló helyzetben a nadrágjába vizel. A kivégzés után pedig ismét előjön, hogy "YESS! EZ AZ IGAZI!! LÁTTAD AZ ARCUKAT? MIELŐTT SZÉTLŐTTÜK A FEJÜKET, LÁTTAD AZ ARCUKAT? LÁTTAD A NŐ ARCÁT, AHOGY VISÍTOZOTT? EZ AZTÁN AZ ÉLVEZET !!!". Mr. Smith arcán ismét ott hullámzottak a perverz élvezet rángó hullámai. Dane Cook-ról mindig ez fog eszünkbe jutni. William Hurt, akit eredetileg mint érzékeny férfi-karaktert ismertünk és kedveltünk meg, már korábban "rossz útra" tért - Cronenberg jól sikerült Erőszakos Múlt-jában ő volt a főgonosz - neki azonban sem azt, sem ezt a szerepet nem kell sajnálnia (max annyira, mint Elvis szerepét Val Kilmernek a Tiszta Románcban) - bár az érzékeny férfi karaktert ezennel egy életre leöblítette.

A legszánalmasabb a filmben, hogy a sok keménykedés után végül úgy tűnik, egy alternatív befejezést kellett életbe léptetniük - mégpedig a legátlátszóbb módon. Megtörténik a jelenet, az egyetlen "értelmes" és "logikus" befejezése a filmnek - aztán az illető, akinek pár másodperccel ezelőtt nyakába állítottak egy ollót, és láttuk, ahogy kivérzik, miközben tenyerével összekeni a tapétát, szóval miután végignéztük ezt a kis haláltusát, és lezártuk a filmet az egyetlen lehetséges módon, a just murdered karakter felébred, hogy csak rosszat álmodott.

Na jó, köszi :) Most akkor gyilkolunk, vagy nem? Tudjuk, hogy megy ez. Film közben bármit el lehet követni, a lényeg, hogy a végén, az utolsó benyomás kellemesen kispolgári legyen, hogy a népek hazamehessenek új tapétát meg bútort vásárolni, mint a Men In Black-ben, miután megvakuzták az agyukat :) Ez az alternatív befejezés is ilyen vakuzás akart lenni.

Persze, amúgy a film tök jó, mindenkinek ajánljuk. Érdemes egyébként többször is megnézni :) És kérünk mindenkit, ha meg akarja nézni, ne velünk vitatkozzon, hanem nézze meg, és kész. Mi csak azt akarjuk elérni, hogy aki megnézi, tudja, mit néz meg, és ne csak véletlenül váltson rá jegyet, hogy "egy krimi Demi Moore-ral és a Több, mint Testőr sztárjával".
-zé-
2007-09-21

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Mr. Brooks info-file
:::::::  (Mr. Brooks 2007.)