microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2007-09-13

Õfelsége Pincére Voltam

A boldog cseh aranykor


Jirí Menzel nagyon híres cseh rendező, Bohumil Hrabal pedig nagyon híres cseh író, akik külön-külön is jó dolgokat hoznak létre, úgyhogy nem meglepő, ha kettejük koprodukciójából egy jó film jön létre. Ettől a filmtől meglehetősen sokat kap a néző, plusz utána alig várjuk, hogy beüljünk végre a Prágai Sörözőbe.

Remek ritmusa, és jól kitalált, pompásan működő hangulata van a filmnek. Az elejétõl a végéig leköti az ember figyelmét, sõt, ennél többet is tesz: elvarázsol minket, a szó jó értelmében, beszippant a saját világába, ahol mi pedig jól érezzük magunkat. A némafilmes stílustól a klasszikus mûvészfilmes drámákon keresztül, a parodikus vígjátékokig többféle mûfaji, hangulatbeli hullámon jutunk keresztül, és ezek jól kiszámítottan váltják egymást a filmen belül.

A fõhõsünk egy fiatal pikkolófiú, aki a film elején már nem annyira fiatalon éppen a börtönbõl szabadul, és õ narrálja a történéseket. Erre a szerepre egyrészt egy fiatal bolgár színészt kért fel a rendezõ, másrészt pedig egy cseh középkorú színészt, õk ketten játsszák el Díte két korszakát, fantasztikusan. A visszaemlékezés a két világháború közti idõkre, pontosabban a 30-as évek második felére nyúlik vissza, ″a boldog békeidõkre″, bár ezt a kifejezést inkább az elsõ világháborút megelõzõ korszakra szokták használni, a filmbeli múltra is nagyon illik. Csehek és németek békésen éldegélnek egymás mellett, Díte éttermében (mármint a munkahelyén) a fõpincér az összes elképzelhetõ nyelven el tud beszélgetni a vendégekkel, a gazdagok boldog gyerekekként habzsolják az élvezeteket, a szegények káposztaleveses vacsorájáról pedig semmit sem tudunk.

Díte a pénz megszállottja, kézzelfogható és elvont értelemben is, és miközben már kicsiben büfézõként eldönti, hogy sokra viszi még, folyton teszteli a gazdagok aprópénzhez való viszonyát.

Ez egy nagyon érdekes és kifejezõ motívuma a filmnek, ahogy Díte a legváratlanabb helyzetekben feldob egy csomó aprót a levegõbe, és nézi, ahogy a gyártulajdonosok és gazdag középosztálybeliek kúsznak-másznak érte. Ez jelenthetné azt is, hogy fõhõsünk kisemberként perverz módon szeretné így megalázni az embereket, de nem így van, a könyv és a film szemlélete hibátlan, ez a pénzdobálás egy pszichológiai teszt, aminek az eredménye mindig a helyes úton tartja Dítét.

A film annyira izgalmas és érdekes jelenetekkel dolgozik, hogy a film két órája alatt nem tudunk mást tenni, mint végig feszülten figyelni az eseményeket, a gyönyörûen fényképezetett képeket, a jellegzetes Menzeles hangulatú beállításokat, mindent, köztük Díte nem mindennapi életútját. Nagy megkönnyebbülés, hogy a rendezõ nem használ öncélúan szépséges képeket, nem megy át a hatást keresõ komponálásba, hanem megmarad a kifejezés céljánál. A fiatal Díté-s jelenetek ráadásul a némafilmek és a sima játékfilmek határán táncolnak, úgyanúgy, ahogy Díte egyensúlyozik és forog mûvészien a tálcákkal. A narratív visszaemlékezés plusz feszültséget ad a történetnek, hiszen pillanatonként össze tudjuk hasonlítani a fiatal Díte tetteit, és választásait, azzal, amivé lett ezek által.

Jó nézni ezt a filmet, nagyon hamar megszokjuk a némafilmes stílust, és jól is esik nekünk, hogy a fiatal Díte sokáig meg sem szólal, csak jön-megy, pörög-forog, szerelembe esik, szerencsés lesz, és halad elõre hivatása, a vendéglátás vonalán. A film második fele Díte egyik nagy szerelmének kibontakozásáról szól, egy német lánnyal, akibe azért szeretett bele, mert ugyanolyan kicsi volt, mint õ. Ez a szerelem más lesz, mint a többi, a virággal beborított szépségek helyébe egy kemény német tanítónõ lép, aki a történelem menetében hamar náci német nõ lesz. Remekül felépített a menet, ahogy elõször megmenti a lányt, majd elkezd udvarolni neki, és ahogy -maga sem tudja, hogyan- már egy fajvédõ házasság közepén találja magát. A film ekkor is megmarad a humor, vagy legalábbis a paródia terepén, vagyis úgy kapunk egy mûvészi képet a 39-es cseh-német viszonyokról, a háború kitörésérõl, és a cseh nemzeti identitás erejérõl, hogy szinte nem is látunk ″kemény″ jeleneteket. Ez egy eléggé hatásos megoldás, ami jól mûködik.



Beszéltünk nézõtársakkal, akik szerint kevéssé sikerültek jól a jelenkori Díte-vel kapcsolatos jelenetek, és hogy ezeket rövidíteni kellett volna, mert nem lettek annyira érdekesek, de szerintünk ezektõl kapott egy nagyon reális viszonyítási pontot a korai Díte-történet, és a középkorú és borostás, az élettõl nem sokat váró Díte visszaemlékezése adja meg a fiatalkori énjének az igazi súlyát.

Mindenesetre nagyon élveztük a filmet, egy kifejezõ és érzelmes mûvészfilmet kaptunk a pénzünkért cserébe, egy jó alkotást, amit bármikor szívesen megnéznénk még egyszer.
-olasz-
2007-09-13

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Õfelsége Pincére Voltam info-file
:::::::
 Obsluhoval Jsem Anglického Krále 2006.