2008-01-29
Kalandorok
Férfi vonalak - vég nélkül
A Kalandorok egy három generációs apa-fia láncolatot vonultat föl, nem túl gerinces férfiakból, és azt követhetjük nyomon, hova vezetnek ezek a korrupt gének az élet legkülönbözőbb konfliktusaiban. A kecsegtetően induló vígjáték azonban lassan, de biztosan otromba szépséghibát fed föl a vetítőterem sötétjében: a történetet gyakorlatilag elfelejtették megírni.
Bizony súlyos állítás egy filmmel kapcsolatban azt mondani, hogy ″nincs megírva″. Mi lennénk a legboldogabbak, ha nem így lenne.
Pataki Ági nagyon jó producer, az a
típus, aki épít, aki utat tör, akinek a munkája nyomán a magyar film jobb lesz, mint előtte. Már az Üvegtigris 1-nél feltűnt, milyen profin kezeli például a ″product placement″ megoldásokat, ami azt jelenti, hogy anyagi támogatásért cserében, egy-egy terméket elhelyeznek a fimben. Annak idején elmagyarázta a sajtónak, hogy az ízléses, de mégis jól látható product placement rengeteget segít a magyar filmeknek, és hogy fontos odafigyelni, hogy ennek kialakuljon a kultúrája.
Most, évekkel később elegendő csupán az utóbbi idők legpusztítóbb magyar filmjét, a hiper-gagyi S.O.S. Szerelem c. filmet eszünkbe idézni, amelyben felcsendül a ″merci azt jelenti, köszönöm″ című agyament reklám-dal, és mindjárt rájövünk, Pataki Ági mennyire támogatnivalóan jó stílust képviselt már az Üvegtigris 1 idején is. Egy ilyen jó stílusú producer filmjének az ember külön is drukkol. Mégis azt kell mondanunk, a Kalandorok nincs megírva.
Normálisan egy film, ugye, 3 egységből áll, 3 felvonásból (″act″), bevezetés, kibontakozás, végkifejlet (alias megoldás). A harmadik egység végül visszajuttatja
a történetet a nyugvópontra, ahol a néző már abban a megnyugtató tudatban távozhat, hogy nincs már mit nézni :) A Kalandorokkal a probléma az, hogy a harmadik egység, a végkifejlet és megoldás teljességgel hiányzik a filmből. Ezen felül elmondható, hogy valahol a kibontakozás azon részénél ér véget, ahol még a dolgok egyre tovább bonyolódnak, tehát körülbelül a második egység 2/3-ánál. Ha ez a film így most 100 perc (mert annyi), akkor azt mondhatjuk, hogy a film végéről (számtani okoskodás nélkül) legalább 15-20 perc hiányzik. Tegyük hozzá: ez a 15-20 perc nagyon hiányzik.
Anélkül, hogy bármit elárulnánk, a filmnek akkor, és ott van vége, amikor még javában bonyolódnak a dolgok, amikor még mindhárom férfi abszolút a gerinctelenség és a kilátástalanság állapotában tobzódik - és amikor a filmben felmerült összes konfliktus még érintetlen, megoldatlan. Ez eléggé komoly probléma.
Természetesen már az is erősen problémás, ahogy a film kezdődik, hiszen semmit sem tudunk meg főszereplőnkről, Gézáról (Rudolf Péter), csak azt, hogy már hetek óta az autójában alszik, nincs se munkája, se családja, se pénze - és haknizásból tengeti életét. Nem tudjuk, hogy került ide, ebbe az állapotba, de elnézzük, mert úgy vagyunk vele, hogy ez amolyan ″bele a közepébe″ típusú kezdés, és a film később majd mindenért kárpótol.
A fiú (Schurf Milán) szerencsejáték-függő szenvedélybeteg, aki csak hazudja, hogy már lejött, közben meg nem is.
A nézők halára izgulhatják magukat, mert ez a fiú baromi gyorsan kiüríti
barátnője bankszámláját, és a pénzt interneten keresztül két mozdulattal elveszíti. Izgulunk, nem is akárhogy! Izgulunk, és eszünkbe sem jut, hogy ez egy béna film.
Helyette azt gondoljuk, hogy tök oké - és kényelmesen hátradőlünk, élvezve az egyre durvább fordulatokat, melyek révén a három férfi egyre mélyebbre süllyed ugyanabban, amiben már a film elején is nyakig benne voltak. Élvezzük az egyre durvább fordulatokat - mert tudjuk, hogy egyszer majd beköszönt egy fordulat, és a három férfi összefog, a sarkukra állnak, és helyrehozzák mindazt, amit addig hagytak tönkremenni, amit tevőlegesen is jól és alaposan tönkretettek. A szomorú az, hogy mindezt hiába várjuk.
Egyébként már az elején gyanakszunk egy picit, hogy valami nincs rendben, ugyanis az anya, a nagyapa felesége, az apa anyja, a fiú nagymamája meglehetősen durván van elintézve. A nagyapa azon röhög, hogy a kalapjára mutat, jelezve, hog
y amikor ez rajta van, nem beszél a feleségével (ilyen durva anti-feminizmust, a nők ilyen fokú alázását nem szívesen látjuk egy filmben - hiszen moziba az ember kulturált szórakozásért megy, és nem valami hím-soviniszta bunkóságért).
A nagyapa elhatározza, hogy otthagyja a feleségét, a férfi anyját, a srác nagymamáját, és ez a két férfi úgy asszisztál a nem teljesen normis nagyapának, mintha csak valami macájától kellene szélsebesen elköltöztetni - ez nagyon furcsa. Természetesen elnézzük ezt is a filmnek, mert tudjuk, hogy a nagyapa dilis, és tök hamar rájön majd, hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy helyrehozza az életét. De mit említettük: a film nem tartalmaz megoldás-részt, csak jól összekuszál mindent, aztán kiírják, hogy vége.
A felhalmozott konfliktusok, melyeket meg sem kísérelnek megoldani, olyan rengetegen vannak a filmben (az összes konfliktus megoldatlan konfliktus), hogy megdöbbentő. A film végén úgy távozunk, kicsit kábán, mint akit fejbe vertek - egyszerűen hamarabb kapcsolták fel a villanyt, mint mielőtt a film befejeződött volna.
Igaziból nem tudunk másra gondolni, mint hogy a filmet kronologikusan forgatták, a filmvégi jeleneteket hagyták a forgatás végére, és vagy elfogyott a pénz, vagy pedig leforgatták a film végét is, de a felvételek egy baleset során megsemmisültek, és a stáb úgy
gondolta, jobb egy vicces filmet a 3/4-ig megnézni, és akkor megdöbbenni, mint egyáltalán meg sem nézni.
Hát, ami azt illeti, mi vitáznánk ezzel az elgondolással, szerintünk nincs rosszabb, mint egy befejezetlen film. Még egy rosszul befejezett film is jobb annál, amit a Kalandorok művel nézőivel. Ha azonban az embert egy sürgős riasztás telefonon elérné a nézőtéren, és a film utolsó jeleneténél hirtelen el kellene rohannia, úgy hagyná el a nézőteret, hogy ″pár nap múlva majd megnézem rendesen, végig, mert egész tűrhető kis vígjáték, amit sajnos, pont a legizgalmasabb résznél kellett otthagynom″.
Pataki Ági nagyon jó producer, az a
típus, aki épít, aki utat tör, akinek a munkája nyomán a magyar film jobb lesz, mint előtte. Már az Üvegtigris 1-nél feltűnt, milyen profin kezeli például a ″product placement″ megoldásokat, ami azt jelenti, hogy anyagi támogatásért cserében, egy-egy terméket elhelyeznek a fimben. Annak idején elmagyarázta a sajtónak, hogy az ízléses, de mégis jól látható product placement rengeteget segít a magyar filmeknek, és hogy fontos odafigyelni, hogy ennek kialakuljon a kultúrája.
Most, évekkel később elegendő csupán az utóbbi idők legpusztítóbb magyar filmjét, a hiper-gagyi S.O.S. Szerelem c. filmet eszünkbe idézni, amelyben felcsendül a ″merci azt jelenti, köszönöm″ című agyament reklám-dal, és mindjárt rájövünk, Pataki Ági mennyire támogatnivalóan jó stílust képviselt már az Üvegtigris 1 idején is. Egy ilyen jó stílusú producer filmjének az ember külön is drukkol. Mégis azt kell mondanunk, a Kalandorok nincs megírva.
Normálisan egy film, ugye, 3 egységből áll, 3 felvonásból (″act″), bevezetés, kibontakozás, végkifejlet (alias megoldás). A harmadik egység végül visszajuttatja
a történetet a nyugvópontra, ahol a néző már abban a megnyugtató tudatban távozhat, hogy nincs már mit nézni :) A Kalandorokkal a probléma az, hogy a harmadik egység, a végkifejlet és megoldás teljességgel hiányzik a filmből. Ezen felül elmondható, hogy valahol a kibontakozás azon részénél ér véget, ahol még a dolgok egyre tovább bonyolódnak, tehát körülbelül a második egység 2/3-ánál. Ha ez a film így most 100 perc (mert annyi), akkor azt mondhatjuk, hogy a film végéről (számtani okoskodás nélkül) legalább 15-20 perc hiányzik. Tegyük hozzá: ez a 15-20 perc nagyon hiányzik.
Anélkül, hogy bármit elárulnánk, a filmnek akkor, és ott van vége, amikor még javában bonyolódnak a dolgok, amikor még mindhárom férfi abszolút a gerinctelenség és a kilátástalanság állapotában tobzódik - és amikor a filmben felmerült összes konfliktus még érintetlen, megoldatlan. Ez eléggé komoly probléma.
Természetesen már az is erősen problémás, ahogy a film kezdődik, hiszen semmit sem tudunk meg főszereplőnkről, Gézáról (Rudolf Péter), csak azt, hogy már hetek óta az autójában alszik, nincs se munkája, se családja, se pénze - és haknizásból tengeti életét. Nem tudjuk, hogy került ide, ebbe az állapotba, de elnézzük, mert úgy vagyunk vele, hogy ez amolyan ″bele a közepébe″ típusú kezdés, és a film később majd mindenért kárpótol.
A fiú (Schurf Milán) szerencsejáték-függő szenvedélybeteg, aki csak hazudja, hogy már lejött, közben meg nem is.
A nézők halára izgulhatják magukat, mert ez a fiú baromi gyorsan kiüríti
barátnője bankszámláját, és a pénzt interneten keresztül két mozdulattal elveszíti. Izgulunk, nem is akárhogy! Izgulunk, és eszünkbe sem jut, hogy ez egy béna film.
Helyette azt gondoljuk, hogy tök oké - és kényelmesen hátradőlünk, élvezve az egyre durvább fordulatokat, melyek révén a három férfi egyre mélyebbre süllyed ugyanabban, amiben már a film elején is nyakig benne voltak. Élvezzük az egyre durvább fordulatokat - mert tudjuk, hogy egyszer majd beköszönt egy fordulat, és a három férfi összefog, a sarkukra állnak, és helyrehozzák mindazt, amit addig hagytak tönkremenni, amit tevőlegesen is jól és alaposan tönkretettek. A szomorú az, hogy mindezt hiába várjuk.
Egyébként már az elején gyanakszunk egy picit, hogy valami nincs rendben, ugyanis az anya, a nagyapa felesége, az apa anyja, a fiú nagymamája meglehetősen durván van elintézve. A nagyapa azon röhög, hogy a kalapjára mutat, jelezve, hog
y amikor ez rajta van, nem beszél a feleségével (ilyen durva anti-feminizmust, a nők ilyen fokú alázását nem szívesen látjuk egy filmben - hiszen moziba az ember kulturált szórakozásért megy, és nem valami hím-soviniszta bunkóságért).
A nagyapa elhatározza, hogy otthagyja a feleségét, a férfi anyját, a srác nagymamáját, és ez a két férfi úgy asszisztál a nem teljesen normis nagyapának, mintha csak valami macájától kellene szélsebesen elköltöztetni - ez nagyon furcsa. Természetesen elnézzük ezt is a filmnek, mert tudjuk, hogy a nagyapa dilis, és tök hamar rájön majd, hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy helyrehozza az életét. De mit említettük: a film nem tartalmaz megoldás-részt, csak jól összekuszál mindent, aztán kiírják, hogy vége.
A felhalmozott konfliktusok, melyeket meg sem kísérelnek megoldani, olyan rengetegen vannak a filmben (az összes konfliktus megoldatlan konfliktus), hogy megdöbbentő. A film végén úgy távozunk, kicsit kábán, mint akit fejbe vertek - egyszerűen hamarabb kapcsolták fel a villanyt, mint mielőtt a film befejeződött volna.
Igaziból nem tudunk másra gondolni, mint hogy a filmet kronologikusan forgatták, a filmvégi jeleneteket hagyták a forgatás végére, és vagy elfogyott a pénz, vagy pedig leforgatták a film végét is, de a felvételek egy baleset során megsemmisültek, és a stáb úgy
gondolta, jobb egy vicces filmet a 3/4-ig megnézni, és akkor megdöbbenni, mint egyáltalán meg sem nézni.
Hát, ami azt illeti, mi vitáznánk ezzel az elgondolással, szerintünk nincs rosszabb, mint egy befejezetlen film. Még egy rosszul befejezett film is jobb annál, amit a Kalandorok művel nézőivel. Ha azonban az embert egy sürgős riasztás telefonon elérné a nézőtéren, és a film utolsó jeleneténél hirtelen el kellene rohannia, úgy hagyná el a nézőteret, hogy ″pár nap múlva majd megnézem rendesen, végig, mert egész tűrhető kis vígjáték, amit sajnos, pont a legizgalmasabb résznél kellett otthagynom″.
-fülöp-
2008-01-29