Szerelem és Egyéb Katasztrófák

Akár hívhatnánk ezt a filmet "alkotói filmnek" is, ha kedvelnénk ezeket a besorolásokat, mivel ugyanaz írta és rendezte (Alek Keshishian). Ez egy ilyen, könnyed hangvételű filmnél leginkább azt jelenti, hogy az író-rendező személyes film-projektként fogta fel ezt a művet, amibe minél több személyes ujjlenyomatot akart belevinni. Alkotónk valami miatt a férfi homoszexualitásnál akadt le, ennek a "létformának" a hétköznapjait és életvitelbeli kivetülését láthatjuk a filmben, illetve azt, hogy milyen nehéz ebben a "kapcsolati formában" (is) megtalálnunk életünk szerelmét.



Ne tévesszen meg minket, hogy Brittany Murphy-t rakták be elvileg főszereplőnek, ő csak másodhegedűs, és dekoráció, és ezért például az ő pasizási vonalának nem is tudunk annyira drukkolni.



Alek Keshishian láthatóan beleszeretett Audrey Hepburn-be, illetve a színésznő Álom Luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's) c. filmjébe (eddigi tapasztalaink alapján elég sznob döntés épp ezt a filmet kiválasztani Hepburn életművéből, de itt ennek a sznobságnak van is némi háttere).

Filmünkben többször felbukkan ez a kult-film, először spontán módon a leghíresebb zenei betéte (A Kék Folyó) csendül fel, akkor még nehezen felismerhetően, aztán később a főhősök meg is nézik párszor dvd-n, majd megint halljuk a számot, és mindeközben a főhősnő csakis Hepburn stílusában öltözködik. Nem is kérdés, hogy itt valaki tényleg megszállottja ennek a filmnek...

A történet elég halovány: Londonban vagyunk, főhősünk egy írónak készülő meleg srác, aki egy amerikai lánnyal él együtt, Jacks-szel, aki pedig nem mással foglalkozik, mint a felsőosztályú divattal, az angol Vogue segéd-szerkesztőjeként. Ők ketten a londoni bohém-művész elit tagjai, akik egyik elröppent kiállítás-megnyitótól mennek át a másikba. Elvileg érdekes, sőt irigyelnivaló lenne az életvitelük, de a film sajnos nincs annyira fantáziadúsan megírva, hogy mi is így érezzük.



Ami nekünk "lejön" ebből a vonalból, az az, hogy Jacks folyton bugyiban, vagy meztelenül mászkál a lakásban, borzasztóan igyekszik szétszórt és huncut lenni, de sajnos ez nem jön neki össze. Ehelyett csak azt látjuk, hogy Brittany Murphy most Hepburn-ben nyomja magát, meglehetősen bénán. (A Nagydumás Kiscsajokban pedig elég jó volt egy hasonló karakterben).



Hiába vezet trendi Mini-t, hiába hord 50-es, 60-as évekbeli retro-ruhákat, a karaktere nem lesz tőle sem érdekes, sem megnyerő. Elég hamar megunjuk, ahogy Murphy örökké dobálja a testét, úgyhogy helyette inkább a Peter nevű lakótársára, a film valódi főszereplőjére próbálunk meg koncentrálni. Peter egy képzelt világot működtet maga körül, a fejében mindenféle forgatókönyvek peregnek, amiknek ő a hőse. Egy film-megszállott, a történet szerint, illetve egy kedves intellektüel.



Neki is nehéz barátot találnia, ugyanúgy, mint Jacks-nek, aki egyébként a film feléig úgy-ahogy jár valakivel. De mivel itt egy idealista film-őrülttel, egy fantáziavilágban élő leendő íróval (filmünk író-rendezőjének az alteregójával?) állunk szemben, Peternek nem jó akárki, ő egy szerelem-első-látásra kapcsolatban gondolkodik, úgyhogy kitartóan el kezdi üldözni azt az ismeretlen fiút, akibe egy pillanatra belebotlott egy szálloda halljában. Azt a romantika mennyiséget, amit a meleg-vonal mentén esetleg elveszítünk, a megfelelő (játékos, értelmes) humorral remekül tudnánk kompenzálni - ha lenne nekünk ilyen.

Sajnos a film csöppet sem vicces, úgyhogy egyetlen jeleneten tudunk csak nevetni, amikor az egyik meleg srác zavarában kimegy egy kávézóban a WC-re, és a meleg barátja azt mondja, hogy ő is velemegy, hogy "segítő kezet nyújtson neki". Ez vicces, tényleg, ezen nevetünk is, de aztán ennyi.



Az alapban nem túl fordulatos és eredeti történet alakulását időnként egy idegesítő nő karaktere cifrázza, Jecks nagydarab, alkesz, excentrikus barátnőjéé, Tallulah-é, aki olyan, mintha a Bridget Jones egyik női mellékszereplőjének (Jones rondabeszédű barátnőjének) az eltúlzott mását látnánk. Aztán belép a képbe egy argentin szépfiú, akit a film nagy részében melegnek hisznek, és akiről ki sem találnánk, hogy kivel fog végül összejönni.

Tulajdonképpen semmi érdekes nem történik a filmben, a romantikának még csak a perifériáját sem érintjük, és bár a végén örülünk, hogy Peter is megtalálja élete társát, és Jacks is, azért erre talán kár volt egy egész filmet kihegyezni.



Úgy tűnik, egy filmőrült alkotóval állunk szemben (Alek Keshishian), aki a személyes érdeklődését pakolta bele a filmjébe, egy-az-egyben (Audrey Hepburn-vonal), és aki a főszereplő által személyesítte meg önmagát a vásznon. A legnagyobb hiányérzetünk a humor elmaradása miatt van, de meg kell jegyeznünk, hogy Brittany Murphy sem játszott jól, és, hogy a történet időnként kifejezetten idegesítő menetet vett. Hiába tűnik csábítóan vicces-kedvesnek a film plakátja, sajnos valójában egy eléggé vértelen angol filmmel van dolgunk.