Karamell

CSPV: Miért ajánlottad Bejrútnak a filmet?



Labaki: Hát először is azért, mert az én városom. Egy héttel a háború újbóli kitörése előtt forgattam a filmet, és ez egy nagyon nehéz időszak volt számomra. Az én filmem nem a háborúról szól, hanem a szerelemről, a nőkről, csupa könnyed vidámság, és egy nagy kétely támadt bennem, hogy hogyan kapcsolódik össze ez a két dolog, a háború és az, amiről a filmem szól. Amikor ezen töprengtem, arra jutottam, hogy ez egy jó döntés lesz, mert a film az én véleményemet, gondolataimat fogja sugározni, ahogy én látom Bejrútot, a hétköznapokat.



CSPV: Speciálisan arab nőkről szól a film, vagy általában mindenféle nőkről?

Labaki: Nyilvánvalóan a szövegkörnyezet, ha lehet így mondani, az arab. Hiszen ez mégiscsak egy különös, másfajta világ. Tehát a környezet az arab, nem is lehet más. Megmutatja azt a világot, amiben ezek a nők élnek. Viszont ami egyetemes lehet, az a mód, ahogy a nők reagálnak ezekre a helyzetekre. Nagyon sokat utazom, és látom, ki hogyan reagál bizonyos élethelyzetekre, és ez mindenhol ugyanaz tulajdonképpen. És ez az, ami emberi, ami túlmutat ezen az egyedi helyzeten.



CSPV: Ez a film az első rendezésed, miközben a főszerepet is Te játszod. Nem volt nehéz ezt a kettőt összehangolni, illetve segítséget jelentett-e, hogy a leendő férjed készítette a zenét, és a nővéred volt a jelmeztervező, vagyis családi környezet vett körül?



Labaki: Egyszerre volt nehéz és könnyű is. Azért volt könnyű, mert akikkel együtt játszottam, ők nem profi színészek voltak, hanem első filmesek, és így a forgatások inkább olyanok voltak, mintha barátnőkként beszélgetnénk. Így kevésbé volt bennem egyfajta megfelelési vágy. Nehéz viszont azért volt, mert nagyon sok dolgot kellett egyszerre csinálni, vagyis egyszerre játszani, és mindenkit felügyelni, kívülről látni a dolgokat, az nehéz volt.



CSPV: Ezek szerint Te voltál az egyedüli profi színésznő a filmben, mert ezelőtt is játszottál már filmekben?

Labaki: Nem vagyok profi színésznő. Játszottam már korábban is filmekben, de nem tartom magam annak.

CSPV: Feltűnt, hogy minden jelenet nagyon napfényes volt, még a komorabb helyzeteknél is szikrázott a napsütés. Ez szándékos volt?



Labaki: Igen, egyrészt tudatos volt, de az is igaz, hogy az emberek Libanont általában úgy ismerik, mint egy szürke háborús ország. Nem ismerik pl. az időjárását. Ez egy mediterrán ország, nagyon-nagyon meleg, és az emberek is melegek. Erről az oldaláról nem ismerik az emberek, és ezt szerettem volna visszaadni. Másrészről pedig nagyon színes az ottani világ, a város, az ország, az emberek, és tudatosan választottam a karamell színét is, ami egy napfényes, aranyló szín.



CSPV: Feltűnt, hogy a drámai jelenetekben általában nem szólalnak meg a szereplők. Ez is direkt elem volt?

Labaki: Amikor írunk, vagy rendezünk, akkor nem elemzünk ennyire dolgokat. Sem előtte, sem utána. Én ösztönösen csinálom a filmezést, vagyis nem tudom, miért pont ilyen lett egy adott jelenet. És talán tudat alatt talán tükröztük azt, hogy Libanonban még mindig sok tabu van, amiről az emberek nem beszélhetnek, vagy nem akarnak beszélni. Így az emberek gyakran csak a szemükkel, vagy gesztusokkal jelzik azt, amit szóban nem mondanak el. Lehetséges, hogy tudat alatt ezt akartam ezzel kifejezni.

CSPV: Milyen zenét kértél a zeneszerzőtől? Nekem kicsit szomorúnak tűnt a film zenéje.



Labaki: Nincs erre recept, vagy ilyesmi. Én inkább melankolikusnak hívnám a zenét. De amit szerettem volna kifejezni ezzel a zenével, az az, hogy Libanon a kelet és nyugat között áll, mindkét kultúra megtalálható benne. A zenével is ezt akartam valahogy tükrözni, ahogy keleti hangszerekkel, de már nyugati szerkesztési móddal dolgoztunk. Tehát azt akartam bemutatni, hogy Libanon a két égtáj -amiről tudjuk, hogy mást is jelent - között van.



CSPV: Az utolsó kérdés előtt szeretnék gratulálni, mert nagyon jó lett a film. Milyen volt máshol a fogadtatása?



Labaki: Mindenhol nagyon pozitív volt a fogadtatása, eddig már 50 országban mutatták be, és szerencsére mindenhol sikere volt.



CSPV: Köszönjük szépen, és még egyszer gratulálunk!



Labaki: Merci.

CSPV: au revoir:)