microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2009-05-06

Isten Hozott az Isten Háta Mögött

egzotikus kiküldetésben


Erről a filmről az az alapinformáció, hogy valami miatt ez volt az eddigi legnézettebb francia film a hazájában. A több, mint 20 millió francia néző elég meggyőző szám, ahhoz képest, hogy nekünk inkább fárasztó volt végignézni, mint élvezetes. Na jó, ez kicsit túlzás, de tény, hogy a sima félreértéseken alapuló gegek, amik egy nyelvi furcsasággal vannak megtűzdelve, nem tettek ránk akkora hatást, mint kellett volna.



A franciák egyébként biztosan azért szerették nagy tömegben ezt a filmet, mert róluk szól, az előítéleteikről, illetve az ő egyik régiójukról (az északi, Calais közeli vidékről), ahol a film tanulsága szerint kedves emberek élnek, bár nagyon furcsán beszélnek. A film író-rendező-főszereplője, Dany Boon maga is erről a vidékről való (Armentiéres), és 12 éves koráig nem is beszélt franciául, csak a helyi nyelvjárást ismerte, amit a film "sötöminek" nevez, angolul pedig "chtimi"-nek írják (franciául pedig ch'timie-nek).

A film maga erre a francia egzotikumra épül, szinte teljes egészében, arra a létező effektre, hogy a Franciaország más vidékeiről származó honfitársak nem mindig értik "az északiak" furcsa beszédét.

Érthető, hogy ez a nyelvjárás-dolog vicces sztorit kínált az alkotóknak, de jó lett volna, ha itt nem állnak meg az ötletelésben, és kitalálnak még egy jó cselekményt is a folyamatos geg-forrásuk mellé. De persze nem így tettek, a lehető legegyszerűbb irányba indultak el, az idiótaság erőltetése és a sima hazugságokból összeálló félreértések hálózata vitte előre a cselekményt, ami a közepétől már fárasztó lett. Ahhoz képest, hogy franciák milliói nevetgélhettek és szórakozhattak jól ezen a filmen, mi kukaként néztük végig a filmet, egy jelenetsort kivéve, ami kivételesen jól sikerült, és ami tagadhatatlanul vicces volt (ez arról szólt, hogy a sötömiek szívességet tesznek az odacsöppent postafőnöknek, és eljátsszák a feleségének, hogy ők tényleg annyira elmaradottak, suttyók, egyszerűek és primkók, amilyennek a postfőnök hazudta őket, azért, hogy ezzel közelebb kerüljön a feleségéhez..))



A történet tehát csöppet sem nagy dobás: délről északra helyeznek egy postamestert, Philippe-t, vagyis egy középvezetőt, aki mindenképp a Riviérára akar kerülni, de aztán már az első hazugságával lebukik, és büntetésből északra helyezik, a "sötömikhez". Innentől elkezdődnek a nyelvi mulatságok, a helyiek furcsa tájszólásukkal szórakoztatják a "délit", és persze minket, ahogy hosszú jeleneteken át próbálják bemutatni, miben különbözik a helyi nyelvjárás az átlagos franciától (ez a magyar fordításnak csak úgy-ahogy sikerült, bár nincs viszonyítási alapunk, milyen lett volna egy jobb fordítás).

Miután már minden egyes néző vette a két nyelv közti különbséget, és aki hajlamos volt rá, nevetgélhetett a postafőnök beilleszkedésén, nem nagyon marad más, mint elkezdeni egy félreértéses-hazudozásos menetet, ami nem tudjuk, miről szól igazán (elvileg a postafőnök házasságáról, de egy ennyire őszintétlen kapcsolatnak amúgysem lenne értelme, úgyhogy ez kiesik, mint rendes indok), mindenesetre postafőnökünk azt hazudja az otthonhagyott feleségének, hogy rossz neki ott, északon, és minden egyes hétvégén nagykabátban indul el visszafelé, a tök normális klímájú kisvárosba, csak hogy a felesége jobban érezze magát. Ez a fő elem, amit nem értünk: miért kell főhősünknek annyit hazudnia, miért nem nézhetnénk egy normális kisvárosos vígjátékot, ahelyett, hogy folyton képbe jöjjön ez a feleség-szédítő vonal.

Mindegy, Philippe nem bírja kinyögni az igazságot, miszerint megszerette az északi kisvárost, és jól érzi magát a különös helyiek közt, meg tudja enni a valami durva belsőségből készült ottani specialitást, és ha kell, és ő is képes tajtrészegen kikézbesíteni a leveleket. Nem, ezt nehéz lenne neki elmondani, inkább azt szeretné, hogy ha a felesége nem látogatná meg, hanem maradna minden úgy, ahogy van, a kétféle életével.

Ez egy elég erős dramaturgiai hiba, hogy nem értjük, miért kell egy ilyen egyszerű helyzetben egy egyszerű fickónak (aki nem titkosügynök) hazugságok láncolatába keverednie, azon túl, hogy az alkotók másképp nem tudták volna kitölteni a cselekmény űrjét. Bár elvileg a főhős rendesen beilleszkedik a városka lakói közé (Antoine postás segítségével, akit Dany Boon játszik), mi ebből nem sokat látunk, mert a történet szinte csak a postán és a főtéren zajlik, és a postai alkalmazottakon kívül nem sok helyihez van szerencsénk a film során. Nagyon egyszerű menet ez a film, egy nem túl tehetséges (de eléggé idétlen kinézetű) színész (Dany Boon) saját gyökereit dolgozta fel, sajnos, nem túl vicces, hanem inkább átlátszó formában.

Az olyan primér gegeken nem tudunk nevetni, hogy Philippe próbálgatja a sötömit, és ezért folyton makog és kiabál, vagy hogy a postáslány fordítja Antoine szövegét a délinek, miközben elvileg a lány és Antoine is egy nyelvet beszélnek...

Kevés ötlet, egyszerű félreértéses konfliktusok, és rengeteg nyelvi szerencsétlenkedés - kb. ez jut eszünkbe erről a filmről, de azért értjük, miért bírták a franciák, mi is nevetnénk egy hasonló vígjátékon, ami rólunk, a mi sznobságunkról és fenntartásainkról készülne, valószínűleg...
-olasz-
2009-05-06

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Isten Hozott az Isten Háta Mögött info-file
:::::::
 Bienvenue Chez Les Ch'tis 2008.