Macaframa

Mi hat ránk ebben a fantasztikus filmben? Mármint mi hat ránk akkora intenzitással, hogy konkrétan libabőrösök leszünk - már az elején, később pedig nemcsak a pupillánk, de a tudatunk is fullra kitágul, ahogyan egy órán keresztül szinte együtt lélegzünk a srácokkal. Hihetetlen élmény. De vajon miért?







A film nagyon keményen indít - hangban a Dühöngő Bika elejéről ismert Parasztbecsület-

részlettel, képben pedig eszméletlen, nagylátószögű fekete-fehér felvételekkel. Gyakorlatilag még semmit sem láttunk, de máris óriási dózist kaptunk megszállottságból, abból, hogy ez egy életforma, hogy az életet minden részletéig meghatározza, átitatja ez a szerelem, ez a szenvedély: a fixizés San Francisco-ban.

Tegyük fel, hogy nem vagyunk sznobok, és nem mondjuk azt rendszeresen, hogy "fixi? - hú, apám, az aztán a csúcs-szuper dolog!". Tegyük fel (és okkal:)), hogy mezei budapesti bringásként ülünk be a Toldiba - ilyen alapon természetszerűen azt várnánk, hogy szép felvételeket, jó zenéket, jó arcokat láthatunk, és egyfajta extrém érdekességként dolgozhatjuk fel az élményt - a fixizés élményét. Ehelyett azonban úgy hat ránk a film, mintha az anyanyelvünkön szólítana meg bennünket (kvázi mintha világ életünkben fixiztünk volna:)) - hogy lehet ez?

Az élmény tényleg döbbenetes. Valószínűleg egy leszerelt ajtajú autóból filmez a zseniális (az extrém sportoknál megszokott módon profi, finom és gyors) operatőr, jó alacsonyról, jó nagy látószöggel veszi, amint mellette teker az adott blokk főszereplője. Ez az alapélmény. Bringás a városban, ezerrel teker, autók mennek el mellette - illetve bocs, ő megy el az autók mellett (egy párbaj is kialakul egy lomha ezüst színű jármű és egy bringás között - aki végül nemcsak leelőzi, de a pirosnál golyóként kilőve magát (azaz golyóként nem fékezve:)) suhan tova San Francisco utcáin. A szabadságnak olyan fokozata ez, amiről nehéz beszélni. Egyszerűen felgyorsul a szívverésed, és együtt lélegzel a sráccal, aki ott teker a vásznon. Nem olyan, mint amikor a bélyeggyűjtők egy szép bélyeget látnak - hiszen itt a szenvedély nem külső esztétikumra irányul - hanem egy állapotra, amiben benne vagyunk. Egy csapásra kiderül, hogy a fixizés a bringázás esszenciája. A fixizés minden - a fixizés egyenlő a bringázással, a fixizésben minden benne van, amit a bringázás jelent. Fura, részegítő érzés. Ez maga a '70-es években lebegésként leírt jelenség. A bringázás a fűszer - görbül a tér - utazás, de nem mozgás nélkül - sőt, éppenséggel a fixizésben az a szép, hogy amíg haladsz, pedálozol, a lábad nonstop mozgásban van. Nemcsak az van, hogy pedál segítségével hajtod magad - hanem hogy pedálozol, ahogy pedálozol, úgy haladsz, ahogyan haladsz, úgy pedálozol.

Gyönyörű, végsőkig leegyszerűsített bringák - nem eszközök, hanem hangszerek!!! Gazdája mozgáskoordinációs központja teljesen ráhangolódott a fixizésre, így e nemesen egyszerű instrument segítségével úgy suhan a városban, mint hal az oxigéndús kék óceánban. Egyedül a hullám-szörfözéshez lehet hasonlítani a fixizést, egy egyszerű eszköz és te harmóniában mozogsz az őselemmel - ami a fixi esetében egy gyönyörű nagyváros forgalma. Ahogyan a fixi és a hullámszörfözés egymással elmondhatatlan módon rokon művészeti ágak, ugyanígy a világ egyik legeslegjobb filmje, a Holtpont (Point Break) az egyetlen film, amihez ez a film hasonlítható. Tele van érzéssel és filozófiával - a létező és valós szabadság leggyönyörűbb megfogalmazása - mindkét film ..

Látunk nagyon nagy jeleneteket - San Francisco-i utca, piros lámpa, jobbról nagy ívben viszont befordulnak az autók - barátunk pedig egy a pirosban megállt és egy épp szemből bekanyarodó köz suhan el - óriási szabadság !!!!





Ugyanígy látjuk, amint lefelé ereszkednek egy jó kis San Francisco-i lejtőn, jobbra-balra csinosakat farolgatva - a gumiból száll fel a füst, vagy port látunk ilyenkor, nem tudni, de a kb. 5-600-as objektívvel felvett jelenet, ragyogó narancsos megvilágításban mindent visz. A halak, a fürge kis halacskák fickándoznak jobbra-balra ilyen fürgén a víz végtelen terében. San Francisco-ban fixizni külön respect-et érdemel. Sík terepen be tud "bárki" rendezkedni egy normális fix áttételre - de mit csinálsz, ha giga-meredek emelkedők és lejtők hazájában bringázol? Mit csinálsz, ha olyan meredek emelkedők vannak, ahol egy MTB legkomolyabb (legkisebb) hegymenet áttételét használnád felfelé? Flip-flop agyat használsz (két fogaskerék van a hátsódon, és néha megfordítod a kereked, ha jobb áttételt akarsz (bár ez általában csak 1-2 fogaskerékkel különbözik) ? Bizony kőkemény választás - minél durvább áttétellel vagy képes felkapaszkodni az emelkedőkön, annál gyorsabban suhanhatsz sík terepen. Ha kegyes vagy magadhoz és lassú, sokat tekerős áttételt használsz, jobban jársz az emelkedőkön, de sík terepen a hűtéshez és jó közérzethez szükséges menetszelet nehéz lesz összeszedned. A dolog lényege csak az, hogy fixizni SF-ban nem kis dolog - totálisan extrém "sport".

A film megdöbbentő szépsége, felszabadító volta egy fura dolgot bizonyít - miszerint filozófiailag (ha végiggondoljuk) a városi bringások mind fixisek akarnak lenni. A fűre nem igaz, hogy mindenki koksz meg hernyó "felhasználó" (függő) akar lenni (de csapda szintjén jelen van az átjárás). A fixinél azonban egyenes-vonalú kapcsolat van: ha városban bringázol, fixis akarsz lenni, vagy lelked mélyén már az is vagy. Csavar azonban hálistennek itt is van. Mindaz, amiről a San Francisco-i fixizés szól, megvan a mezei városi bringázásban is, sőt, abszolút ott van benne - úgy, hogy ha azt megkapod, nem kell "több" - mert nincs is több. Azaz, ha megnézed ezt a filmet, és elborul az agyad, nem kel fixissé válnod (persze, ha akarsz: rajta! - de nem kell:)). A dolog lényege ugyanaz, mint a hullámszörfözésnél: a harmónia és a szuper-jelenidő (nincs idő gondolkodni, ösztönből, zsigerből cselekszel, és ennek kell totál harmonikusnak lenned, mert ha egy másodpercre is kizökkensz, bukod a hullámot, ami(be)n vagy - és bringa esetében ez nagyon durva lehet.

A fixisek harmóniája egyedülálló és csodálatos, de ez a harmónia nem arról szól, hogy keresztülmegyünk a forgalom törvényein (nuku fék, nuku megállás pirosnál, nuku sisak, nuku lámpa, nuku sárhányó, nuku csengő - majdnem minden nuku). A hiper-szuper fixis művészek sem arra törekszenek, hogy elüttessék magukat - dehogy is, nekik is vannak terveik holnapra, sőt, holnaputánra is:) Egyszerűen csak az van, hogy ők annyira a művészei ennek a mozgáskultúrának, hogy felette állnak a forgalom egyszerű szintjének. Ahogyan a Mátrixban Keanu-éknak van idejük elhajolni a lövedékektől, mert sokkal gyorsabb világban élnek, felpörgetve, mint a legyek, úgy tudnak a San Francisco-i fixisek a legvadabb helyzetekben is nagyon ügyesen mozogni - mint hal a vízben. Mi úgy látjuk, életveszély, de ők más frekvencián mozognak, más az órajelük, szóval nekik ez séta a parkban. Szóval a fixizés sem a sebességről, az extremitásról szól direktben - az extremitás csak onnan jön, hogy ezek a srácok tényleg a fixi ill. a bringázás artistjai. Az extremitás nem cél - a cél a szabadság, a suhanás az utakon, az együtt-lélegzés a forgalommal, az elegáns profizmus, és a spenót-erőmű robbanékony pedálozás stílusa. A szabadságot "bárikor" elérhetjük, nem kell fixiznünk - hagyd a váltót egy adott fogaskeréken, és a pirosnál fékezés közben ne válts vissza, hogy aztán zöldnél autósan indíthass - másodpercek alatt 35-re gyorsulva - a lassú taposás, a finom, izomerőből való felgyorsulás istennek tetsző dolog :) A fixisek elit - de nem úgy, hogy téged hazaküldenek. Mindenki elit, aki részt tud venni az élet (a forgalom) nyüzsgésében - és képes elérni a harmónia egy bizonyos fokát.





Milyen jelenet az, amikor hajnalban (esetleg du.) egy csapat Harley Davidson-os arc (nincsenek a legjobb formában, konkrétan dagik) puffogtatja kifelé a fehér cuccot - beleürítenek a levegőbe - amit a városlakók mind belélegeznek. Ott állnak a pirosnál, és várnak hatalmas járgányaikon, amik nagyon jó szolgálatot tesznek, ha az a cél, hogy csak ülj, mint a tévé előtt, és csak a csuklód kelljen megmozdítani, ha haladni szeretnél ... Ott állnak a pirosnál - és puffognak - majd a felezővonalon egy bringás srác suhan el mellettük szemből - egy keréken ... a mafla arcok meg mint ősemberek, csak néznek ... Atomvillanás jobbról :) Úristen, micsoda szabadság bringázni! - mondja ki magában a néző ujjongva.

Ugyanez bármikor megtörténik veled a városban - akkor is, ha csak mezei városi bringás vagy. Motorosok állnak a pirosnál, a gép, amin ülnek 45 kilós nőjükkel maguk mögött, arra lett kitalálva, hogy 200-zal süvítsenek. De ki akar 200-zal menni? Oké, rossz kérdés, sokan - de önerőből, például egy repülőgépből kiugorva (ejtőernyővel felszerelkezve). Szóval ki akar egy viszonylag jól irányítható vasdarabba kapaszkodni, mint egy ökör szarvába, miközben az 200-zal süvít? Tulajdonképpen senki. Egyrészt, ha ilyenen ülsz, ha bármi van, meghalsz. Ez egy régi kultúra maradéka. Másrészt, kimarad a lényeg: a mozgás. Ez olyan, mint egy elektromos kerekesszék. Ha valaki nem tud mozogni - számára áldás, másoknak átok. Mert ki az az idióta, aki pont a lényeget, a mozgást akarná kihagyni? Bringával úgy mozoghatsz, mint gyalog, úszva, futva vagy lóháton - természetes módon - és ha mások is így közlekednének, nem fenyegetne téged sem balesetveszély. Szóval, a motorosok a pirosnál, akármit hoz is a zöld, egyedül az irigység és a lemaradottság hangnemében tudnak rád gondolni, rád, aki szabad vagy, nem vagy bőr cuccokba beöltözve, mozoghatsz, nincs szükséged benzinre, nem mész 200-zal.

Lássuk be, a modern nagyvárosokban számos fura dolog mutatható ki - egyrészt minden ember max. annyi embert ismer érdemben, ahányat egy kisvárosban ismerne, és ugyanilyen tanulságos tény, hogy egy nagyvárosban nincs szükség olyan gépekre, amik féltonnásak, motorok vagy autók, benzin-motorral működnek, mert ha valahonnan valahova el akarsz jutni, bringával a legtöbb helyre hamarabb érsz oda - vagy nagyobb móka lesz odaérni :)



A fixisek a város, a forgalom hullámszörfösei. Minden okunk megvan arra, hogy csodáljuk őket - de butaság a forgalom-feletti mivoltukért csodálni őket. Ha Kocsis Zoltántól nem kérik a jegyet a Zeneakadémián, nem azt kell csodálnunk, hogy felette áll a jegyrendszernek, hanem hogy annyira nagy művész, hogy mindenki ismeri és elismeri. Nem azt kell csodálnunk a fixisekben, hogy heveny csőlátásban leledzve jobbra-balra szlalomozva extrém sportolókként söpörnek végig a városon - piros lámpák, táblák, satöbbi nagy ívben lesz@rva. Ők megtehetik, mert ők így is biztonságosan mennek. Ne feledjük, a cél a parkour mentalitásnak megfelelően - "keresztül mindenen" - az, hogy eljussunk oda, ahova akarunk. Tehát nem az, hogy az életünket kockáztassuk egy poénért.

Amit ők csinálnak, hajmeresztő - de ez az ő szintjükön normális. Ugyanakkor ha az ő szintjükre szeretnénk eljutni, nem a virtuskodás a pálya, hanem a szabadság élvezetének művészete - ebben kell elmélyülnünk. Ráadásul, ha Budapesten egy San Francisco-i fixis elengedné magát, 30 percen belül elütnék. Náluk, odaát, az ókori Athént idéző isteni városban a közlekedés összes résztvevője kulturált - rendelkezik egy közlekedési kultúrával. Magyarország 2006 óta a gátlástalanság kultúrája - és ez a közlekedésben is meglátszik. Hiába profi egy fixis - ha Budapesten nyomja, és úgy akarja nyomni, mint ezek a srácok SF-ban, akkor nagyon komoly életveszélybe sodorja magát. Mi azonban, akár mezei bringásokként is élvezhetjük a szabadságot, amit a bringázás, a közlekedésben való hal-a-vízben részvétel tud okozni. Ehhez hozzátartozik a sisak, a lámpa, a jó fék, a sok-sok tekintgetés, némi udvariasság, és extrém estben akár a piros lámpák tisztelete is :)



Gyönyörű film - tényleg csak a Holtpont-hoz hasonlítható - bár cselekménye "nincs". Az IMDb-n nincs rajta, és valószínűleg nem fizettek a zenékért - lásd kedvencünk, a Velvet Underground Venus is Furs c. száma, amit a cspv is használt egy CM videóban (bár egy ilyen filmnek odaadják courtesy alapon is simán). Isteni film. Ha a hackereknek van (volt egykor, amikor a hackerek még jó fejek voltak - a szerk) bibliájuk, a bringásoknak is van- és annak egyik fejezete ez a nagyszerű film, amely érzést, életet, filozófiát sűrít konkrét módon minden képkockájába .. (tekintsd meg a BUBIfeszt-en:))