microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2009-11-26

Az Informátor!

hazugságspirál


Hazug ember tenni meg hosszabb utat, mint sánta kutya - hangzik a népi bölcsesség. Tényleg nem a sebesség a döntő. Hazudós embert könnyű utolérni, megállítani azonban annál nehezebb. Teknősbéka vs. fürge lábú Achilleus. Hazudós ember lassan jár, de tovább ér, Achilleus pedig a hajára kenheti szofisztikált antik mozgáskultúráját. Ez a film nagyon szórakoztató is lehetne - lehetett volna ...

Nagy az Isten állatkertje, hazugságokból is széles a skála. Ott van mindjárt a fantasztikus Faulty Towers (Waczak Szálló), amelyben Mr. Faulty minden epizódban valami hazugságba keveredik, és többé nem tud kimászni belőle, és őrületes módon sodródik egészen a végkifejletig:) Nem minden hazugság vicces azonban. Minél betegesebb, annál kevésbé vicces (ez annyira igaz, hogy a beteges hazudozás Magyarországon évekig tabu-téma volt, s talán még ma is az). Soderbergh új filmje egy ilyen beteges hazudozóról szól - sajnos.

Matt Damon legnagyobb teljesítménye a filmben, hogy meghízott, és hogy tökéletesen jelenítette meg, ahogyan egy hazudozó slamasztikába keveredik, és hazugsággal próbál szabadulni abból (erre a szerepe a Tehetséges Mr. Ripley miatt eshetett rá a választás). Kár, hogy ezt a remek emberábrázolást mindjárt a film legelején produkálja, így a nézőnek sajnos, az első perctől nyilvánvaló, hogy egy pitiáner tolvajt látunk, aki a hazugságot úgy alkalmazza meneküléshez, mint tintahalak a tintát: ha valami van, felrobbant egy újabb hazugság-patront, és minden mehet tovább. A film ezek után próbál minket bevonni a cselekménybe, ezek után kezdődik egy FBI nyomozás - de mindez már csak arról győz meg bennünket, hogy az amerikai adófizetők pénzét eléggé hanyagul költik.

Persze, óriási botrány is kirobban, óriási csalás is lelepleződik - de ezúttal nem vagyunk meghatva. Ez nem Michael Mann isteni Bennfentese. Itt a csalást is ugyanúgy leplezi le a folyamatosan menekülő hazudozónk, mint ahogyan hazugság-patronjait robbantgatja fel. Amikor szorul a hurok, gátlás nélkül betekintést enged a nyomozóknak a sötét bizniszekbe, amik a színfalak mögött folynak, de amint sikerült szabadulnia a szorításból, máris visszakozik, és próbálja az egész ügyet elbagatellizálni. Az FBI a filmben tényleg szédületes, ha a bűnözők megnézik, tapsolni fognak, és még több kedvet kapnak a bűnözéshez.


A filmmel az a fő gond, hogy semmiféle koncepcióval nem rendelkezik arra vonatkozóan, hogy hogyan kellene egy történetet film formájában tálalni. A film alapjául szolgáló regényt olvasni, metrón utazva, kávézóban várakozva nyilván elfogadható szórakozás: események láncolata bontakozik ki, hazugság hazugságot szül, miközben hazudozós főszereplőnk folyton előre menekül - újabb és újabb hazugságokba. "Na, nézzük, mit talál ki már megint ez a szánalmas lúzer" - körülbelül így ütheti fel valaki a könyv egy-egy újabb fejezetét - két metróállomás között. Moziban ülve ugyanez már nem olyan üdítő élmény.

Soderbergh láthatóan meg sem kísérelte dramaturgiailag átgondolni, megszerkeszteni a filmet. Idióta, semleges zenével tömte tele a jeleneteket, mintha valami televíziós ismeretterjesztő filmet látnánk, a burleszk műfajába át-áthajolva - egy piti szélhámosról. Magyarországon egy ilyen sztoriért elég "kinyitni" a tévét, és hideg zuhanyként magunkra engedni egy-egy híradót, de nem hinnénk, hogy az USA-ban is többet érdemel egy ilyen sztori, mint egy 2 oldalas cikk, nagy fotókkal egy vasárnapi szám belső oldalán, két korty narancslé között. Bár ki tudja, lehet, hogy az amcsiknak, akik hozzánk képest még nem láttak karón varjút, bejön ...
-fülöp-
2009-11-26

Címkék: hazugságspirál, Soderbergh, Waczak, Matt Damon, informátor, informant!



:::::::
  LÁSD: Az Informátor! info-file
:::::::  (The Informant 2009.)