microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2010-01-25

Sherlock Holmes

A harcmester


Guy Ritchie az első (egy-két) filmjével elérte, hogy egyes körökben az angolok kultrendezőjeként emlegessék, majd ennek birtokában elszabadult vele a ló, és a konkrétan nézhetetlentől (Hullámhegy, Revolver) az üres akciófilmig (RocknRolla) szépen betárazott a filmprojektjeivel. Most igyekezett biztosra menni, a britek egyik népszerű nemzeti elemét, Sherlock Holmes-t feldolgozva, azzal a reklámozó indítással, miszerint itt a Holmes-Watson páros végre nyíltan vállalhatja az egymás iránti érzelmeit.

Bár ennek fényében a két színész (Robert Downey Jr. és Jude Law) folyamatosan azt ecsetelte az ezzel foglalkozó lapoknak, hogy mennyire bírják egymást, és mennyire ízott köztük a levegő a forgatás alatt (vagy valami ilyesmi), plusz Guy Ritchie is kart-karbaöltve mászkált nemrég Law-val egy étteremből kijövet, a dolog mégsem így fest: a filmben Holmes-ék nem játszanak meleg párost. Nagyon kedvelik egymást, és igaz, hogy Holmes eléggé féltékeny a megnősülni készülő társára, de ennyi - hiába dobta volna fel a feldolgozást egy konkrét meleg szál, Guy Ritchie csak meglebbentette ezt a verziót, és nem ment végig rajta. (Kár, pedig akkor karakteresebb, és emlékezetesebb lett volna a film, tekintve, hogy az eddigi feldolgozások is csak idáig, a sejtetésig jutottak el, ahogy ez történt Guy Ritchie barátunkkal is).

Guy Ritchie tehát a híres-neves agytröszt nyomozót, Sherlock Holmes-t dolgozza fel a maga módján, amely mód röviden azt jelenti, hogy az ópiumfüggő és antiszociális, nagyon gyors észjárású brit nyomozóból egy trendi harcművészetet űző, bátor, pengeagyú és őrült Holmes-t kreál, akivel kapcsolatban talán az a legfontosabb elem, hogy fejben és testben egyaránt a topon van. Ebben a legyőzhetetlen kombinációban szűri ki a bűnözőket a korabeli Londonban, azok közül is csak a leggonoszabb és elvetemültebb gazdag bűnözőket. Guy Ritchie-nek hasonló módon vannak kedvenc színészei, mint az óceán túlpartján Tarantino-nak, neki ilyen pl. Jason Statham (akit egyébként ő fedezett fel), Vinnie Jones, vagy Mark Strong (aki a RocknRolla-ban is jó tudott lenni, meg amúgy mindenben, mert remek színész). Rajtuk kívül persze vannak egy-filmre szóló "keményfiú arcai", mikor ki, legutóbb Gerard Butler, előtte Benicio Del Toro, vagy Brad Pitt, ki, ahogy adódik.


A Sherlock-ban ismét egy amerikai színészt tett meg főszereplőnek, Robert Downey Jr-t, aki eddig minden egyes (komolyan vehető) filmjében tökéletesen játszott, és aki úgy tehetséges, ahogy van (lsd. a legjobb "munkáját", az Egyéjszakás Kaland-ot). Downey Jr. tehát pompás választás, ő aztán nem szokott unatkozni a filmvásznon, hatalmas kifejezőkészségével és személyiségével bármelyik írott figurából egy hihetetlenül valódi embert varázsol elénk. Szeretjük és elismerjük a tehetségét, pont.

Holmes itt a Downey-féle kivitelezésben egy ír dokkmunkáshoz hasonló izomzattal rendelkező, verekedős és provokáló fickó, aki még az otthoni hegedűlését is őrült vehemenciával műveli. Mellette az amúgy srácos imidzsű Jude Law egy megfontolt fiatal orvos, aki az egész filmben kifelé halad a Holmes-szal való "kapcsolatából".

Mondani se kell, eléggé meglepődünk, amikor a film Holmes narrációjával indul, ami azt ecseteli, hogy fogja leütni másodperceken belül áldozatát, hogy fogja harci technikáját ötvözni a fejben való küzdelemmel. Ez csöppet egyszerű fogás ("a májra fogok ütni, mert látszik, hogy régóta iszik a fickó..") így, a legelején, de mit tegyünk, ha Guy Ritchie egy küzdősportoló agytrösztben gondolkodott, amikor Sherlock Holmes jogait "kölcsönvette".

Ritchie egyébként inkább egy kiszámító, "agyas" rendező, mint egy eredetiségtől és tehetségtől hajtott, "vision"-ös típus, aminek megvannak a jó oldalai is (itt pl. elégé odafigyelt a részletekre), meg persze kevésbé pozitívak is (a cselekmény lendülete megtörik a sok kidolgozott részleten).

Maga a történet nem annyira lehengerlően érdekes, de úgy tűnik, mintha nem is kellene annak lennie, mivel itt nem egy ügy Holmes általi felgönyölítésén van a hangsúly, hanem a Holmes-féle nyomozási és részlet-összrakási folyamaton, aminek része az is, hogy a híres nyomozó saját testi épségét kockáztatja a bevetés közben. Ez az attitűd messze áll a klasszikus, lelassult, elzárkózott, és otthoni magányában hegedülgető Holmes-képtől, aki ritkán vegyült az emberek közt, és akkor is felsőbbségesen lenézte őket. A Guy Ritchie/Downey Jr.-féle Holmes nemhogy örömmel vegyül az egyszerű nép között, de kikapcsolódásképp ki is hívja egy-egy tagját egy "bunyóra", és a megjegyzéseiből kiderül, hogy nem nagyon bírja az elitista elzárkózást.

Ez a demokratikus vonal jót tesz a filmnek, tulajdonképpen egyike a viszonylag sok pozitív elemnek, amitől a film végül az "egészen jó" kategóriában landol. Ilyen elem még a Hans Zimmer világhírű zeneszerző által létrehozott filmzene, amiben remekül alátámasztja a feszes és veszélyes Holmes karaktert, és a cigány zenétől az ír zenékig többféle népzenét használ. A fényképezés és a jó art direkció sokat dobhatott volna még a filmen, de sajnos túl sok "festett hátteret", mesterkélt szürke felhős Londont használtak, plusz az operatőr sem nyújtott semmi emlékezeteset.

Ezzel együtt is egy kalandos krimiként halad előre a film, ami a számos fordulat és akció miatt majdnem végig leköti a figyelmünket, és csak ritkán szaladunk bele egy-egy üres menetbe (ilyen az, amikor egy túlságosan nagy darab fickóval kell megküzdenie Holmes-éknak, ez a túlzott drabális karakter Ritchie egyik kedvence, gyakran alkalmazza a filmjeiben, de részünkről nem tartottuk viccesnek, csak bénának).

A meleg alapkoncepció ellenére bekerül egy a történetbe egy nő is, mint Holmes egyik volt szerelme (Rachel McAdams), aki bár megnyerően szélhámos, gyors kéz-és észjárású (tehát elvileg illik a mi Holmes-unkhoz), mégsem érződik köztük romantikus kapcsolat, egy csepp se. A Guy Ritchie-s apróságokon való leakadás számlájára írjuk a végkifejlet környékének lelassultságát, a Holmes féle ügy megoldás egyáltalán nem annyira feszültségteli, mint pl. Hercule Poirot-nál szokott lenni, és a "végső összecsapás" jelenetsor meglepő módon szinte a legunalmasabb lett a filmben.

Guy Ritchie Sherlock Holmes-a újszerű, és eléggé életteli fickó, ami jót tett az újrafeldolgozásnak.



Az, hogy nemcsak agyban nagyon erős, hanem ezúttal erőben és ügyességben is, új elemet jelent a híres magánnyomozók eddigi karakterihez képest (sőt, a saját korábbi Holmes-alakokhoz képest is). Más, mint a többiek, és bár ebben a feldolgozásban is használ drogokat (erre utal Watson egyik mondata, egy folyadékról, amit iszik, és amit amúgy szemműtétekhez használnak - ez állítólag a kokainra vonatkozik), és itt folyton járatja az agyát, és pihenésképpen hegedül, a külsőségek sorozatából mégis egy egészen élénk karaktert sikerült összehoznia a rendezőnek, a forgatókönyvíróknak, és természetesen Robert Downey Jr.-nak, aki láthatóan nagyon élvezett Holmes bőrében mozogni.

Egy ilyen klasszikus, sokszor feldolgozott brit nemzeti szimbólumhoz, mint amilyen Sherlock Holmes, mindenképpen humorral érdemes hozzányúlni, és ez is elég jól működött a filmben. Downey mindenféle arcokat vág, féltékenykedik, beszól, a Watson-nal töltött "régi szép időkre" utal folyton vissza, miközben a doktor épp akkor akar elköltözni tőle, és az egész vicces évődésből az derül ki, hogy Holmes barátunk nagyon élvezi tornásztatni az agysejtjeit, és ugyanúgy élvezi, ha Watsonnal mindenféle kalandokban vehet részt. Ez egy picit talán gyerekes, de mindenképpen jól kitalált attitűd nála.

Mindent egybevéve rendben volt a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes, bár kevesebb festett háttér jobb lett volna, és a végkifejletet is át kellett volna gondolni, de az alapok (a fő karakterek és a kapcsolatuk) jók voltak, és persze a színészek remekül tették a dolgukat.

A történeten csöppet kevesebbet kellett volna "agyalni", és akkor gördülékenyebben haladtunk volna előre, de még így is pozitív lett a mérleg Ritchie eddigi filmjeihez képest. Robert Downey Jr. pedig abszolút megéri a pénzét, ahogy mondani szokták...
-lido-
2010-01-25

Címkék: sherlock holmes, watson doktor, doyle, magánnyomozó, klasszikus, london, guy ritchie



:::::::
  LÁSD: Sherlock Holmes info-file
:::::::  (Sherlock Holmes 2009.)