2010-03-27
Kecskebűvölők
Elröppent katonák
Sok idő telik el addig, míg az amerikai társadalom fel tudja dolgozni a legutóbbi háborúit, Afganisztán és Irak olyan súllyal nehezedik rájuk, hogy nem csoda, ha az értelmiség, azon belül a filmesek is segítségükre sietnek, és például vicces, jópofa formában igyekeznek képet alkotni ezekről a háborúkról. A Kecskebűvölők ennek a menetnek egy kevéssé jól sikerült darabja.
Nyilvánvaló, hogy nem kell folyton szimplán hősöknek beállítani az amerikai katonákat az amerikai filmekben, és hogy már majdnem 
mindenki unja a "sir, yes sir" típusú ordítozásokat a hadsereggel kapcsolatos filmekben, de ezzel együtt sem tűnik jó ötletnek elszállt hippiket vegyíteni a katonák közzé egy filmben, hogy utána majd rajtuk nevetgélhessenek a nézők. (És ebből a szempontból nem érdekes, hogy állítólag van valóság alapja a történetnek).
Pedig Grant Heslov színész-producer éppen ezt teszi második rendezésében, és azt a fajta szerencsétlenkedős, félig-meddig intellektuálisra hangolt humort erőlteti, amire csak a huszas-harmincas férfiak egy része vevő. Ráadásul George Clooney-nak sem mindig megy jól a vígjátéki szerepkör (lsd. a Coen-fivérek filmjeiben, Égető Bizonyíték, Kegyetlen Bánásmód-beli, a vicces, és a mégsem vicces határán táncoló játékát), így most sem volt meggyőző a komoly arccal előadott, felhőket eloszlató akcióival, a néha balfékként, néha profi para-katonaként való megnyilvánulásaival.
Az egész film nem áll bennünk össze, és gyanítjuk, hogy ez nem a mi hibánk. Ewan McGregor
újságíró egy nem-életszerű indokkal (a felesége félrelépett egy félkarú munkatársával) el akar menni mindenképp az iraki háborúba, ahol aztán egy szállodai szobában várja a bevetést. Itt ismerkedik meg George Clooney karakterével, akiről nem derül ki, hogy igazán mit keres ott, és mennyire valóságos a történet, amit magáról előad.
Egyébként ez az egész filmre igaz, ide-oda egyensúlyoz a valóságos és az elképzelt dolgok között, a komoly és a viccesre hangolt jelenetek között, a kaland-vígjátéki stílus és a komoly katonai film között.
A három főszereplő ( a harmadik Jeff Bridges, aki a szokásos arckifejezéseit adja elő, rutinszerűen) egyike sem elég érdekes karakter, és a közös hippi-akcióik sem bilicselik le a nézők figyelmét. Ami a kecskéket illeti, ők valamiképp főszereplővé léptek elő ( a film plakátján geg-ként egy kecske az 5-ik alak), de azon túl, hogy egy kisérlet alanyai, és nagyon kedves jószágok, több szerepük nincs a filmben.
Kicsit rossz, hogy a film végére sem jövünk rá, mi volt a film célja, miről szól tulajdonképpen,
és hogy miért nem lett valóban vicces, a sok "kicsit humoros, de aztán mégse"- jelenetet miért nem csinálták meg tényleg nevetnivalóra.
Egyébként ami az anyagi oldalát illeti a film fogadtatásának, a 25 millió dollárból készült film a hazájában 32.4-et, világszerte pedig 27.6 millió dollárt hozott a jegybevételekből, ami összességében nem rossz szám, vagyis végülis elegendően sokan bírták George Clooney és Ewan McGregor iraki kalandjait. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha egy jó humorérzékkel rendelkező forgatókönyvírót is felvettek volna a stábba...
mindenki unja a "sir, yes sir" típusú ordítozásokat a hadsereggel kapcsolatos filmekben, de ezzel együtt sem tűnik jó ötletnek elszállt hippiket vegyíteni a katonák közzé egy filmben, hogy utána majd rajtuk nevetgélhessenek a nézők. (És ebből a szempontból nem érdekes, hogy állítólag van valóság alapja a történetnek).
Pedig Grant Heslov színész-producer éppen ezt teszi második rendezésében, és azt a fajta szerencsétlenkedős, félig-meddig intellektuálisra hangolt humort erőlteti, amire csak a huszas-harmincas férfiak egy része vevő. Ráadásul George Clooney-nak sem mindig megy jól a vígjátéki szerepkör (lsd. a Coen-fivérek filmjeiben, Égető Bizonyíték, Kegyetlen Bánásmód-beli, a vicces, és a mégsem vicces határán táncoló játékát), így most sem volt meggyőző a komoly arccal előadott, felhőket eloszlató akcióival, a néha balfékként, néha profi para-katonaként való megnyilvánulásaival.
Az egész film nem áll bennünk össze, és gyanítjuk, hogy ez nem a mi hibánk. Ewan McGregor
újságíró egy nem-életszerű indokkal (a felesége félrelépett egy félkarú munkatársával) el akar menni mindenképp az iraki háborúba, ahol aztán egy szállodai szobában várja a bevetést. Itt ismerkedik meg George Clooney karakterével, akiről nem derül ki, hogy igazán mit keres ott, és mennyire valóságos a történet, amit magáról előad.
Egyébként ez az egész filmre igaz, ide-oda egyensúlyoz a valóságos és az elképzelt dolgok között, a komoly és a viccesre hangolt jelenetek között, a kaland-vígjátéki stílus és a komoly katonai film között.
A három főszereplő ( a harmadik Jeff Bridges, aki a szokásos arckifejezéseit adja elő, rutinszerűen) egyike sem elég érdekes karakter, és a közös hippi-akcióik sem bilicselik le a nézők figyelmét. Ami a kecskéket illeti, ők valamiképp főszereplővé léptek elő ( a film plakátján geg-ként egy kecske az 5-ik alak), de azon túl, hogy egy kisérlet alanyai, és nagyon kedves jószágok, több szerepük nincs a filmben.
Kicsit rossz, hogy a film végére sem jövünk rá, mi volt a film célja, miről szól tulajdonképpen,
és hogy miért nem lett valóban vicces, a sok "kicsit humoros, de aztán mégse"- jelenetet miért nem csinálták meg tényleg nevetnivalóra.
Egyébként ami az anyagi oldalát illeti a film fogadtatásának, a 25 millió dollárból készült film a hazájában 32.4-et, világszerte pedig 27.6 millió dollárt hozott a jegybevételekből, ami összességében nem rossz szám, vagyis végülis elegendően sokan bírták George Clooney és Ewan McGregor iraki kalandjait. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha egy jó humorérzékkel rendelkező forgatókönyvírót is felvettek volna a stábba...
-olasz-
2010-03-27