2010-08-30
Hét Perc a Mennyországban
alternatív sorsok és boldogságok
Ez a film egyike azoknak a filmeknek, amit láthattunk az idei Titanic Filmfesztiválon, és ami ezután rendes forgalmazásba is került. Eléggé kell figyelnünk, hogy megértsük a film történetét és "csavarját", de az addig eltöltött idő is érzelmekkel és feszültséggel teli.
A rendező 
Omri Givon-nak ez az első nagyjátékfilmje, de ennek nincs külön jelentősége. Ő és írótársa egy komoly, átgondolt és tartalmas történetet hoztak létre, amit aztán Givon egy kellemes tempójú, átélhető filmre vitt át.
A főszereplő egy Galia nevű fiatal nő, aki a szerelmével (Oren) együtt egy öngyilkos merénylő által felrobbantott buszon utazott, és amely tragédiát kettejük közül csak ő élte túl. A teste megégett, és bár relatíve korán kimentették az égő buszból, nem lett volna esélye a túlélésre, ha egy fiatal mentős nem harcol 7 percen keresztül az életéért.
A film a tragédia utóéletét mutatja be, viszonylag lassú tempóban, de ezzel együtt nagyon megfoghatóan. Nem "művészkedik", de egy olyan jelenet, amiben egy zöld lámpára várakozva Galia mellett furcsán lelassulva állnak idegenek, akiktől valahogy menekülni szeretne, és később megtudjuk, hogy ezek az emberek vele voltak akkor a buszon - egy ilyen jelenet tartós nyomot hagy bennünk. Nemcsak a
történetmesélés tempója visszafogott, hanem a szereplők párbeszédei is, igazából mintha mindig kevesebbet beszélnének, mint lehetne/kellene.
Galia nem tud szabadulni a szerencsétlenség emlékétől, főként miután a szerelme belehalt, és mikor egyik nap megkapja valakitől az akkor viselt nyakláncát, elkezd kutatni a mentésben részt vevők után.
Közben megismerkedik egy nagyon kedves és helyes férfivel, Boaz-zal, aki többször segít neki, először akkor, amikor egy piacon rátörnek a borzasztó emlékképek, és rosszul lesz. Galia nyomoz, és közben egyre közelebb kerül Boaz-hoz, akivel a találkozásuk pillanatától tökéletesen megértették egymást. Úgy tűnik, a Galia hátán levő égési sebekkel együtt kezd lassan összeforrni a lelke is, egy évvel a robbanás után, pár nappal azután, hogy a kómában levő barátja meghalt, Galia elengedi magát Boaz mellett, és egy reményteli, boldogsággal kecsegtető kapcsolat kezdődik számukra - de nem lesz ennyire egyszerű a helyzet.
A film nagyon erős a kis mozdulatok és nem feltűnő gesztusok finom kihangsúlyozásában, értünk mindent, amit látunk, fogjuk a rezdüléseket, és ez jó rendezésre vall.
Látjuk, ahogy Boaz és Galia még a baleset előtt (pontosabban előző este) véletlenül összeismerkedik, vagyis ahogy első látásra egymásba szeretnek, de Galia éppen Orennel van, úgyhogy plátói lesz ez a fellángolás. Végig érezzük, amikor együtt vannak, hogy egy sorsszerű egymásratalálás az övék, és hogy boldogok lesznek együtt. Közben Galia nyomozása is nyugvópontra ér, megért mindent, és nekünk is tökéletesen összeáll a kép az aznapról, Galia és Oren kapcsolatáról, a lehetséges jövőjükről.
Nem hiába mondják el többször a film egyes szereplői, hogy Galia 7 perce nem volt véletlen, és azért térhetett vissza az életbe, mert még nem volt itt az ideje, és hogy az a pillanat, amikor a teste és a lelke újra eggyé válik, az több, mint misztikus pillanat, ennek az elemnek fontos szerepe lesz a történet "csavarában”. Galia személyisége és kapcsolatai, érzései olyan árnyaltak, mint amilyenek azok a valóságban lennének, és ezt olyan közvetlenül tudja a nézőknek átadni a film, ami ritkaság.
Bár egy kicsit észnél kell
lennünk, hogy a végén mindent megértsünk, de ezzel nincs semmi baj, ennyi aktivitást simán elvárhat tőlünk egy ilyen komoly film.
Gratulálhatunk Omri Givonnak, elsőre is jó filmet készített, és igazán remek színészeket talált hozzá.
Ez egy olyan film, ami után még egy-két napig valószínűleg lamentálunk a történeten, a cselekmény fordulatán és az igaz szerelem természetén...
Omri Givon-nak ez az első nagyjátékfilmje, de ennek nincs külön jelentősége. Ő és írótársa egy komoly, átgondolt és tartalmas történetet hoztak létre, amit aztán Givon egy kellemes tempójú, átélhető filmre vitt át.
A főszereplő egy Galia nevű fiatal nő, aki a szerelmével (Oren) együtt egy öngyilkos merénylő által felrobbantott buszon utazott, és amely tragédiát kettejük közül csak ő élte túl. A teste megégett, és bár relatíve korán kimentették az égő buszból, nem lett volna esélye a túlélésre, ha egy fiatal mentős nem harcol 7 percen keresztül az életéért.
A film a tragédia utóéletét mutatja be, viszonylag lassú tempóban, de ezzel együtt nagyon megfoghatóan. Nem "művészkedik", de egy olyan jelenet, amiben egy zöld lámpára várakozva Galia mellett furcsán lelassulva állnak idegenek, akiktől valahogy menekülni szeretne, és később megtudjuk, hogy ezek az emberek vele voltak akkor a buszon - egy ilyen jelenet tartós nyomot hagy bennünk. Nemcsak a
történetmesélés tempója visszafogott, hanem a szereplők párbeszédei is, igazából mintha mindig kevesebbet beszélnének, mint lehetne/kellene.
Galia nem tud szabadulni a szerencsétlenség emlékétől, főként miután a szerelme belehalt, és mikor egyik nap megkapja valakitől az akkor viselt nyakláncát, elkezd kutatni a mentésben részt vevők után.
Közben megismerkedik egy nagyon kedves és helyes férfivel, Boaz-zal, aki többször segít neki, először akkor, amikor egy piacon rátörnek a borzasztó emlékképek, és rosszul lesz. Galia nyomoz, és közben egyre közelebb kerül Boaz-hoz, akivel a találkozásuk pillanatától tökéletesen megértették egymást. Úgy tűnik, a Galia hátán levő égési sebekkel együtt kezd lassan összeforrni a lelke is, egy évvel a robbanás után, pár nappal azután, hogy a kómában levő barátja meghalt, Galia elengedi magát Boaz mellett, és egy reményteli, boldogsággal kecsegtető kapcsolat kezdődik számukra - de nem lesz ennyire egyszerű a helyzet.
A film nagyon erős a kis mozdulatok és nem feltűnő gesztusok finom kihangsúlyozásában, értünk mindent, amit látunk, fogjuk a rezdüléseket, és ez jó rendezésre vall.
Látjuk, ahogy Boaz és Galia még a baleset előtt (pontosabban előző este) véletlenül összeismerkedik, vagyis ahogy első látásra egymásba szeretnek, de Galia éppen Orennel van, úgyhogy plátói lesz ez a fellángolás. Végig érezzük, amikor együtt vannak, hogy egy sorsszerű egymásratalálás az övék, és hogy boldogok lesznek együtt. Közben Galia nyomozása is nyugvópontra ér, megért mindent, és nekünk is tökéletesen összeáll a kép az aznapról, Galia és Oren kapcsolatáról, a lehetséges jövőjükről.
Nem hiába mondják el többször a film egyes szereplői, hogy Galia 7 perce nem volt véletlen, és azért térhetett vissza az életbe, mert még nem volt itt az ideje, és hogy az a pillanat, amikor a teste és a lelke újra eggyé válik, az több, mint misztikus pillanat, ennek az elemnek fontos szerepe lesz a történet "csavarában”. Galia személyisége és kapcsolatai, érzései olyan árnyaltak, mint amilyenek azok a valóságban lennének, és ezt olyan közvetlenül tudja a nézőknek átadni a film, ami ritkaság.
Bár egy kicsit észnél kell
lennünk, hogy a végén mindent megértsünk, de ezzel nincs semmi baj, ennyi aktivitást simán elvárhat tőlünk egy ilyen komoly film.
Gratulálhatunk Omri Givonnak, elsőre is jó filmet készített, és igazán remek színészeket talált hozzá.
Ez egy olyan film, ami után még egy-két napig valószínűleg lamentálunk a történeten, a cselekmény fordulatán és az igaz szerelem természetén...
-olasz-
2010-08-30