Sejtcserés Támadás
(a sztori középpontjában egy sperma-csere áll), a forgalmazó is többször megváltoztatta a hazai premier időpontját, hiszen Aniston filmjei mostanában nem mindig sikeresek, plusz a férfi főszereplő, Jason Bateman ismeretlen arc a legtöbb mozinézőnek.
Ehhez még hozzájön, hogy egy ismeretlen rendezőpáros jegyezte a filmet, egy novella alapján, és máris látjuk, hogy valami észrevétlenül megdobta a filmet, és végül nem jutott mondjuk az Exférj Újratöltve (The Bounty Hunter, Aniston ezelőtti filmje) sorsára.
Ez a plusz jó dolog szerintünk Jason Bateman remek stílusa, amivel a Dodgeball egy kicsi szerepében debütált, majd amiről egy időre úgy tűnt, hogy elveszítette (Az Egek Ura, de leginkább a Páros Mellékhatás c. filmjei alapján). 
Most visszatért Bateman vicces és laza mojo-ja, amivel még azt is tudta kezelni, hogy szerepe szerint egy neurotikus és időnként hipochonder (vagyis New York-i értelmiségi, Woody Allen újabb kiadásában) 30-as fickót kellett eljátszania.
Bateman természetes és jó, szerencsére nem erőlteti a magába húzódó értelmiségi figurát (aki 13 éve ismeri a legjobb barátnőjét, amikor rájön, hogy mégiscsak ő az igazi), hanem gyors válaszokat ad és hülye arcokat vág, és még a filmbeli híres sperma-kicserélést is viccesen tudja levezetni.
Amúgy a történet inkább a dráma felé hajlik, mint egy vígjáték felé, Jason Bateman (Wally) is egyedül él, a tőzsde-elemzésekkel és a New York-i hétköznapokkal lekötve energiáit, és Jennifer Aniston (Kassie) is, aki nem találja 
meg azt a férfit, akitől gyereket szeretne. Aztán az ominózus sperma-csere után (ami révén Wally lesz véletlenül az apja Kassie születendő gyerekének) eltelik 7 év, és elkezdődik a tulajdonképpeni cselekmény, Wally és a fia egymásra találása, illetve Kassie és Wally kapcsolatának még tovább való bonyolódása. Így, leírva nem tűnik annyira érdekesnek vagy kicsit is előremutatónak ez a történet, de filmen egészen jól működik, értjük a szereplők viselkedését, kiváncsian várjuk a kiskölyök „wally-zálódását”, és kivételesen még Aniston játékát is bírjuk. A mellékszereplők minden vígjátékban fontosak, itt van egy Juliette Lewis-unk, aki ebben a szerepben egyáltalán nem talált magára, és van egy Jeff Goldblum-unk, aki viszont remek a felületesnek tűnő, de éppenséggel kedves bankár-főnök-barát szerepében.
Mondhatnánk azt, 
hogy semmi különös ez a film, a jobb-mint-középszerű kategóriában vidáman ellubickol, és nem okoz csalódást a nézőinek, de ennél többről van szó: valami miatt tényleg működőképes, végigviszi a nézőket a maga másfél óráján, és közben nem unatkozunk, hanem érdeklődve várjuk az idétlen alapkonfliktus tovább bonyolódását. Még azt is eléri, hogy egy ilyen intim témát, mint mesterséges megtermékenyítés, spermadonor és egyebek, egy vígjátékban tudja feloldani, rendes plakáttal megküldve, és az amerikai közönségnek is befogadhatóvá téve. Nem rossz teljesítmény, Jason Bateman-nek pedig örülünk, hogy visszatért a rendes, igazán jó humorú kerékvágásba.