Egy Jobb Világ

 

A film első harmada tökéletes. Az orvos fia (Elias) az iskolában (12 év körüli kamasz) új osztálytársat kap, Christian-t. Elias-t a bunkó és nála nagyobb iskolatársa és annak bandája folyamatosan terrorizálja. Christian-ra is ez a sors várna - de ő proaktív módon elébe megy az eseményeknek, rajtaüt a bandavezéren, és brutálisan ellátja a baját.

A filmnek ez a része izgalmas, félelmetes, mert valódi dologról szó, ám mégis emberi történet. Azt érezzük, hogy minden a valósággal összhangban történik, és nem egy forgatókönyvíró fantáziája uralkodik az események menete felett.

Nagyon jól vannak felhordva a vászonra az alapok. Christian, a bátor, proaktív kisfiú a film legelején veszítette el édesanyját, s ezáltal az egész világra dühös, s ő maga pedig egy különleges túlélő üzemmódba kapcsolt - a félelem nélküliség állapotába (kedvenc helye egy elhagyatott toronyépület tetője, amely épület tövében található a Hævnen nevű italárusító hely - a film címadója). Christian az apjától várja, hogy az összes sérelmére gyógyírt nyújtson, de közben az elképzelhető legellenségesebben tekint rá: anyja haláláért is őt okolja. Nagyon komoly dráma. Egy pszichológiai dzsungel.

A probléma ott kezdődik a filmmel, amikor a forgatókönyvíró elkezd beavatkozni a történet természetes menetébe, úgy, hogy az események az általa elgondolt logika alapján alakuljanak. Mondjunk példát. Elias szülei bemennek az iskolába, hogy bepanaszolják a nagyfiút, aki terrorizálja a gyereküket. A tanárok ekkor (megmagyarázhatatlan módon) úgy viselkednek, mint holmi pedagógus-dilettánsok, akik nemcsak nem tudnak mit kezdeni egy problémával, de nem is akarnak. Nem akarják megérteni, hogy ez milyen komoly dolog, sőt, elkezdik a házaspárt támadni a házasságuk felbomlása miatt. Nos, ehhez nem kell egy tökéletes világ, ehhez elég Dánia, vagy bármely civilizált ország, mert az ilyen konfliktusokat nagyon is komolyan veszik a tanárok - nem úgy, mint ebben a filmben. A valóságban, bár meglehet, nem mindig tudják őket orvosolni (láttunk már erre vonatkozó megrázó német filmet), mégis mindig komolyan veszik, az tuti.

Az elhajlások itt nem állnak meg. Christian a sikeres proaktív akciója után bekeményedik, ami még rendben is lehetne, de a film rásegít erre, és ezt csak csúsztatásokkal teheti. Christian átmegy egy gonosz, pusztító kisördögbe, bombát barkácsol, hogy csak egyet említsünk.

Ami a bombát illeti, nem, nem azt állítjuk, hogy nem fordul elő kamaszokkal, hogy bombát gyártanak. Abszolút előfordul. Ami kevésbé fordul elő, az az, hogy a bombát pusztító szándékkal hozzák létre (köszönhetően a tévének és a filmeknek, a gyerekek számra egy fegyver, egy bomba kipróbálása úgy tud izgalmas lenni, hogy a pusztításnak még csak a gondolata sem merül fel bennük - a fegyverről célba lövés, vadászat, bombáról nagy durranás, nagy füst, háborús filmek jutnak az eszükbe). Christian a bombát direkt úgy méretezi, hogy megtegye a hatását, sőt, még fokozza is, maximálisan nélkülözve a gyerekek naivitását. A forgatókönyvíró itt Christian helyére egy felnőttet csempészett be, egy brutális akcióhőst, Steven Seagalt.

Persze, az is előfordulhat, hogy egy gyerek gonosz robbantóvá válik - az azonban nem érdekes a film szempontjából, a filmben megjelenített történetnek nem tud szerves része lenni, mert itt arról van szó, hogy meghalt az anyukája, és emiatt nagyon egyedül van, senki sem védi meg, az apja oda sem figyel, és őrá hárul, hogy felnőtt férfiként lépjen fel *. Ráadásul, ha már egy gyerek annyira gonosszá, ártó szándékúvá vált, mint Christian, akkor onnan nem kínálkozik sima, egyszerű visszaút.
(* Egyébként, ha belegondolunk, pszichológiailag ez is stimmelhetne jobban, pl. ha az apja halt volna meg, és az ő helyébe akarna lépni)

A film itt, a "második felvonásban" (a közepén) általánosan elhajlik, az afrikai kórház-tábor cselekményszál tekintetében is. Azt, hogy elhajlik, úgy értjük, a dolgok kicsit el vannak csúsztatva, csak azért, hogy a film cselekménye hatásosabb lehessen. Képzeljünk el egy kislányt, akit brutálisan bántalmaztak, bele is hal. Majd képzeljük el azt a férfit, aki ezt tette vele, ugyanabban a kórházban - mint pácienst, akinek az élete függ az orvostól (Elias apjától), de ennek ellenére, amikor a kislány meghal, a férfi az arcán kárörvendő vigyorral mocskos dolgokat fog előadni. Ennek a megnyilvánulásnak semmi értelme, semmi valóságalapja, csak arra szolgál, hogy a film következő történését alátámassza - és ez így ... zavaró.

A film, hatását tekintve, komoly, tartalmas és elgondolkodtató. Azonban, amint elkezdünk tényleg elgondolkodni rajta, máris kevésbé fogjuk komolynak látni ... Ha olyan komoly filmet akarunk, mint ami erről a filmről előzetesen az eszünkbe jut, akkor a Babel-t érdemes megnézni ... vagy a Minden a Tengernél Kezdődött c. filmet ...