Az Igazság Harcosai
fotó: Gáti Kornél
A narráció elmeséli Tibet 1950 utáni történetét (amikor a kommunista kínai hadsereg lerohanta Lhaszát, és elkezdődött Tibet Kína fennhatósága alatti története), archív fotókkal illusztrálva. Miközben eljutunk a narrációval a mához, több ember megszólal, hogy hogyan látja népe jövőjét. A nagyon átgondolt vágásnak köszönhetően mindvégig feszültségteli, amit látunk, remek tempóban váltják egymást a monológok, a Dalai Láma előadásainak jelenetei, a Dharamszala-i környezet (ahol a száműzött Dalai Láma él 1959 óta), és persze a narráció, úgyhogy nem tud hova elkalandozni a figyelmünk. Érdekesnek tűnnek az újabb és újabb jelenetek, az alkotók ( a két író-rendező és az operatőr) láthatóan elkerülték azt a doksifilmes csapdát, amikor az alkotók túl sok mindent szeretnének átküldeni a nézők felé, akik a sok információtól és „üzenettől” lefáradnak. Itt jól haladunk előre, a narráció nélküli jelenetek önmagukban hatnak, és a tibeti imazászlók szélfútta mozgása a Toldi moziba varázsolja Tibet hihetetlen hangulatát.
Az 50 perces filmidő tulajdonképpen még kicsit kevésnek is tűnik a végén, bár egy erős képet kaptunk Tibetről, a Dalai Láma és a tibeti vallás, kultúra lehetséges jövőjéről, még tovább is jól ellettünk volna a tibetiek között, hogy halljuk, mennyire optimisták a népük fennmaradását illetően.
fotó: Gáti Kornél
Az Igazság Harcosai cím talán első hallásra furcsának tűnik (az egyik tibeti hívta így magukat), de mivel maga a Dalai Láma is az igazság követőinek hívta a filmben a buddhista vallás követőit, a Tibettel szellemi rokonságot érzőket, ezért nem akadunk fenn rajta.
Egy többszörösen átgondolt, visszafogott, kellően informatív és mégis érzelem-telített dokumentumfilmmel állunk szemben, ami a maga 50 percével egy jó betekintést enged Tibet jelenébe és elképzelhető jövőjébe, és ami a drámaiságával felveheti a versenyt egy bármelyik tibeti témájú játékfilmmel is...