Sorsügynökség
A film érdekesen kezdődik, és itt a nézők nyomban ki is akadnak. Adott egy lány és egy srác, akik összefutnak a nagyvárosban, de úgy, hogy egymás kontaktjait nem szerzik meg, még egymás teljes nevét sem tudják.
Ez, lássuk be, kissé erőltetett, sőt, fárasztó (A Serendipity is ezért volt halál idegesítő). A 12 évesek, amikor majd tévében leadják, ott fognak kiabálni, hogy "kérdezd meg a nevét!, kérdezd már meg a nevét". Ez a rész tényleg kicsit béna, ráadásul ez pont a cselekmény eleje, és aki itt elveszíti a filmet, többé már nem valószínű, hogy újra megtalálja.
Pedig meglehetősen jól kezdődik. A kérdés csupán az, hogy a pozitívum vagy az ügyetlenség esik-e nagyobb súllyal a latba. Adott egy jelenet, Matt Damon egy fiatal politikust alakít, aki épp most veszítette el választásokat, és egy összegző beszédén dolgozik a mosdóban, teljesen összeomolva. Miután végzett a beszéddel, az egyik fülkéből köhécselés hallatszik, és egy finom, fiatal lány sétál ki onnan. Elmondja, hogy mindent hallott, és azt tanácsolja, ne adja fel mégsem. A szimpátia-szikrák csak úgy sziporkáznak kettejük között. Végül megcsókolják egymást.
Te hogyan oldanád meg, hogy ne mutatkozzanak be egymásnak rendesen? Fogas kérdés, nemde? George Nolfi rendező/forgatókönyvíró azonban roppant frappáns megoldást talált: a lány belógott egy idegen esküvőre, ezért van ott az épületben, ezért rejtőzött el a férfimosdóban. Miért lógott be: bátorság próba. Saját maga számára.
Hát nem szép? Amikor pedig jönnek a biztonságiak, élvezettel veti bele magát ismét a menekülésbe :) S így a vezetéknévcsere elmarad. Ha ezt valaki erőltetettnek találja, akkor az egész filmélmény kútba eshet, de ha mégsem, akkor egy kifejezetten izgalmas történet lehet a jutalmunk.
Azt kell csak megérteni, hogy ez nem harcolós sci-fi, hanem barátságos. Itt nem "a gonosz" ellen "kell küzdeni", hanem valami egészen másról van szó. Arról, hogy van egy terv, odafent megírták, és az életnek a terv szerint kell haladnia. A terv betartásáról ügynökök gondoskodnak, akik nem egyértelműen rosszfejek. A legeslegdurvább fegyverük az, hogy elmondják a szerelmes srácnak, hogy ha összejön a lánnyal, akkor nem lesz belőle az, aki lehetne belőle - a világ legnagyszerűbb modern balett-táncosnője. H a összejönnének, boldogan élnének, és ezért leállna az ambíció motorjuk, és nem valósítanák meg a küldetésüket, és nem tennék a világot egy jobb hellyé.
A film mégsem filozófiai szinten jó, hanem azért, mert a nézőre ráragasztja ezt a fura szemléletét a világnak, a valóságnak, és amikor kijössz a moziból, a dolgokat elkezded furán látni:) A film tisztán vizuálisan bevont téged egy pozitív látásmódba, amitől az egész világot másképp látod - ez nem semmi. Ráadásul magát a szerelmet is (ami ma éppenséggel nincs túlértékelve), egy emlékezetes történet formájában világítja meg. Hiába béna Matt Damon fején az a kalap, az, ahogy a város utcáin kézen fogva mászkálnak, különleges dolgot ábrázol, két ember összetartozását. Tök fura, az ember tényleg nem látja ezt így, ilyen komolynak és mélynek a hétköznapokban :)) Ezek a kézen fogva mászkálós képek azok, amitől ez a film különleges ... látszólag egyszerű jelenetekről van szó, belváros, két fiatal kézen fogva halad keresztül az emberek tömegén - de ez az egyszerű jelenetsor óriási tartalommal bír, hiszen a film sci-fi gondolatmenete révén (azaz másfél óra jelentéstulajdonítás után:)) már egészen más szemmel látjuk mindezt ...
Lehet, hogy egyszerű történet, lehet, hogy a facebook korában bután jön ki, hogy nem bírják egymást megtalálni egy jó darabig - de a végén mégis azt érzi az ember, hogy ennek a filmnek igazán volt értelme ... Mellesleg Emily Blunt nemcsak nagyon szép és jó stílusú a fimben, de a tánc-előadásai hiperszuper gyönyörűek, sőt, még az újságcikkben a fotó is, amin ő látható tánc közben ... és tegyük hozzá, Emily Blunt helyett nem használtak dublőzt, mint Natalie Portman helyett ... azaz, amit láttunk, teljesen valódi - és talán éppen ez a különös valódiság az, ami ebből a suta sci-fiből emlékezetes filmet varázsol ...