Koszorúslányok
Wiig-ben erős a spontán vicces véna, ez látszik rajta, és jót tett a filmbeli játékának is, meg persze a forgatókönyvnek is. A társ-forgatókönyvírója, Annie Mumolo felbukkan a filmben egy percre, amikor a repülőn Wiig (Annie) mellett ül, és előadja a repülés-fóbiát, kissé hisztérikus stílusban. Ők ketten hozták össze ezt a történetet, ami arról szól, hogy két gyerekkori barátnő közül az egyik házasodni készül, a másik pedig periférikus életet él, egy minden fronton rossz választásokkal tarkított életet. Egy amolyan megszokott csetlő-botló-viccesen-bajba-keveredő lányról van szó, amilyenre vígjátékok (és tv-sorozatok) tucatjai épülnek.
A nem túl szofisztikált történet egy esküvő előkészületein nyugszik, azzal a feltételezéssel, hogy ez érdekes lehet a nézők számára. Tény, hogy miután ezernyi amerikai film dolgozta fel alaposan az esküvőket (és nálunk is egy külön iparág nőtte ki magát az esküvővel kapcsolatos teendők kapcsán), a nézőknek ismerős lehet minden részlet, a lány-és legénybúcsútól kezdve az ajándékozási felhajtással folytatva, lepkék, szabadtéri ceremónia, és persze a koszorúslányok fellépése, amely ennek a filmnek a történeti alapja.
Adott két barátnő (Annie és Lillian), akik gyerekkoruk óta a legjobb barátnők, és akik közül az egyik (Lillian) váratlanul férjhez megy. Annie örül és drukkol neki, és persze rögtön ő lesz a fő koszorúslány is, akinek meg kell szervezni az esküvő „csaj-oldalát”, lánybúcsúztatót, ruhapróbákat, stb...Ezek a dolgok önmagukban unalmasak és semmiről nem szólnak, de, mint eddig több filmből kiderült, lehet rájuk vígjátéki gegeket alapozni. És itt lép be Kristen Wiig, aki a film legelején mint kissé szétesett, meggondolatlan, szeleburdi (és önmagát kevésre becsülő) lány bukkan fel, és akitől mostantól várhatjuk a mindenféle esküvő előtti mókákat.
A film innentől két stílust vegyít, és két különböző színvonalú történéseket kever össze: míg Kristen Wiig Annie-ként egy valóban humoros és helyes (érzékeny) lányként működik az idő egy részében, addig balról belopakodik az alantas amerikai vígjátékok gusztustalan-menete, és beindul a hasmenéses-hányásos-kiabálós-borzasztó vonal is. Biztosak vagyunk benne, hogy nem kellett volna megtenni ezt az „engedményt” az egyszerűbb mozinézőknek, és nem kellett volna gusztustalankodással lerontani a film addigi minőségét, de hát mit tegyünk, a Judd Apatow által producelt filmek gyakran esnek ebbe a hibába.
Annie a nagymérvű szervezésben egy mintanővel (Helen) kerül ellentétbe, aki ki akarja fúrni a legjobb koszorúslány pozíciójából, és ezzel egy sor viccesnek szánt, és időnként tényleg vicces konfliktus-jelenet indul be (Annie beállva randalírozik a repülőn, láthatatlannak adja ki magát -jó humor-, megküzd egy csokizuhannyal és egy nagyméretű sütivel – szintén jó humor -, egy idióta táncot lejt a rendőrnek, aki megállítja – ez is működik-, és kemény szóváltásba kerül az egyik 12 éves vásárlójával arról, hogy létezik-e örök barátság – ez már kevésbé jó humor, de még elmegy-).
Valójában egy igazi vicces és jó stílusú vígjáték lehetett volna a Koszorúslányokból, ha Kristen Wiig eredeti humoros és kedves személyiségét jobban szabadjára engedte volna a saját maga által írt vígjátékban, és nem nyitottak volna ( ő és forgatókönyvíró társa, plusz a rendező) a minimál szintű Hollywood-i vígjátékok felé a gusztustalan jelenetsorral, és a dagi gusztustalan barátnő karakter (Megan) szerepeltetésével. Érdekes még a színészválasztás, a menyasszony karaktert egy kifejezetten csúnya színésznő játssza (Maya Rudolph), aki egyébként a Saturday Night Live-ban dolgozott együtt már Wiig-gel korábban, tehát neki is van egy vicces vénája. (Rossz, hogy Söptei Andrea szinkronhangját kapta meg, ami végképp nem illett a karakteréhez, és végig nagyon zavaró volt hallgatni...).
Az említett negatívumok nélkül kifejezetten jó film lett volna a Bridesmaids-ből, bár miután az USA-ban nagy siker lett (így, az alsó szintű humorokkal együtt), várható, a következő Wiig-produkció is elröppen az értelmes csajos humortól, jófajta beszólásoktól az egymás fejére való hányás irányába, ami azért nem lenne jó...De ha kiiktatjuk a rossz jeleneteket, egy párszor jókat fogunk nevetni Annie-n, és az ő Bridget Jones-os világán..