Az Igazság Ára
Szó nélkül kilép egy ügyből, ha nem fizet előre az ügyfele, és a védencei nem mindig ártatlanok, sőt, mégis azt látjuk, hogy megpróbálja jól intézni a dolgokat, úgy, hogy megfeleljen apja intelmének (kb. “nem szabad, hogy egy ártatlan ember is a rács mögé kerüljön”), saját elveinek, az adott jogrendszer működésének és az egzisztenciális igényeinek. McConaughey láthatóan nagyon komolyan vette ezt a filmet, és benne az árnyalt karakterét, és elképesztően jól játszott: a feszült arca szinte mindent elmondott, ami lezajlott benne egy-egy éles jelenetben, a pillantásai, a film közepefelé már karikás szemei és egyre rekedtebb hangja mind pontosan érzékeltették az útját, amit megtett a film elejétől (amikor felkérte egy ismeretlen a védelmére) a film végefeléig (amikor már tudja, mit kellene tennie, de a törvények megkötik a kezét “az igazság útján”). Már önmagában az ő játéka miatt megéri megnézni a filmet, és szerencsére nem szinkronizálta le a forgalmazó, mert McConaughey kifejező hangja további drámai feszültséget képes kelteni, a cselekményen túl.
Az un. “ügyvédes filmeknek” a 90-es években volt nagy keletjük (meg persze a 80-as években is, lsd. pl. a Liam Neeson-os A Gyanúsított c. krimit), ezek közül több emlékezetes film lett, pl. a 94-es Ügyfél (amiben 1 dollárért bérelte az akkor még gyerek Brad Renfro Susan Sarandont, hogy védje meg őt és a mamáját egy bűnügyben), vagy a 93-as Bűnben Égve (Guilty as Sin), amiben Rebecca De Mornay volt a későn diplomázott, de sikeres ügyvédnő, aki nagy lelkesedéssel kezdi el védeni Don Johnson-t, hogy aztán minden az ellentétébe forduljon. Ezzel a filmmel egyébként elég nagy hasonlóságot mutat a The Lincoln Lawyer, mindkettőben csapdahelyzetbe kerül a főhős, egy sajnos okos (és brutális) ellenfélnek köszönhetően, és mindkettőben csak a plusz tudásuknak, megérzéseiknek, penge agyuknak és gyors reagálásuknak köszönhetik, ha megússzák/legyőzik ezt a kilátástalannak tűnő helyzetet.
A film Michael Connelly volt bűnűgyi riporter, majd bűnügyi regényíró könyvén alapul, ami itt láthatóan egy erős alap, egy jól felépített és megírt történet, amit a néző nem tud könnyen átlátni, vagy kitalálni a megoldását, és -többek közt- ettől lesz egy izgalmas krimi a belőle készült film is. Mick Haller a film legelején még csak mérsékelten szimpatikus a nézők számára, mert bár nagyon kedves és barátságos a sofőrjével, a pontosan felvázolt pénzéhsége némileg eltávolítja a karakterét, de ezzel nincs is semmi baj, mert innen kezdődik a sokoldalú (és végül totál pozitív) személyiségének a bemutatása.
Bár nemcsak a jól működő és hiteles karakterek viszik előre a filmet, de nagyon fontosak: ki kell emelnünk a remek Marisa Tomei-t és a ha lehet, még jobb William H. Macy-t, akik mindketten életközeli és remek alakítást nyújtottak. Tomei McConaughey tárgyalótermi ellenfele (ügyésznőként), és mint az kicsit később kiderül, a volt felesége és gyereke anyja, akivel a közös jeleneteik finom érzelmekkel töltik meg a vásznat. William H. Macy McConaughey segítője, egy magánnyomozó, aki ellenőrzi a nyomokat, felkutatja a védencek előéletét, stb, és aki szintén igazán jól kitalált karakter, a nagy bajuszával, és a szokatlanul hosszú hajával. A perben végül a Josh Lucas által alakított ügyész áll majd szemben McConaughey-val, aki szintén hibátlan mellékszereplő, és akinek a jelenléte is sokat dob a film minőségén.
A filmzene – követve a Heat-féle Taras Bulba-jellegű zenéket- tovább erősíti a feszültséget, és ha ehhez még hozzávesszük a kreatív operatőri munkát, meg a jó rendezést, nem sok hiányérzetünk lehet a filmmel kapcsolatban.
Lehetett volna egy semmi különös krimi is a Lincoln Lawyer (McConaughey a Lincoln autójában rendezte be az irodáját, innen a cím), de nem lett az, egy kifejezetten élvezetes és izgalmas darab lett belőle, ami egyike lesz az emlékezetes “ügyvédes” filmeknek, és amire úgy gondolunk majd, mint az a film, amiben Matthew McConaughey ismét bebizonyította, mennyire jó színész...