Big Daddy
Apafej (1999)

Képzeljük el, hogy ha egy komolytalan srác gondjaira bízunk egy nem túl egyszerű 5 éves kissrácot, akkor abból milyen mulatságos helyzetek adódhatnak, mindehhez lássunk egy Adam Sandler-arcot, ahogy komolyan nyilatkozik az élet nevelésbe illő dolgairól, és már itt is az Apafej, Adam Sandler legújabb vígjátéka.
Sandler eddigi filmjeit is egy jól bevált csapattal készítette, Tim Herlihyvel írta a Vizes nyolcas, a Nászok ásza, a Happy, a flúgos golfos, illetve a Billy Madison forgatókönyvét, Jack Giarraputo, volt egyetemi szobatársa volt ezeknek a filmeknek a producere, az Apafej is ennek a kreatív  csoport-komolytalankodásnak köszönheti születését. Adam Sandler ebben a filmben közelít leginkább az igazi karakteréhez, talán mert nem annyira idétlen, mint a korábbi filmjeiben, itt egy intelligens, okos, eredeti humorú srácot alakít, aki még árnyalatokban sem szeretné korlátozni a szabadságát, egyszerűen csak azt csinálja, amihez éppen kedve van.
LESLIE MANN (Corinne) - a film szép  és jó csaj - (a didi-bárból)
Sonny Koufax a filmbeli neve, 32 éves, aki bár elvégezte a jogi egyetemet, nem praktizál, helyette délután ébred, sétálgat a városban, meccset néz a kedvenc bárjában, és egy bevándorló pizzafutival haverkodik. A szerelmi ügyeket sem tudja túlságosan komolyan kezelni, van egy barátnője, de vele is a diákéveiben megszokott bulizós életformát próbálja megvalósítani, mígnem a lány besokall, és szakítást írányoz be Sonnynak.  Itt kezdődik a filmbeli csavar: Sonny úgy határoz, hogy örökbe fogadja azt a kisfiút, akit a véletlen rábízott, Juliant, aki tulajdonképpen Sonny lakótársának és barátjának, Kevinnek a kisfia, bár ő eddig nem tudott a létezéséről. 
Sonny úgy gondolja, hogy az örökbefogadással bebizonyíthatja Vanessának az életrevalóságát, ezért igen felelősségteljesen áll a gyereknevelési feladathoz. Persze mindent ellenkezően csinál, mint ahogy vele tették a szülei, tehát teljes szabadságot ad Juliannek, hogy ebből mi lesz, azt muszáj személyesen megnézni a moziban.
JON STEWART (Kevin Gerrity)

Sokat lehet nevetni a két figura együttműködésén, de a leginkább humoros jelenetek azok, amik csak Sonnyról szólnak, vagyis amikben Adam Sandler agyműködésének látjuk konkrét nyomait. 
Kicsit nehézkesek tudnak lenni a gyerek főszereplős filmek, a nézők ösztönösen is elfogultak a gyerekekkel, ezért elvileg bármilyen soft cselekmény megteszi, csak a megfelelő érzelmi szálnak kell végig adottnak lennie.
Az Apafej esetében inkább a vígjátéki vonal látja kárát a gyerek-célpontnak, az ötévesek egyszerűen még túl kicsik ahhoz, hogy értékelhetően humorosak tudjanak lenni. A Julian fiút egyébként egy ikerpár játssza, Cole és Dylan Sprouse, koruk ellenére már nem ismeretlenek a filmvilágban.
Több ismerős arc is felbukkan a filmben, van, akinek ez jót tesz, van, akinek kevésbé. 
 
 
 INTERCOM

ADAM SANDLER (Sonny Koufax/Executive producer és forgatókönyvíró)

A kevésbé sikeres felbukkanásnál Joey Lauren Adams-re gondolok, aki jó volt a Shop-Show-ban, remek a Bio-Dome ( A zenebirodalom visszavág)-ban, de most nagyon keveset nyújtott, felvett egy furcsa szájtartást, amitől nem szabadult meg a film végéig, és ezzel az erőltetett mosollyal próbált megnyerő, kedves és megértő barátnőt alakítani, oly kevés sikerrel. 
COLE és (vagy) DYLAN SPROUSE (Julian) (ki tudja, melyikük az?)
A pizzafutár Rob Schneidert is rengeteg akciófilmben láttuk már: Rajtaütés, Dredd bíró, A Pusztító, vígjátékokban, mint a Vizesnyolcasban például, ismét teljes hévvel hozta az idióta barátot, nagyon meggyőzően. Persze a legütősebb karakter maga Sonny-Sandler, mostantól az álomszuszék emberekről mindig ő fog az eszünkbe jutni. 
A legtöbb szereplő már régebbről ismerte egymást, a Kevint játszó Jon Stewarttal annak idején együtt lépett fel Sandler New York-i kabarékban, Leslie Mann ( Corinne) is évek óta ismeri Sandlert, a film legviccesebb pillanatai azok, ahol Sonny Corinne topless-múltját gúnyolja, remekül elszórakoztatták a stábot közös bolondozásaikkal, és ők is nagyon élvezték ezeket a forgatási perceket.
Maga a film cselekménye nem tartogat túl sok meglepetést a nézők számára, többen voltak, akik kitalálták a megoldást, mint akik nem is sejtették, mi lesz végül Julian sorsa, de hát itt a lényeg Adam Sandler vidám percei voltak egy még kevésbé felnőtt ember ( gyerek) társaságában.
JOEY LAUREN ADAMS (Layla)
Az idétlenkedéseken és a beszólásokon kívül még azok a szórakoztató jelenetek, ahol egy nagyvárosi link srác hétköznapi időtöltései taglalódnak, körülbelül olyan részletességgel, ahogy a Tarantino-filmekben szoktak reggelikről, hamburgerekről kimerítően értekezni, nos itt is megtudjuk, milyen különleges egy McDonald’s -reggeli, vagy milyen hangulata van egy New York-i olasz étteremnek. Kicsit sajnálatos, hogy a film végére jó útra térítik Sonnyt, szerencsére csak pár másodpercig tűnik fel rendes, dolgozó családapaként, mert ezzel már el is veszítette a különlegességét, csak a szeretet és a boldog karrier mutatkozik vele kapcsolatban, és ez nem túl fantáziadús.
A film gyenge pillanatai épp azok, amikor komolyan veszi magát, vagyis amikor a gyereknevelés problémái, a jó apa-rossz apa dilemma háttérbe szorítja a spontán történéseket, de ezek felett szemet hunyunk, és bátran állítjuk, hogy egy remekjó vígjáték született az Apafejjel.

-lido-


oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17