információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Joanna Eberhart (Nicole Kidman) úgy gondolja, mindent elért az életben. Õ az EBS televízió eddigi legfiatalabb elnöke, figyelmes férje van és két szép gyereke. A felszínen Joanna élete egyszerûen tökéletes... egészen addig a katasztrofális napig, amikor minden összeomlik körülötte. Kirúgják az állásából, problémák adódnak a házasságában, nem emlékszik, hova járnak iskolába a gyerekei. Joanna úgy érzi, kezd megõrülni. Egy idegösszeroppanás kell ahhoz, hogy õ és férje, Walter (Matthew Broderick) felülvizsgálják, mi a fontos az életükben, s végül felpakolják a családot, hogy mindent újrakezdjenek a connecticuti Stepford idilli kertvárosában.
Joanna azonban hamar gyanút fog, hogy valami nincs rendben ezzel a látszólag tökéletes várossal. Ugyanígy furcsállja a dolgok állását Bobbie Markowitz (Bette Midler), aki szintén nemrég költözött ide férjével (Jon Lovitz), és az építész Roger Bannister (Roger Bart) is; õ tönkrement kapcsolatát reméli helyrehozni a konzervatív Jerryvel (David Marshall Grant).
Valami nem stimmel, az egészen biztos. Elõször is ott vannak a feleségek. Mindegyik Claire Wellingtonra (Glenn Close) hasonlít - szépek, boldogok és szokatlanul tevékenyek a házimunkában. Tudnak sütni-fõzni, házat meszelni, füvet nyírni, játszani a gyerekekkel, és mindezek után még csipkés fehérnemûben, csábítóan várni haza a férjet a fárasztó nap végén.
Joannát teljesen összezavarják ezek a nagyszerû, de alárendelõdõ asszonyok, és kezdi egyre kényelmetlenebbül érezni magát. Walter azonban maradéktalanul elégedett. Különösen a Stepfordi Férfiak Egyesülete, a város közepén álló erõdszerû udvarház nyûgözi le. Szerinte a város olyan, mint egy álom. Amilyennek az életnek lennie kellene. Egészen addig, míg Joanna Eberhart közbe nem lép.
A történetrõl
A film az 1975-ös, azonos címû film felújítása, melyben az alkotók, Scott Rudin és Donald De Line producerek, Frank Oz rendezõ és Paul Rudnick forgatókönyvíró "egy igazi, modern amerikai vígjáték" lehetõségét látták meg. A regényt és a filmet az amerikai feminizmus 70-es évekbeli elsõ hullámára adott válasznak tartják, de az elmúlt harminc évben lezajlott társadalmi változások jó néhány új fordulatra is módot adtak a történetben. "A mai világban a nõk rendkívül erõsek tudnak lenni - mondja Rudnick. - Nagy lépéseket tettek elõre, de ez még nem mindig fér meg jól a házasságukkal. Létrehoztam tehát a "mintafeleségek" városát, és nevetünk az elképzelésen, és mindehhez még hozzá tudtam adni egy mai csavart is."
Frank Oz a film vonzerejét a vígjáték és a sötétség keverékében találta meg. "Veszélyes dolog is lehet vígjátékot készíteni, ha társadalmi kommentárral, a szereplõk érzelmeivel, a sötétséggel és a rosszal foglalkozol - mondja. - De szerintem az emberek érezni fogják, hogy a humorunkban rejlõ élnek célja van."
Rudnick hozzáteszi, hogy a film sajátos komikus perspektíváján keresztül a fogyasztás és a kapzsiság alaptémái is felszínre jutnak. "Stepford a tökéletes amerikai kertváros, mely látszólag a megtestesült polgári álom. Ez a pompás sportkocsik, a tökéletes anyák, a tökéletesen jól nevelt gyerekek és a tökéletesen boldog férjek városa... tökéletesebb, mint az emberileg lehetséges. És bármi ilyesmi kicsit túl tökéletes, hogy fennmaradjon."
A szatírában jártas Rudnick alig várta újabb közös munkáját Ozzal, fõleg mert a rendezõ olyan nagy tisztelettel viseltetik a komédia iránt. "Frank az írók álma, és remek munkatárs, de személy szerint azt csodálom benne a legjobban, hogy nagyon érti a humort. Tudja, hogy ki vicces, vagy hogyan lehet valakit viccessé tenni."
"Olyan vagyok, mint a hegyi vezetõk - mondja Oz nevetve. - Nem mászom meg a hegyet, ez a munka a színészekre vár. De szeretem megmutatni nekik az utat."
Egyikük, aki örömmel vette az útmutatást, Nicole Kidman volt, aki Joanna Eberhartot kelti életre. Ez a szereplõ tökéletes példája annak, hogy a nõk mi mindenhez képesek kezdeni manapság az életükkel. "Tetszett, ahogy Paul Rudnick a politikát a popkultúrával vegyíti - mondja -, Frank Oz pedig annyira ért ehhez a fajta anyaghoz, hogy tudtam, a vígjáték teljesen új területére fog elkalauzolni."
Sok humor forrása a Kidman által játszott szereplõ, a sikeres igazgató, akinek a karrier beárnyékolja emberi oldalát, és a túlhajszolt siker élõ példája válik belõle. Háttérbe kerül Joanna férje, Walter is, aki a modern technika révén felfedezi, hogy Stepfordban még a legátlagosabb férfi is királyként élhet. "Stepford nagyszerû elképzelés - mondja nevetve a Walter játszó Matthew Broderick. - A pasik a Férfiak Egyesületébe járnak szivarozni, bourbont inni, és különleges öltözékükkel mutatják meg a világnak klubtagságukat. Vannak itt plazmatévék, számítógépek, videojátékok - igazán férfiaknak való hely, ahol kényelmesen és otthonosan érezhetik magukat."
A stepfordi férfiak élén Mike Wellington áll, akit Christopher Walken személyesít meg. "Ennek az elképzelt városnak a férfi lakói sok tekintetben hasonlítanak a mai férfiakra - mondja. - Mélyen összezavarták õket az elmúlt fél évszázad társadalmi változásai. Úgy érzik, lemaradtak, hogy kritizálják õket... és tisztára õrültek. Ez a klub tehát rendkívül fontos számukra, mert itt tudnak szórakozni és elengedni magukat."
Glenn Close játssza Wellington tökéletes feleségét, Claire-t. Õ a város mintafeleségeinek mintapéldánya, a stepfordi események legfõbb szervezõje, háziasszonya, ezen kívül a helyi könyvklub vezetõje, és még tornagyakorlatokban is szakértõnek számít. "Wellington és felesége tekinthetõk a város királyának és királynõjének - mondja. - A férfi tette azzá a nõt, amilyennek most látjuk. Imádja a férjét, és ketten együtt jelenítik meg azt a párt, amilyen mindenki szeretne lenni ebben a városban."
"Õ testesíti meg Stepford komikus arcát a maga eszelõs megszállottságával és elmebajával" - magyarázza Rudnick, és hozzáteszi, hogy Close "hisztérikusan tökéletes" volt a szerepben.
"Amikor elõször gondolkodtam a filmbeli részvételemrõl, az jutott eszembe, milyen jó lesz egy nagyszerû színészcsapattal együtt dolgozni - mondja Close. - Most úgy látom, hogy a film sokkal többet ad vissza, mint amit elõször elképzeltem, mert a világ anyagiasságáról, a mértéktelen fogyasztásról és a külsõ megjelenésrõl szól - mindarról, amit társadalmunk manapság olyan megszállottan hajszol."
Rudnicknak célja volt az is, hogy feltárja Amerika átalakítás iránti mániáját. "Ebben a kultúrában az átformálásnak nagy szerepe van, azt hisszük, a tökéletesség majd megoldja minden problémánkat. A film igazából azt vizsgálja, vajon a tökéletesség tényleg megéri-e azokat a nehézségeket, melyeknek kitesszük magunkat a hajszolása közben."
Bette Midler játssza a kételkedõ Bobbie Markowitz szerepét. "Bobbie a New York-i Upper West Side-ról jött gúnyos, éles nyelvû és eszû teremtés - mondja a színésznõ. - Tudja, hogy van valami furcsa ezekben a dekoratív stepfordi nõkben, és ki akarja deríteni, hogy mi folyik a háttérben."
Ezzel a szándékával nincs egyedül, mert a szintén New York-i Joanna rögtön a megérkezésük után megtalálja vele a közös hangot, és így van ezzel a másik újonnan érkezett New York-i, az építész Roger Bannister is. A rendezõ szerint ez a három ember azért kötõdik szorosabban egymáshoz, mert idegen lényeknek érzik magukat egy idegen földön. "Olyan ez, mintha az országot járva nem találnál egyetlen amerikait sem - magyarázza Oz. - Aztán hirtelen két másik amerikai bukkan fel, és rögtön barátok lesztek."
Nicole Kidman szerint Joanna kapcsolata azért is válik szorosabbá Bobbie-val és Rogerrel, mert mindhárman kicsit távol érzik magukat a partnerüktõl. "A film egyik fontos témája Walter és Joanna házasságának konfliktusa - mondja Matthew Broderick. - Ez a történet igazából egy románc. Arról szól, hogy egy házasság elveszíti az alapját, és a két ember szeretné újra helyrehozni."
"Idejönnek erre a tökéletes helyre, ahol a nõk ragyogóak, a férfiak boldogok, és a házak is szépek - mondja Oz. - De végül is a tökéletlenség elfogadása tesz minket emberibbé, és õket is ez menti meg."
"A filmben a két ember szerelme a végsõkig próbára van téve - teszi hozzá Rudnick. - Szerintem ez több tekintetben is egy modern szerelmi történet."
Rudnick azzal is "modernizálta" az 1975-ös sztorit, hogy belevett egy homoszexuális párt, Rogert és Jerryt. Ez nem önmagában sajátos, hanem az az érdekes, hogy bár õk sem illenek bele a stepfordi közösségbe, mégis ott vannak, és ugyanúgy a tökéletességet hajhásszák, ahogy mindenki más. "Egy meleg pár ugyanúgy bele tud kavarodni ebbe a tökéletesség-õrületbe, mint a heteroszexuálisok - mondja Rudnick. - Sok meleghez hasonlóan Roger és Jerry is kicsit össze vannak zavarodva kultúránk óriási, gyors változásai miatt. Ezért amikor Stepfordba érkeznek, éppen ugyanannyi nehézség vár rájuk, mint a többiekre."
A filmben az amerikai kertvárosi álom jelenik meg, szatírával és thrillerrel kombinálva, és megvan benne minden a nemek harcától kezdve a sztereotípiákon át az egyéniség szükségességéig. Azt a kérdést teszi fel, hogy vajon egy olyan világban, ahol a klisék megtörése tesz valakit különlegessé, miért olyan veszélyes önállóan cselekedni... Stepfordban?
A forgatásról
Stepford a valóságban nem szerepel a térképen, Connecticut államban nem létezik ilyen nevû helység; arra azonban vannak utalások, hogy Ira Levint, a regény szerzõjét a Fairfield megyei kisvárosok ihlették, a nagy házakkal és nyírott gyepekkel teli szép, kertvárosi közösségek. Jackson De Govia látványtervezõ pontosan megértette, mit keresnek az alkotók - egy jómódú külvárost New York City mellett, ahova az emberek pihenni jönnek és élvezni a megszerzett javaikat, akár egyenes úton jutottak hozzá, akár nem. "A stepfordiak luxusban élnek, és nem szándékoznak mentegetõzni az életstílusuk miatt - magyarázza De Govia. - Senki nem is kérdezi tõlük, megszolgálták-e ezt a fényûzést. Megvan nekik, és a végsõkig ki is akarják élvezni."
Stepford idilljével szemben a film kezdetén New York jeleníti meg az "igazi világot", a maga acél-üveg-beton világával. "Kicsit érdes képek ezek, és szándékosan ilyennek szántuk õket - mondja Oz. - Így amikor Stepfordba érkezünk, minden sokkal kedvesebbnek és lágyabbnak tûnik, beleértve a nõket is."
Több tucat települést néztek végig Connecticutban és New Jerseyben, mert olyan házakat kerestek, melyek híven adják vissza a forgatókönyv által megkívánt idealizált város képét. "Stepford kinézetét a pénz határozza meg - mondja Oz. - Ezt a pénzt a számítógépes, az elektronikai és a dot-com szférában dolgozó emberek keresték. Pompás, új otthonaik vannak, ezért aztán a városnak nincs is igazi története vagy sajátos hangulata."
Paul Rudnick egy Martha Stewart/Ralph Lauren-féle életstílushoz hasonlítja a város. "Olyan életforma ez, melyet a valóságban nem lehet elérni hatalmas személyzet és egy csomó kiszolgáló nélkül" - magyarázza Rudnick.
Ann Roth, az elismert jelmeztervezõ hozzáteszi, hogy a férfi oldal tele van telített színekkel, és erõs színezõanyagokkal, míg a nõi oldalt a virágszínek jellemzik. "Martha Stewart színei a természetbõl és a tavaszból jönnek - mondja. - Ezért látjuk a házakban az õszibarack- és tengerszíneket, a zöld és sárga árnyalatokat, másrészt viszont ott vannak a lilák, pirosak és mahagónik a férfiak oldalán. Ez felveti a kérdést: Hogy tudott egy ilyen férfi egy ilyen nõt elvenni?"
"A bálterem-díszlet különösen jellemzõ szimbóluma Stepfordnak - mondja De Govia. - Egyben jól mutatja a feleségek világát. Szépek, illatosak, jóízûek, és sokba kerülnek."
A báltermi jelenetet Pat Birch koreográfus állította össze; keringõzni tanította a színészeket, és ötven olyan párt keresett, akik báli ruhában és szmokingban suhantak a parketten. "Nagyon szerettem ezt a jelenetet, mert az egyik elsõ film, amit gyerekkoromban láttam, a "The Merry Widow" volt, Lana Turner és Fernando Lamas fõszereplésével - emlékezik vissza Bette Midler. - Rendkívüli hatást tettek rám a színek, a kavargó szoknyák, a zene és a szép emberek. Mondtam Scott Rudinnak, hogy negyven éve nem láttam szép valcert filmen, õ meg azt mondta, hogy a "The Merry Widow"-t láthatom újra. És valóban, itt valami nagyon hasonlót láttam viszont - még a világítás is hasonlít."
Nemcsak Midler élvezte ezt a jelenetet. "Hányszor lehet egy helyen együtt látni ennyi nagy formátumú színészt? - kérdezi Rudnick. - Még akkor is megnézném ezeket az embereket, ha egy autóreklámban szerepelnének."
A Midsummer Dinner Dance jó alkalmat nyújt a stepfordi asszonyoknak, hogy teljes díszben mutatkozzanak a társaságban. Ragyogó báli ruhák, fejtetõre fésült frizurák, sõt még fejdíszek is ajánlottak a város legelõkelõbb partiján, egyben a film legnagyobb jelenetében, ahol a varázslatos dekorációktól kezdve a színes kosztümökig és az elegáns koreográfiáig minden a közösségi ideálokat jeleníti meg. Ann Roth itt a jelmezek révén is kifejezi a város dekadenciáját és nem evilágiságát. Nicole Kidmant például könnyû estélyi ruhába öltöztette. "Azt akartam, hogy Joanna éterinek és nem egészen eviláginak tûnjön - magyarázza. - Az elefántcsontszín szinte teljesen egybeolvad a bõre színével, és ettõl még valószínûtlenebb a megjelenése."
A stepfordi otthonok révén kaphatjuk meg a kulcsot az idillikus közösség meghatározásához is. Számos connecticuti helyszín maradéktalanul megfelelt a filmnek. A norwalki Lockwood-Mathews Mansion Múzeum lett a stepfordi nõk tevékenységének központja. A múzeum volt a helyszíne az eredeti 1975-ös filmben a férfiak klubjának, s ez az egyetlen olyan helyszín, melyet a stáb ismét használt a forgatás során. A 62 szobás épületet az 1860-as években építtette LeGrand Lockwood, ez az egyik legszebb Második Császárság stílusában épült vidéki ház. A város 1941-ben vásárolta meg, és 1971-ben nemzeti mûemlékké nyilvánították.
Amikor a forgatás befejezõdött, új szakasz kezdõdött a munkálatokban, mely a vizuális effektusok elkészítésére irányult. Ezt a munkát Scott Souter és Frank Petzold felügyelték. Souter a Tippett Stúdió munkatársa, melyet a világ egyik vezetõ karakteranimációs és vizuális effekt központjának tartanak. Arról ötleteltek a rendezõvel és a produkciós stábbal, hogyan lehetne fokozni a film komikus elemeit a képi elemek révén. "A vizuális humornak és az idõzítésnek nagyon precíznek kell lennie - magyarázza Souter. - Ebben nem lehet tévedni. Szerencsére Frank remekül tudta közvetíteni számunkra, hogy hová szeretne eljutni. Nagyon jól meg tudja ítélni, hogy mi mulatságos."
"time is not money"
